Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sinister (2012)

Ethan Hawke, rituális gyilkosságok és természetfeletti erők

2012.12.04. 18:20 Jason13

Sinister poszter.jpgScott Derrickson 2000-ben tette le az asztalra a Hellraiser 5. részét, ami egyenesen a videó-tékák polcaira készült. Ennek ellenére egész jól sikerült film kerekedett belőle, viszont a rendező következő alkotására 5 évet kellett várni. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért már a filmszínházakba is eljutott és szép sikereket is elért, azonban direktorunk ahelyett, hogy újabb horrorokat készített volna, elment ledirigálni egy nagy költségvetésű látványfilmet. Ebből már nem jött ki jól, hiszen jókorát bukott az Amikor megállt a Föld, hiába voltak benne neves színészek és színes-szagos effektek. Ezek után 4 év csend következett, majd Mr. Derrickson visszatért oda, ahol pályáját kezdte, a horror műfajához. Ezt pedig nagyon jól tette, hiszen újra anyagi sikereket ért el és maga a film is egész jóra sikeredett, sőt! De ne szaladjunk ennyire előre.

A történet főszereplője egy család, ahol az apuka író, viszont rég volt már az az idő, amikor könyveiért ezrek taposták egymást a boltok előtt. De az alagút végén meglátta a fényt egy ígéretes sztoriban, így feleségével és két gyermekével beköltöznek egy szép házikóba, ahol az egykori lakókat meggyilkolták. Tehát a férfi az épület területén lezajlott szörnyűségekről szeretne írni, azonban ahogy gyűlnek az információk, annál kezd egyre rejtélyesebbé válni az eset, míg végül hőseink körül is egyre több megmagyarázhatatlan jelenség történik.

A tovább mögött folytatom.

Ethan Hawke in Sinister.jpg

Nem fogok hazudni, a sztori ezerszer látott sablonokra épül, új dolgokat egyáltalán nem mutat. De, ezeket a már jó párszor ellőtt közhelyeket (család, új otthon, múltban történt szörnyűségek) valami elképesztően ügyesen használja fel és amíg tart, garantáltan nem azon fogunk agyalni, hogy "akkor ez meg az melyik korábbi moziban tűnt már fel?".

És ez nem csak a remek kivitelezés miatt van így, hiszen maga a forgatókönyv is nagyon jól lett megírva. A sablonok okosan vannak beépítve egymás mellé, a rejtély is szép fokozatosan oldódik meg, sőt, a befejezésre még egy ütős fordulatot is kapunk. Bár, nem kell egy "fejleszakítós" csavarra gondolni, de azért ez mégis csak nagyszerűen működött.

Akkor ha letudtuk a sztorit, jöhet maga a bemutatásmód. Kezdeném azzal, hogy ez a film az utóbbi idők egyik legfélelmetesebb darabja! És ezt úgy írom, hogy utoljára Az ördögűző esetében éreztem azt, hogy "igen, most félek". Ez pedig amiatt van, hogy nem ész nélkül kapjuk az ijesztgetéseket az arcunkba, hanem a jól felépített atmoszféra válik egy idő után elképesztően feszültté és ez után már nincs is másra szükség, csak kis neszekre és a néző maga alá csinál. De a készítők nem álltak meg itt, ahogy halad előre a játékidő, a kisebb zajokat felváltják az egyre vérfagyasztóbb dolgok. Persze, itt is vannak csutkára tekert hangeffektek és a képernyőt beborító rémképek, de ezek mégis működnek, mert nem adagolják őket túl.

A másik meg az, hogy itt nem egyszerű "jaj, most kell megijedni" típusú megoldásokkal találkozhatunk, hiszen először is pszichésen sokkol le a film, miután ez megtörtént, jönnek a fentebb már említett tényezők és ezek összessége egy hihetetlenül feszült és félelmetes egyveleget ad ki. 

Sinister sokadik kép.jpg

De külön ki kell emelnem még a színészeket is, hiszen nekik is sokat köszönhet ez a produkció. Még pedig azért, mert hogyha ezeket a karaktereket rosszul játsszák el, a feszültségtől el is esett volna a produkció, hiszen nem tudtunk volna kiért izgulni. Szerencsére nincs baj a játékukkal, sőt, külön ki kell emelnem Ethan Hawke-t, aki igencsak profin alakította a krimiíró családapát. Egy kisebb szerep erejéig Vincent D' Onofrio is felbukkan, aki szintén egy tehetséges fickó, itt azonban sajnos nem kapott nagy szerepet, de sebaj, azért jó volt látni.

Még mielőtt egy tömény dicshimnusszá válni az írásom (bár már lehet most is az), megemlíteném a negatívumokat. Sajnos a film nem sokszor nézhető, mivel elsőre felfedi az összes lapjait, így második nézésre már tudhatja az ember, mikor jönnek az ijesztgetések és mi lesz a végkifejlet, emiatt pedig az élmény csak elsőre az igazi. Viszont akkor tényleg nagyon ütős.

Összességében véve én mindenkinek csak ajánlani tudom a Sinistert, hiszen rég készült már ilyen remek ijesztgetős misztikus thriller/horror, ahol egyszerűen minden a helyén van és amíg nézi az ember, alig mer levegőt venni. 

Scott Derrickson tehát jól tette, hogy ismét egy horrorba vágta a fejszéjét, úgy látszik ez az a műfaj, amihez nagyon is ért. Remélem ezek után ilyen és ehhez hasonló filmeket fog kiengedni kezei közül és nem fog ismét elcsábulni egy látványos popcorn matiné kedvéért.

Értékelés: 9/10

Évszám: 2012
Játékidő: 110 perc
Rendező: Scott Derrickson
Forgatókönyv: Scott Derrickson, C. Robert Cargill
Szereplők: Ethan Hawke, Juliet Rylance, Vincent D' Onofrio

Címkék: 2012 amerikai film 9/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr434918403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bencevarga 2012.12.04. 19:09:15

teljesen egyetértek :) Nekem is nagyon bejött, de a magyar bemutatóra is elmennék azért. Hátha tartogat még meglepetéseket a film:)

Tökibá 2012.12.04. 21:56:45

Nagyon hiánypótló film, valóban.
Sokat vártam tőle és sokat is kaptam.

Dzsézön 2012.12.05. 07:55:06

Olyan érzéseim vannak vele kapcsolatban, mint az Insidious-nál.Jól indít és egyre csak izgalmasabb lesz. Aztán a vége felé elkezd nagyon gyengélkedni. A folyamatosan csendre intő gyerekektől, már kirázott a hideg. És nem a félelemtől. Az utolsó 20 perc nagyon lenyomta nálam a filmet pont, mint az említett Insidious-nál. Mindettől függetlenül tetszett. Ritka az ilyen minőségű horror mostanában. Egy gyönge 7/10-et tőlem is simán kap. A dobozból kimászós jelenet viszont elég komikusra sikeredett.

Tökibá3 2012.12.05. 19:38:09

@Dzsézön: Azért itt akkor blama nem volt, mint a másik filma (SPOILER ALERT!!) Patás ördöge!
:)

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2012.12.07. 09:31:45

Régóta vártam már, örülök hogy itt pozitív kritikát olvashattam róla. Kár hogy csak elvétve jut el hazánkba egy-egy ilyen horror film. Bezzeg a bűn rossz Silent Hill 3D-t meg a Parajelenségek 4-et nyomják orrba-szájba, amíg mondjuk egy The Collector (2009) még DVD-n sem jelent meg itt, nemhogy moziban anno...

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2012.12.07. 09:48:47

@-Britpopper-: Hogy mennyire egyetértek veled, főleg a PA franchise kapcsán, igazából azzal a "sorozattal" kapcsolatban azt is viccnek tartom, hogy egyáltalán még volt igény a 4. részre és van igény az 5-re is - na és ugye nem is itthon, hanem úgy világ négy tája felé. Sajnálom azokat, akik becsapnak azzal, hogy az egy horrorfilm, mert olcsó és igénytelen módon ijesztget, persze tény, hogy marketing szempontból pedig a tejjel teli tehén és addig kell fejni, amíg el nem apad....

A The Collector kapcsán pedig bennem is sokszor felmerült a kérdés, hiszen egyrészt a Fűrész itthon ment, Dunstan-ék pedig annak néhány részét csinálták, plusz a Dög trilógia is teret kapott itthon (ha jól emlékszem) és azt is ők csinálták, tehát kvázi itthon ismertek is... mondjuk ugye nem látunk a dolgok mögé, biztos akadnak okok azon kívül is, hogy hozzá nem értő emberek döntenek az itthoni horror megjelenésekről, legalábbis bízom benne :)

Benjámin Szabó 2013.03.03. 16:23:51

Nekem tetszet a film. Érthető volt a történet. Főleg a vége nagyon tetszet. " Falfestés 12 " ez jó volt. Mindenkinek ajánlom a filmet! :)

S.Witwicky 2014.08.28. 12:00:18

Végre találtam egy pozitív kritikát a filmről! Ethan Hawke rules :) Rég volt már,hogy félve mentem végig a sötét lakáson éjjel :)

süti beállítások módosítása