Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Annabelle - Itt az előzetes

2014.07.18. 12:31 Csabi87

Arról már beszámoltunk, hogy a tervek szerint októberben érkezik az Annabelle című horror, amely tulajdonképpen a Démonok között spin-offja és az ott feltűnt randa baba kapja benne a főszerepet, az ő vélhetően első történetét ismerhetjük meg.

Az tény, hogy a rajongók bírták az ijesztő babát és talán az is tény, hogy van benne lehetőség, de mégis csak 2014-et írunk és arról nem vagyok meggyőződve, hogy egy gusztustalan játékbaba mennyire működőképes, ráadásul nagyvásznon. Oké, a Chucky folytatás nem volt rossz ötlet és jobb lett, mint azt sokan várták, de ott folytatásról beszélünk, egy amúgy klasszikus karakterrel a középpontban.

annabelle-film.jpg

A másik gond az lehet, hogy a forgatókönyvet rábízták Gary Daubermanre, aki korábban A pók markában és A dzsungel markában című egyáltalán nem ütős filmeket írta. A rendezői székbe pedig szintén olyan ember került, aki nem sikerprodukciókról híres. John R. Leonettiről van szó, aki első sorban operatőrként lehet ismerős, például a Démonok között esetében is ő látta el ezt a szerepkört, de James Wannal korábban is dolgozott már együtt, viszont rendezőként a Mortal Kombat 2. része és a Pillangó-hatás folytatás fűződik a nevéhez, amelyek egynek talán elmennek, de szintén messze vannak az überfaszától.

Meglátjuk.

Az előzetesből úgy tűnik, hogy Annabelle egy fiatal házaspárhoz kerül, akik gyermekszületés előtt állnak és a leendő apuka úgy dönt, meglepi még sem sem született gyerekét egy lóbaszó, ijesztő babával, holott a szoba már amúgy is hemzseg a játékbabáktól. 

Előzetes a lapozás után.

Címkék: előzetesek annabelle

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr276520355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.07.18. 21:04:12

Ezt mar egy masik blogon is lattam, de most ide is kell irjam: ez egy jo horrornak igerkezik a klasszikus befosatos fajtabol, csak azt nem ertem sosem ezekben, hogy melyik, MELYIK??? szulo vesz ilyen fraszparas targyat ajandekba? :D Es miert ragaszkodnak hozza a tulajdonosaik allandoan az ilyen filmekben, kinek a vagya egy ilyennek a birtoklasa? :D

Nade ettol ha eltekintunk, lehet egeszen jo lesz, egynek biztosan. :D

süti beállítások módosítása