Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Annabelle - Itt az előzetes

2014.07.18. 12:31 Csabi87

Arról már beszámoltunk, hogy a tervek szerint októberben érkezik az Annabelle című horror, amely tulajdonképpen a Démonok között spin-offja és az ott feltűnt randa baba kapja benne a főszerepet, az ő vélhetően első történetét ismerhetjük meg.

Az tény, hogy a rajongók bírták az ijesztő babát és talán az is tény, hogy van benne lehetőség, de mégis csak 2014-et írunk és arról nem vagyok meggyőződve, hogy egy gusztustalan játékbaba mennyire működőképes, ráadásul nagyvásznon. Oké, a Chucky folytatás nem volt rossz ötlet és jobb lett, mint azt sokan várták, de ott folytatásról beszélünk, egy amúgy klasszikus karakterrel a középpontban.

annabelle-film.jpg

A másik gond az lehet, hogy a forgatókönyvet rábízták Gary Daubermanre, aki korábban A pók markában és A dzsungel markában című egyáltalán nem ütős filmeket írta. A rendezői székbe pedig szintén olyan ember került, aki nem sikerprodukciókról híres. John R. Leonettiről van szó, aki első sorban operatőrként lehet ismerős, például a Démonok között esetében is ő látta el ezt a szerepkört, de James Wannal korábban is dolgozott már együtt, viszont rendezőként a Mortal Kombat 2. része és a Pillangó-hatás folytatás fűződik a nevéhez, amelyek egynek talán elmennek, de szintén messze vannak az überfaszától.

Meglátjuk.

Az előzetesből úgy tűnik, hogy Annabelle egy fiatal házaspárhoz kerül, akik gyermekszületés előtt állnak és a leendő apuka úgy dönt, meglepi még sem sem született gyerekét egy lóbaszó, ijesztő babával, holott a szoba már amúgy is hemzseg a játékbabáktól. 

Előzetes a lapozás után.

tovább »
Címkék: előzetesek annabelle

Távozz tőlem, Sátán! (2014) - Deliver Us from Evil

Egy újabb igaz történet

2014.07.17. 17:32 Craig426

deliver_poster.jpgBe kell valljam az utóbbi évek mozis horrorjai nem nyűgöztek le, sokukat unalmasnak, érdektelennek találtam, folyamatosan érkeztek az újabbnál újabb „igaz történeten” alapuló ördögűzős filmek, amik közül egy sem nyerte el a tetszésemet, bár nem kizárt, hogy ezzel csak én vagyok így. Egy viszont biztos, mostani alanyunk egészen érdekesre sikeredett. Kíváncsiságomnak eleget téve, kételyeimet hátrahagyva fogtam magam és ellátogattam a Deliver Us from Evil, avagy a Távozz tőlem, Sátán!-ra.

A filmet Scott Derrickson jegyzi, akinek azért nem ismeretlen a horror téma, filmjei között olyanok szerepelnek, mint például a 2012-es Sinister. A főszereplők között pedig megtalálható Eric Bana, aki 2003-ban még Hulk-ként tőrt, zúzott, valamint a Jon Snow imitátor Édgar Ramirez.

A film Ralp Sarchie (höhöhö) New York-i rendőr történetét mutatja be, aki nyakig belemászik egy okkult dolgokkal fűszerezett eseménysorozatba, ahonnan nem igen tud egymaga kikászálódni, és kénytelen lesz egyházi segítséget kérni, hogy pontot tehessen az ügy végére.

Dolgát könnyíti, vagy épp nehezíti különleges képessége, ugyanis látnoki képességével előre megérzi, ha szar kerül a palacsintába, és bizony ez sem marad kihasználatlanul, sőt a film nagy részében erre alapoznak. Na de nézzük picit konkrétabban.

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 7/10 ajánlók

Árad a remake - Tervezett horrorújrák! - 3. rész

2014.07.17. 13:48 Csabi87

Kicsit megpihentünk a múltkor elkezdett listával, amelynek első részét itt, a másodikat pedig itt találod. 

A legjobb pedig az lesz ha belekezdünk ismét azon filmek sorába, amelyekkel kapcsolatban az utóbbi időben felröppent a hír, hogy bizony remake lehet belőlük.

I Saw The Devil

Kim Jee-Woon horrorja egyértelmű, hogy nagy feltűnést keltett és nem történ ez máshogy az Államokban sem. A jogok két producernél találhatóak Adi Shankarnál és SpenceSilna-nál. Azt mondjuk még nem tudni mikor kezdenek is vele valamit. Egyébként producerként ők álltak a Géppisztolyos prédikátor, a Fehér pokol vagy éppen a Szupercella mögött is.

isawthedevil.jpg

tovább » Címkék: toplista

Náci zombik 2. (2014) - Dead Snow 2

2014.07.16. 18:12 Csabi87

dead-snow-2.jpgTommy Wirkola 2009-ben egy igazán ütős és emlékezetes zombihorrorral állt elő, amit néhányan utáltak, de talán többen imádtak. A zombikat humorosabb oldalukról megközelítő, de mégis kendőzetlenül véres és belezős horror újfent bizonyította, hogy a norvégokra érdemes odafigyelni.

A siker természetesen nem maradt el és Wirkola megkapta az Álomgyárbeli behívót, aminek nyomán elkészíthette a felnőtt Jancsi és Juliska történetét a szerintem mézes-mázos és CGI trükkökkel elbarmolt Boszorkányvadászokat, ami időközben a folytatás lehetőségét is megkapta.

Wirkola azonban szerencsére nem felejtette el, hogy honnan jött és mi is volt az első igazi nagy sikere, így a boszorkányvadász kaland után ismét északra utazott, hogy elkészítse a Náci zombik folytatását.

Vártuk, de talán titkon féltünk, hogy a nagy vízen túli kiruccanás majd negatívan érezteti hatását, már csak azért is, mert korábban tudni lehetett, hogy amerikai karakterek is szerepet kapnak a második részben. A helyzet pedig az, hogy talán valóban tetten érhető itt-ott ez a hatás, viszont kétségtelen, hogy Wirkola egy újabb zseniális filmet alkotott, ami talán elődjét is übereli.

A sztori tulajdonképpen ott folytatódik, ahol az első rész abba maradt.Martin visszaadja az aranyat a könyörtelen náci zombihordának, azonban egy tallér nála marad, így Herzog kis csapata ismét a srácon üt, aki nagy üggyel-bajjal, de lerázza a holtakat, hogy aztán lesodródva az útról balesetezzen.

Martin ezt követően egy kórházban ébred, ahol örömmel tájékoztatják arról, hogy sikeresen visszavarrták a karját - amiről ugye mi tudjuk, hogy Herzog zombikarja - viszont őt gyanúsítják a barátai megölésével, az agyhalottakról szóló históriáját pedig csak kinevetik.

Martin azonban a néha önálló életet élő zombikar segítségével megszökik és Herzogék nyomába ered, akik idő közben egy norvég falu elpusztítására indulnak. A buliba pedig az amerikai Zombie Squad is csatlakozik, akik első hallásra nagymenő katonáknak tűnnek, azonban kiderül, hogy csak néhány kocka fiatal agymenéséről van szó. Az összecsapás azonban így is elkerülhetetlen.

dead-snow-2-3.jpg

tovább » Címkék: 2014 9/10 izlandi film ajánlók norvég film

Előzetes a Szarvakhoz

2014.07.16. 10:43 Csabi87

Joe Hillnek megtetszett, amit apa csinál és úgy döntött, hogy a nyomdokaiba lép. Persze nem apa nevével, mert úgy mit sem ért volna az egész és valljuk be van abban valami, hogy ha apát Stephen Kingnek hívják, akkor nem érdemes hasonló néven írásba kezdeni.

Joe Hill viszont úgy tűnik örökölte apa tehetségét, legalábbis az írásai szintén kellemesen hátborzongatóak és ijesztőek. A Szarvak címmel megjelent írásból pedig film is készült, amit év elején a Torontoi Film Fesztiválon már bemutattak, a nagyközönséghez viszont majd valamikor október végén érkezhet.

"A történet Ignatius Perrishről szól, aki egy részeg éjszaka után arra ébred, hogy marhára fáj a feje, a tükörbe nézve pedig felfedezi a homlokán éktelenkedő újdonsült szarvait.

Hősünk először azt hiszi hallucinál, hiszen az elmúlt éve meglehetősen gyászos és szar volt, szerelmét megölték és megerőszakolták, így Ig meglehetősen magába zuhant, ám a szarvakról kiderül, hogy csak valódiak. A szarvaknak köszönhetően pedig Ignatius új képességekre tesz szert, olyan képességekre amelyek segítségével végre szerelme gyilkosának nyomába eredhet. Jöhet a bosszú."

Korábban a forgatásokról készült videót már mutattuk, a tovább mögött egy előzetest is találsz.

A filmet egyébként Alexandre Aja (A sziklák szeme, Piranha 3D, Tükrök) rendezte, a forgatókönyvet a regény alapján Keith Bunin írta. Míg a főszerepben Daniel Radcliffe lesz látható, aki A fekete ruhás nőben már azt gondolom bizonyította ilyen irányú tehetségét is. Rajta kívül még Juno Temple, James Remar és David Morse is feltűnik majd a filmben.

hornskep.jpg

tovább » Címkék: előzetesek poszter horns

A romok rendezőjének új filmje

Jamie Marks Is Dead

2014.07.16. 10:33 Csabi87

Carter Smith 2008-ban A romok című filmmel hívta fel magára a figyelmet, viszont azóta nem igen hallhattunk a munkásságáról, idén azonban a Sundance Film Fesztiválon bemutatták új produkcióját at Jamie Marks Is Dead című thrillert, amelyben Liv Tyler is feltűnik.

A forgatókönyv Christopher Barzak regénye alapján készült és Carter Smith írta. Egy apró kis vidéki településen járunk, ahol az ott lakók éppen a tél hideggel csipkézett rohamait próbálják átvészelni. Maga a városka többnyire talán egy álmos kis helynek nevezhető, egy nap azonban a folyó mellett egy fiatal fiú holttestére bukkannak. Jamie Markéra.

Ezt követően képbe kerül Adam McCormick, a hely iskola egy diákja, akit úgy tűnik elkezd kísérteni Jamie szelleme, sőt nem csak őt, hanem egy Gracie nevű lányt is. Adam innentől kezdve pedig egy keskeny mezsgyére sodródik két világ között. Gracie tetszik neki és szeretne normálisan viselkedni, Jamie szellemének hála pedig egyre közelebb kerül a holtak világához is.

A főbb szerepekben Noah Silver, Cameron Monoghan és Morgan Saylor tűnik fel, de láthatjuk majd a már említett Liv Tylert is.

A VOD formátum és limitált vetítések augusztus 29-től lesznek elérhetőek a tengerentúlon.

jamie-marks-is-dead-poster.jpg

tovább » Címkék: előzetesek poszter jamie marks is dead

Jaj mi lesz veled Daryl Dixon?!

Újabb fotó a The Walking Dead 5. évadból

2014.07.16. 10:20 Csabi87

A hajtás után egy újabb fotót találsz a The Walking Dead ősszel érkező új évadából.

Korábban már mutattunk egy képet.

tovább » Címkék: sorozat zombi the walking dead

Ami eddig nem volt: Viking vámpírok

2014.07.16. 10:18 Csabi87

Norvégia felől érkezhet majd meg a Viking Vampires című horror, ami már csak emiatt is ígéretesnek tűnik.

A történet a jelenben játszódik majd, amikor is egy balszerencsés véletlen folytán főhősünk felébreszti az 1000 éve szunnyadó viking vámpírokat, akik csak erre vártak, hogy ellephessék a világot.

A filmet Stian Hafstad és Christer Larsen kéz a kézben rendezték és igazából nem nevezhetőek különösebben ismert filmkészítőknek, de valahol el kell kezdeni. Eszünkbe is juthat egy honfitársuk neve Tommy Wirkola, aki a zombik témaköréhez nyúlt néhány éve nácinak öltöztetve azokat.

Az ötlet tehát nem halva született és akár még egy pofás végeredmény is születhet. Egyelőre egy közepesen szórakoztató kedvcsináló előzetes érkezett, meg ez a poszter:

Viking-Vampires-Poster.jpg

tovább » Címkék: előzetesek poszter viking vampires

The Strain – Elindult az évad!

Jár a pacsi del Toronak?

2014.07.15. 20:59 Csabi87

thestrain-fen.jpg

Felnőtteknek szóló vámpírsorozat. Ezt ígérték nekünk a The Strain előzetesei. Valamit, amire már régóta várunk a púderezett cicavámpírfiúk árnyékában. Az Alkonyat annak idején – mit szépítsünk – arcon köpte a vámpírkultuszt és egy giccses nyálparádét varázsolt elénk, ami után nem győztük törölgetni az arcunkat.

A legszomorúbb ebben az, hogy az őrület világszinten elterjedt és megfertőzte a vámpírokat, akik ezt követően vérszomjas lények helyett kis túlzással aranyos csillám pónikká változtak.

Guillermo del Toro és Chuck Hogan aztán 2009-ben gondoltak egy nagyot és elhatározták, hogy visszaadják a felnőttek vámpírokba vetett hitét. Tető aláhoztak egy könyv trilógiát, ami itthon a szegedi Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, amelyben a vámpírok újra azok lehettek, amik. Vérszomjas, gonosz lények.

the-strain-2.jpg

Idén pedig az első kötet alapján a tévébe került a sorozat változat, hozsanna a magasságba.

A történet a JFK Repülőtéren kezdődik, ahol egy gép minden probléma nélkül leszáll, azonban ahelyett, hogy az utasok fellélegezve hagynák el a fedélzetet, nem történik semmi. A gép sötétségbe borulva, halottként áll a kifutón.

A veszélyhelyzetre való tekintettel hamarosan az összes mozaikszavas szervezet megjelenik a helyszínen, a CDC munkatársai pedig csak hamar a gépre is merészkednek, ahol legmerészebb elképzeléseiket is felülmúló dolgokat találnak.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

tovább » Címkék: sorozat the strain

Mesék a kriptából – A Halál embere

1. évad 1. rész

2014.07.15. 16:19 Csabi87

1989. június 10-én startolt el a Mesék a kriptából című sorozat, amely a folytatásban 7 évadon keresztül szórakoztatta a borzongásra vágyó közönséget. A rémséges Kriptaőr 93 történetet osztott meg velünk, amelyek közül az első a halálbüntetések témáját boncolgatja, természetesen egy a kivégzéseket végre hajtó hóhér szemszögén keresztül.

tales-1-6.jpg

Niles Talbot már 20 éve emberek megölésével keresi a kenyerét és mindezt legálisan. Ilyen a hóhérok élete. Sokan talán nem irigylik őt a munkája miatt, Talbot azonban elégedett az életével és örömmel végzi szörnyű munkáját. Szívesen néz a villamosszékben ülők szemébe az utolsó előtti pillanatokban és kellemes borzongással húzza meg a kart, hogy halálos áramütést vezessen a székben ülők testébe.

tales-1-1.jpg

Az állam viszont egyik napról a másikra úgy dönt, hogy megszünteti a kivégzéseket és nem a szemet szemért elv mentén történik a jövőben a bíráskodás. Talbot munkájára így a jövőben nincs szükség, hősünk azonban marad a kaptafánál és tovább folytatja a bűnösök elleni harcát.

tovább » Címkék: sorozat tales from the crypt

Extant 1. évad 2. rész - előzetes

2014.07.15. 08:19 Csabi87

Az Extant pilotjáról itt írtunk és az előzetessel se szerettünk volna adósok lenni, hiszen mindjárt jön is a folytatás, ami nagyon pofásnak tűnik.

tovább » Címkék: sorozat előzetesek extant

Extant – Elkezdődött az sorozat

2014.07.14. 20:02 Csabi87

„Egy ideig eltart, míg minden újra normális lesz, de ígérem az lesz” – mondja John Wood a fiának Extant elején, majd felnyitja a srác hátát és kicseréli az elemeit. Egy sci-fitől mondjuk talán pont ezt várja az ember, az Extant pilotja pedig azt hiszem egész jónak nevezhető. Misztikus, robotos, tudományos, jövőben játszódós , így akár többen is megtalálhatják a számításaikat. Ráadásul Steven Spielberg nevéhez kapcsolható, a főszerepben pedig Halle Berryt láthatjuk.

Spoileres folytatás következik.

extant-4.jpg

tovább » Címkék: sorozat extant

Halálháló (2003) - Webs

2014.07.14. 18:29 Csabi87

webs-poster.jpgTegye fel a kezét, aki anno imádta a Sliders című sorozatot - aki nem tette fel szégyellje magát - amelyben hőseink párhuzamos világokban utazgattak a haza utat keresve. Aztán hagyja fenn a kezét, aki szereti a horrort - aki most letette nem is értem mit keres itt. Végül pedig csak az tartsa fenn a mancsait, aki ki van békülve a gagyi, a ZS kategória határait érintő horrort.

No, akiknek még most is fenn van a keze, azok tegyék le, nehogy leszáradjon és kezdjék el felkutatni a Halálháló című horrort, mivel nagy esély van rá, hogy bírni fogják ezt a kis borzalmat.

Szerencsére én ebbe a kategóriába tartozom - bár bevallom, hogy fel se emeltem a kezem, mert akkor sose jutottam volna eddig az írásban. Na de a szörnyű poénok után foglalkozzunk egy kicsit a filmmel is.

Történetünk főhőse néhány villanyszerelő (a filmben valami elektro akárminek hívják magukat, de nem kell ezt cifrázni), akik egy lebontásra ítélt épületben keresik az utolsó bekapcsolt áram forrást, hogy "hatástalanítsák" azt. A kérdés jogos, hogy ehhez miért kellenek négyen, sosem tudjuk meg, de legalább örülhetünk annak, hogy van elég emberünk ahhoz, hogy a gonosz jól lakhasson. Az energiát kibocsátó szerkezet keresése közben azonban egy titkos szobára bukkannak, ahol el sem hinnétek mit találnak, egy elektromossággal működő kaput, ami egy párhuzamos világba vezet. Persze ezt már csak akkor tudják meg, amikor átlépték a "küszöböt".

Az új világban azonban nem várt borzalmakkal kerül szembe a kis csapatunk, ugyanis ott egy szörnyűséges pókkirálynő és emberekből toborzott hadserege garázdálkodik és tulajdonképpen néhány túlélőt leszámítva már az egész világot leigázták. Mivel aztán a villanyszerelők vezetője - leginkább főhősünk - a pókos világban reked ezért úgy dönt, hogy amolyan Steven Segal-osan segít felvenni a harcot a gonosz pókszörnyek ellen.

A tovább mögött folytatom.

webs2.jpg

tovább » Címkék: 2003 amerikai film 3/10 ajánlók

süti beállítások módosítása