Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Június 22-én startol a True Blood 7. és egyben utolsó évada. Poszterek tegnap este voltak, most meg akkor itt az előzetes. Ha valaki alkalomadtán pötyögne a sorozatról az a talesfromtheblog@gmail.com címen jelezheti, mi passzoljuk, mert eddig se néztük.
Scott Stewart (Légió, A pap - Háború a vámpírok ellen) következő filmje a Dark Skies lesz, erről már beszámoltunk korábban, viszont most premier dátumot is kapott az alkotás. Az Államokban jövőév február 22-én érkezik.
Úgy tűnik folytatást kap a Bait.
Rutger Hauer ott lesz…
A Hammer Films The Quiet Ones című készülő produkciójáról már volt szó a blogon és eddig azt már tudtuk is, hogy Jared Harris (Mad Men, The Ward, A kaptár 2.) ott lesz a filmben, viszont most új nevek is szóba kerültek, úgy mint: Sam Claflin (Hófehér és a vadász), Erin Richards…
Howard J. Ford (The Dead) szeptemberben kezdi forgatni az Indelible című természetfelettivel foglalkozó thrillerjét. Eli Roth (Kabinláz, Motel) következő rendezése a The Green Inferno egy csapat diákot követ majd nyomon, akiknek a gépe a perui dzsungelbe zuhan, ott pedig…
A tovább mögött ott a True Blood 5. évadának második számú előzetese, szűk másfél percbe zsúfolva.
Ha esetleg valaki kedvet érez magában és írna a részekről, akkor a lehetőség még mindig adott, tessék dobni egy e-mailt (talesfromtheblog@gmail.com).
Az évad június 10-én…
Megérkezett az HBO június 10-én rajtoló vámpírsorozatának az első előzetese, már ami ugye az 5. évadot illeti. Annyi biztos, hogy eseménydús, intenzív másfél percet láthatunk, de a startig még pár hetet várnunk kell. Az előzetest a tovább mögé pakoltam, hátha…
Június 10-én folytatódik a True Blood, immáron az 5. évaddal és érkezett is egy új poszter, amelyen a jaj de fehér szereplő szeméből folyik a jaj de piros vér. Hát ő aztán nagyon sír.Egyébként picit a Sikoly poszter jutott eszembe, nektek nem?
A múltkori 5. évados promó után most egy rövidke jelenet érkezett a True Blood 5. évadához, amely június 10-én startol az HBO-n.A sorozat rajongóihoz még mindig szól a felhívás, hogy ha valaki esetleg részenként írogatna a sorozatról, azt megköszönném, legalább ennyivel is…
Júniusban érkezik az HBO-ra a True Blood 5. évada, tehát a vámpírsztorira éhes rajongók hegyezhetik a szemfogaikat.Ennek kapcsán egy fél perces kis kedvcsináló is érkezett, illetve egy kérést, kérdést is intéznek a sorozat rajongóihoz (ha egyáltalán ők olvassák a…
A fekete ruhás nő az utóbbi 20 év legsikeresebb brit horrorfilm, ugyanis a szigetországban 3 hete number 1 és a bevétel is szép nagy szám, az amerikai adatokkal együtt 50 millió dollárt is elérte már. Alan Ball nem lesz a True Blood esetleges 6. évadának showrunnere. A…
Utolsó kommentek