Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Addig jár a korsó a kútra, amíg van kút

2014.12.03. 13:15 Csabi87

Egy egész ígéretesnek tűnő posztapokaliptikus thrillerrel rukkolt elő Thomas S. Hammock. A The Well nyáron kezdett fesztiválozni, akkor éppen Los Angelesben mutatták be, de azóta már járt Kanadában, Chicago-ban és Hollandiában is, sőt holnap egy austini vetítés következik a tervek szerint.

Arról sajnos egyelőre nincs is információ, hogy a nagyközönséghez mikor juthat el a film, viszont egy előzetes már érkezett.

the-well-620x400-620x400.jpg

A sztori egy posztapok világban játszódik - a Mojave-sivatagban zajlottak egyébként a forgatások - egy olyanban, ahol a víz hatalmas kincsnek számít. Főhősünk egy leányzó lesz, aki néhány rosszarcú embertől szeretné megvédeni a környék egyik forrását, legalábbis ezek az ígéretek.

Hammocknak ez lesz az első rendezése, de mondjuk annak idején dolgozott a Majd meghalnak Mandy Lane-ért forgatásain, sőt a You're Nextből és a V/H/S 2. részéből is kivette a részét.

Címkék: előzetesek the well

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr126954263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása