Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A gonosznak sok formája létezik

2014.12.04. 10:24 Csabi87

Hasonló közhellyel próbálják majd meg eladni az Altered című horrort, amelyben főhősünk egy zavarodott beépített zsaru lesz, aki egy sorozatgyilkos nyomába szegődik, közben viszont azt sem nagyon tudja, hogy mi a valóság és a képzelet.

Kely McClung soron következő filmje nem rég előzetes is kapott, ami szerintem többnyire semmilyen, aztán persze még jól is elsülhet. A rendező korábban egyébként 2010-ben a Kerberos című thrillert dirigálta, most lényegében ugyanazzal a színészgárdával dolgozott együtt. A poszter ilyen, az említett trailerért kérlek kattints.

altered-poszter.jpg

tovább »
Címkék: előzetesek poszter altered

Crawl or Die (2014)

Független film az alagútakban

2014.12.03. 17:36 Csabi87

carwl-or-die-2.jpgA Crawl or Die egy ízig-vérig független film, amelyet Oklahoma Ward rendezett, de a forgatókönyv is az ő reszortja volt, sőt mi több a fényképezésért is ő felelt, a vágásból is kivette a részét és mindent csinált, ahogy azt egy jó független filmesnek illik.

A végeredmény pedig ehhez képest talán nem is lett rossz, viszont mégsem tartozik azoké közé a filmek közé, amiket bátran ajánlanék olyan embereknek, akiket szeretek. Vannak pozitív dolgok a produkcióban, ez kétségtelen, összességében viszont mégis egész átlagos és talán kicsit hosszú is a maga másfél órájával.

A történet egy maroknyi katonáról szól, akik azt a feladatot kapják, hogy a Föld II-re átszállítsanak egy nőt, az utolsó olyan földi asszonyt, aki még termékeny, a cél természetesen egyértelmű: szeretnék benépesíteni az új Földet. A nőnek ezért érthető módon egyben és sértetlenül kell megérkeznie a célállomásra.

Igen ám, csak hogy az idegen bolygón azért még akad néhány huncut alien, akik valamiféle hatalmas csövekből épített alagutakban ganéskodnak és természetesen hőseinkre is rátámadnak, akiknek ezt követően az említett járatokon keresztül kell menekülniük és túlélniük.

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 3/10 ajánlók

Addig jár a korsó a kútra, amíg van kút

2014.12.03. 13:15 Csabi87

Egy egész ígéretesnek tűnő posztapokaliptikus thrillerrel rukkolt elő Thomas S. Hammock. A The Well nyáron kezdett fesztiválozni, akkor éppen Los Angelesben mutatták be, de azóta már járt Kanadában, Chicago-ban és Hollandiában is, sőt holnap egy austini vetítés következik a tervek szerint.

Arról sajnos egyelőre nincs is információ, hogy a nagyközönséghez mikor juthat el a film, viszont egy előzetes már érkezett.

the-well-620x400-620x400.jpg

A sztori egy posztapok világban játszódik - a Mojave-sivatagban zajlottak egyébként a forgatások - egy olyanban, ahol a víz hatalmas kincsnek számít. Főhősünk egy leányzó lesz, aki néhány rosszarcú embertől szeretné megvédeni a környék egyik forrását, legalábbis ezek az ígéretek.

Hammocknak ez lesz az első rendezése, de mondjuk annak idején dolgozott a Majd meghalnak Mandy Lane-ért forgatásain, sőt a You're Nextből és a V/H/S 2. részéből is kivette a részét.

tovább » Címkék: előzetesek the well

Képeken A fekete ruhás nő folytatása

2014.12.03. 13:03 Csabi87

Egyelőre nem igazán tudom hova tenni A fekete ruhás nő folytatását. Az biztos, hogy nem várom tűkön ülve, de kíváncsi vagyok mit sikerül kihozni végeredményként. A baj, hogy nem olyan fenomenálisan meggyőző, ami eddig érkezett, de ettől akár még tűrhető is lehet a végeredmény.

Előzetest itt találsz, most néhány fotó érkezett, gondoltuk hátha csak ez hiányzik ahhoz, hogy jó napod legyen. Rajtunk pedig ne múljon.

Címkék: woman in black angel of death

Így folytatódik a The Walking Dead 5. évad

2014.12.03. 12:58 Csabi87

Baromi soká, de így folytatódik majd a The Walking Dead 5. évada. A videót a tovább mögé rejtjük, mert baromi ciki volna, ha bármit is elspoilereznénk, olyat amúgy se tenne senki. Ja de, a sorozat hivatalos FB oldala. 

tovább » Címkék: sorozat zombi the walking dead

A rettegés háza (2005) – The Amityville Horror

A híres Amityville-i ház története

2014.12.02. 18:18 SZANDRA

amityville.jpgAz igaz történeteken alapuló filmek mindig különlegesek, jobban beleéljük magunkat a cselekménybe. Ez pedig A rettegés házának esetében nagyon is igaz, így jobban megragad mindenkit az ott lakó család szenvedése. Hasonlóan talán a Démonok között című filmhez, ami szintén úgy lett beharangozva, hogy valós események alapján készült. Esetünkben pedig egy regény is közrejátszik.

Jay Anson azonos című könyve alapján készült horrorfilm középpontjában egy ház áll. A történet szerint 1974. november 13-án 3:15-kor Amityvilleben egy fiú, Rony DeFeo szó szerint kivégezte családját. Lelőtte szüleit és testvéreit, állítása szerint hangok hatása alatt volt, amik arra ösztönözték, hogy irtsa ki a házban lévőket

Nem olyan sokkal később George Lutz feleségével és a gyerekeivel egy új házba szeretnének költözni. Rá is találnak a nagy és viktoriánus házra, hogy bár kis hezitálás után, de megvegyék és beköltözzenek Amityville-i lakba. A cselekmény szerint 1692-ben kezdték építeni a házat. George és Kathy megtudják a szörnyű igazságot a ház múltjáról, de ez se tántorítja el őket attól, hogy itt kezdjenek új életet a gyerekekkel.

tovább » Címkék: 2005 amerikai film 7/10 ajánlók

Az ördögűző rendezője imádja a The Babadook című filmet

2014.12.02. 11:09 Csabi87

William Friedkin a Twitteren imigyen fogalmazott:

A kérdés az, hogy hiszünk-e neki, vagy nem hiszünk-e neki. A The Babadookról egyébként itt írtunk.

Orosz sci-fi Vinni Dzhons főszereplésével

2014.12.02. 10:35 Csabi87

Vinnie Jones szerintem egy jó pofa fickó. Oké, tény, hogy néha kifejezetten B-kategóriás ócskaságokban szerepel, de néha azért komolyabb produkciók mellékszerepében is láthatjuk, meg azért jó példaképnek ott van Danny Trejo is, aki még Jonesnál is jobban szétvállalja magát.

De vissza a brit fiúra, aki hamarosan egy orosz produkcióban is felbukkan majd, a Calculator címűben, amit Vychislitel címen is emlegetnek.

Vychislitel.jpg

A 2 millióból dollárból készült alkotás egy sci-fi, amely a távoli jövőben játszódik, egy még távolibb bolygón, ahol az ott lévő elítéltek egymás ellen fordulnak, mindezt pedig a 2013-as Sztálingrád másodrendezőjének felügyelete mellett.

Az előzetes egyébként nem is olyan vészes, talán egy ütősebb B sci-fi lehet a végeredmény.

tovább » Címkék: előzetesek poszter calculator

Mesék a kriptából 2. évad 10. rész

Gyerekjáték

2014.12.02. 07:53 Csabi87

tales1.jpgHol volt, hol nem volt, volt egyszer egy rémes alak, aki talán még saját magánál is rémesebb történetekkel sokkolta a borzongásra vágyó tévénézőket. Naná, hogy kedvenc kriptaőrünkről van szó, akinek most egy újabb történetét vesszük górcső alá.

A 2. évad 10. része egy újabb gusztustalan kis mese, amelyről nekem elsőre mindig a King-féle Halálos árnyék jut az eszembe, pedig azért annyira nem hajaz egymásra a két sztori. Viszont nézzük is, hogy miről van szó esetünkben.

Mr. Ingles egy jó pofa hasbeszélő, aki "jobb kezével", Mortyval járja a különféle bárokat, hogy az ott összegyűlt népeket szórakoztassa. Igazi siker, amit csinál, amolyan gyerekek kedvence. Nem is csoda hát, hogy a kis Billy gyerekként úgy dönt, hogy ő is hasbeszélő lesz.

A kis közjáték után 15 évet ugrunk előre az időben, Billy felnőtt és tényleg a hasbeszélésből szeretne megélni, első fellépésére készül és nagyon szeretné ha Mr. Ingles is megnézné a produkcióját. Az idős művész viszont már rég visszavonult, pont 15 évvel ezelőtt, amikor egy tűzeset miatt úgy döntött megszabadul Mortytól. Igen ám, csak hogy Billy bábos produkciója úgy tűnik Mortyt is új életre kelti.

tovább » Címkék: sorozat mesék a kriptából tales from the crypt

Ouija (2014)

2014.12.01. 17:59 OctoberAir

ouija-movie-poster-4.jpgMiről is lehetne érdekesebb horrort csinálni, mint a népszerű szellemidéző tábláról? Számos film készült már erről, és valószínűleg még fog is. Az idei Ouija nem fog rengeteg új dologgal kecsegtetni számunkra, de azért nézzük meg, hogy mivel is állunk szemben.

A film elején megismerhetjük Laine-t és Debbie-t, akik gyermekkorukban nagyon szerettek a szellemidéző (Ouija) táblával játszani. Felnőtt korukban Debbie újra megtalálja a táblát lakásukban, és később öngyilkosságot követ el. Legjobb barátnője azonban sejti, hogy Debbie nem ölte meg magát, ezért megpróbálja felfedni az igazságot. Húgával, barátjával, Debbie volt barátjával és még egy barátnőjükkel karöltve szellemidézésbe fognak Debbie házában, amely rémületes eredménnyel jár. Laine először örül, hogy sikerül legjobb barátnőjével kapcsolatot teremtenie, azonban később egyre tragikusabb események történnek baráti körében.

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 4/10 ajánlók

Robotos karteles film Danny Trejoval

2014.12.01. 17:07 Csabi87

A mindig jól fésült Danny Trejo az elkövetkezendő időszakban is mindenben ott lesz, ahol csak tud. A kismillió produkció közül az egyik a régóta dédelgetett Juarez 2045 lesz, amely meglepő módon a jövőben, most kapaszkodj, 2045-ben játszódik majd.

juarez-2045-2015-large-picture-1.jpg

Elvileg valamiféle drogkartel háborúba csöppenünk, de olyanba, ahol a robotok is beszállnak az igazság osztásba. Ez akár a jó szinonimája is lehetne, de ne igyunk előre a medve bőrére, várjuk be az előzetest. Egyelőre ugyanis csak poszter van, az mondjuk egész pofás.

A rendezés és a forgatókönyv egyébként Chris Le érdeme lehet, aki korábban a Zombie Hunteren már dolgozott együtt a szépségdíjas Trejoval

tovább » Címkék: poszter juarez 2045

The Pyramid videók

2014.12.01. 16:51 Csabi87

Alexandre Aja felügyelete mellett és Grégory Levasseur rendezésében érkezik pár napon belül - persze a tengerentúlon - a The Pyramid című kézikamerás horror, ami egyelőre tényleg egész biztatónak tűnik.

Az előzetest még augusztus végén mutattuk, most viszont néhány jelenet és videó érkezett, ezeket a tovább mögött rendeztük csokorba.

tovább » Címkék: videók the pyramid

Dinókotyvasztás - Jurassic World szinkronos előzetes

2014.12.01. 16:31 Csabi87

Az angol nyelvű előzetest már mutattuk, pár napja pedig van szinkronos változat is, hátha valaki még nem találkozott vele.

Tavaly a Godzillát vártam ennyire.

tovább » Címkék: előzetesek jurassic world

süti beállítások módosítása