Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Godzilla a Mechagodzilla ellen (1974) - Gojira tai Mekagojira

2014.05.15. 17:38 Csabi87

mechagodizlla.jpg1974-ben ünnepelte 20.születésnapját Godzilla és az említett két évtized alatt rengeteg filmet termelt ki a méretes jószág, több lénnyel megküzdött az idők folyamán, míg nem 1974-ben egy kiborg hasonmása akadt az útjába.

A filmről tudni kell, hogy a Godzilla téren sokat tapasztalt Jun Fukuda ült a rendezői székben, aki egyébként ekkor dirigálta utoljára a gumiruhás szörnyet.

Sőt a legutóbbi King Kongos ajánlat kapcsán érdekes lehet megemlíteni, hogy Németországban a cím alapján Mechagodzillát is King Kongnak nevezték. 

A történet egy újabb csavaron esett át, ez alkalommal már a földönkívüliek is becsatlakoznak az akcióba, sőt a King Kongos epizódhoz képest Godzilla külalakja is átesett néhány változáson, beleértve ebbe a színét is, de nézzük röviden a sztorit.

Japán rettegett szörnye ismét felüti a fejét a szárazföldön, ám csak hamar kiderül, hogy egy kiborg utánzattal van dolga a derék honpolgároknak - mondjuk érdekesség, hogy menekülő embereknek híján vagyunk, inkább épület rombolásokat láthatunk és parádés pirotechnikai bemutatót, hiszen minden robban, mintha muszáj volna. Azonban nem sokkal később előkerül Anguirus, akit itt Godzilla jó barátjaként aposztrofálnak, pedig akadt olyan epizód, ahol élet-halál harcot vívtak, majd a valódi Godzilla is felüti a fejét, hogy a Sárkánycsászár oldalán megküzdjön a fémből tákolt utánzattal.

Igen, jól látod, itt aztán minden van mi szem-szájnak ingere és egy igazi trashorgia vár a rajongókra.

mechagodzilla1.jpg

tovább »
Címkék: 1974 japán film 7/10 ajánlók

Ördögűzés a Sinister rendezőjétől

2014.05.15. 10:55 Csabi87

Scott Derrickson legújabb horrorja július legelején érkezik az Államokban és ha minden jól megy, akkor csak úgy, mint a Sinister ez is a minőségi horrorprodukciók sorát erősíti majd.

Egy ördögűzés sztorival nézhetünk majd farkasszemet - a téma egyébként Derrickson számára nem ismeretlen, hiszen ő dirigálta az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című filmet is - amelynek főszereplő majdnem Mark Wahlberg lett, viszont végül Eric Bana volt az, akit sikerült is rábeszélni. Bana egy rendőrt alakít, aki hivatásából adódóan is meglehetősen szkeptikus a természetfelettit illetően, azonban a játékidő során kénytelen rájönni, hogy bizony a gonosz valóban létezik és nem csak úgy, hogy rendőri pályafutása során megtapasztalta.

A korábbi előzetesek itt és itt érhetőek el, a tovább mögött pedig egy hosszabb és új trailert találsz.

tovább » Címkék: előzetesek deliver us from evil

Poszter az ABC's of Death 2. részéhez

2014.05.15. 10:43 Csabi87

Az ABC's of Death első része egy egészen pofás ötlet lett, többnyire jó megvalósítással. A koncepció úgy nézett ki, hogy összeszedtek egy rakat rendezőt, akik kaptak egy betűt az ABC-ből, onnan választottak egy szót és annak fényében készítettek egy pár perces rövidfilmet. 

Ezek között akadtak egészen érdekes és kifejezetten nézhetetlen darabok is, de összességében talán pozitív irányba billent a mérleg, amit az is fémjelezhet, hogy jön a folytatás. Arról, hogy ott kik kaptak rendezési lehetőséget már írtunk korábban, viszont most egy új, hangulatos poszter érkezett a filmhez.

The-ABCs-of-Death-2-Poster.jpg

Címkék: poszter abcs of the death 2

Azok a '80-as évek

2014.05.15. 10:20 Csabi87

Eleged van a modern kori horrorokból? Valami klasszikusokat idéző darabra vágysz? Akkor Ian Kessner lehet az embered, ugyanis a kanadai rendező első nagy filmje a Lost After Dark egy új, ugyanakkor a '80-as évek nagy horrorjait idéző produkció lesz. Legalábbis az ígéretek szerint - más kérdés, hogy az előzetes szerint, azért a nyomába sem ér az igazi klasszikusnak.

Természetesen slasher vonalon mozgunk majd, adott lesz egy maroknyi fiatal, akik egy vidéki kis házba szeretnének leruccanni, viszont útközben lerobbannak és egy elhagyatott házhoz keverednek, amiről kiderül, hogy bizony annyira nem is elhagyatott.

Klasszik '80-as évek... lenne, ha nem ez lenne minden 4. slasher alapkoncepciója. Persze ettől még lehet jó, ezen próbál majd segíteni Robert Patrick is, aki ott lesz a filmben.

tovább » Címkék: előzetesek lost after dark

Az első fotó a The Walking Dead 5. évadból

2014.05.15. 08:47 Csabi87

Nem nagy eresztés, de akkor is. Az első fecske. Fotó. 

A tovább mögött, nehogy véletlen spoileres legyen.

tovább » Címkék: sorozat zombi the walking dead

Világuralomra törnél? Használd a gyerekeket!

2014.05.15. 07:34 Csabi87

A reggeli első kávé odavan, köszönhetően az ABC egyik tervezett sorozatának a The Whispersnek, ugyanis a koncepció olyan, hogy menten nevetni kezd tőle ez ember - persze ettől még majd lehet jó.

Valamiben kapaszkodj meg és úgy olvass tovább.

Adottak a földönkívüliek, akik annyi, meg annyiféle módon próbálták már meg elfoglalni a Földet, hogy megszámolni is nehéz A búra alatt egyik társproducere, Soo Hugh azonban most akkorát gondolt, hogy a fal adja a másikat. A The Whispersben ugyanis a gonosz földönkívüliek a gyerekeket használják fel ahhoz, hogy átvegyék az uralmat. Az elképzelés szerint a fiatal népesség segít nekik ebben, hiszen ők naivak és könnyen befolyásolhatóak. 

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ezt most sikerült nevetés nélkül leírnom.

Előzetes már van (tovább mögött), a várható indulás pedig a jövő évi mid-season. Ha a koncepció valóban nevetséges is azért fontos megemlíteni, hogy Lily Rabe (American Horror Story), Milo Ventimiglia (Hősök, Boncasztal). Barry Sloane, Brianna Brown és Catalina Dennis is látott ebben fantáziát. Igaz a siker nem feltétlen rajtuk múlik, hanem a gyerekszereplőkön.

Ha nem is lesz nagy siker, azért még mindig lehet olyan sorozatot csinálni, amiben a verebek a giliszták segítségével törnek világuralomra. 

tovább » Címkék: sorozat the whispers

King Kong vs. Godzilla (1962) - Kingu Kongu tai Gojira

2014.05.14. 17:29 Csabi87

kingkonggodzilla.jpgAhogy azt a második Godzilla film kapcsán is említettük a stúdió úgy döntött, hogy a történelmi sérelmek felhánytorgatása helyett kicsit akció dúsabb, szórakoztatóbb irányba viszi el a Godzilla filmeket, amely lépéssel tulajdonképpen azon szörnyfilmek alapjait fektették le, amelyben óriási lények küzdenek egymással. 

King Kong és Godzilla találkozása viszont egy amerikai ötletének köszönhető, Willis O'Briennek, aki a King Kong film speciális effektjein dolgozott. Az úriember az '50-es években gondolt egyet és szerettet volna tető aláhozni egy olyan szörnyfilmet, amelyben Godzilla Frankenstein egy hatalmas lényével küzd meg, amelyben természetesen a szóban forgó lény szintén különböző testrészekből van összetákolva. Az ötlet azonban nem bizonyult eladhatónak és csak keringet a nagy világban, míg nem eljutott Japánba, a Toho Stúdióhoz, ahol felcsillantak a ferde a szemek.

A stúdió munkatársai naná, hogy láttak fantáziát a dologban, viszont az összetákolt szörny helyett azt szerették volna, ha kis kedvencük Godzilla küzd meg az óriás gorillával. 

Persze ahhoz, hogy ez valóban megvalósulhasson kicsit át kellett méretezni King Kongot, hogy felérjen Godzillával, illetve egy plusz különleges képességet is kapott, hogy mégis csak valamelyest egyenlőek legyenek az esélyek.

Honda pedig ez alkalommal egy teljesen más filmet alkotott meg, amely szórakoztató, humoros és sokkal könnyedebb, mint az eredeti Godzilla film, tele rengeteg és jobbnál jobb szörnyes jelenettel, verekedésekkel és leamortizált makettvárosokkal.

kingkonggodzi-2.jpg

tovább » Címkék: amerikai film japán film 1962 8/10 ajánlók

Godzilla már a kapuk előtt

2014.05.14. 14:29 Csabi87

Holnap premier, viszont addig is egy újabb TV-spot a tovább mögött.

tovább » Címkék: godzilla

Tádám! Itt a V/H/S 3. részének előzetese

2014.05.14. 13:29 Csabi87

Hónap elején már jeleztük, hogy szépen lassan érkezik a V/H/S legújabb része, amelyben Todd Lincoln (A jelenés), Nacho Vigolando (Időbűnök, Open Windows), Marcel Sarmiento (Deadgirl), Gregg Bishop (Dance of the Dead) valamint Justin Benson és Aaron Moorhead (Feloldozás) kap kibontakozási lehetőséget.

Ha esetleg nem tudod miről van szó, akkor a korábbi két részről itt és itt írtunk, röviden pedig elég annyi, hogy talán az egyik legjobb kézikamerás horrorról van szó.

Az előzetes pedig azt sugallja, hogy a folytatásban sem igazán adnak alább a színvonalból, igaz elég felületesen, mert nagyon rövidre szabott jeleneteket láthatunk, de ugye türelem rózsát terem.

VHS-VIRAL.jpg

tovább » Címkék: előzetesek poszter v h s 3

Így éld túl Godzilla támadását

2014.05.14. 13:16 Csabi87

Készült egy nagyon mókás videó, amelyben azt próbálják meg szemléltetni, hogyan is lehet túlélni Godzilla támadását. Néhány apró dolog van csak, amire oda kell figyelnünk és ha betartjuk őket, akkor jó esélyekkel indulunk a hatalmas fenevad ellen.

Angolosok előnyben.

tovább » Címkék: godzilla

R.I.P. Giger - Elhunyt az Alien-univerzum megálmodásával (is) híressé vált svájci művész

2014.05.14. 12:40 tfsello

Giger nevét szerintem méltatlanul kevesen ismerik, ezért a cikkben megkísérlem bemutatni életét és munkásságát.

letöltés (2).jpgHans Rudolf Giger 1940. február 5-én látta meg a napvilágot, a svájci Churban. Édesapja gyógyszerész volt, és szerette volna, ha fia, a kis Giger a nyomdokaiba lépne, neki (szerencsére) azonban más elképzelései voltak. A gimnázium után a zürichi Alkalmazott Művészetek Főiskolájának hallgatója lett. Építészetet és ipari formatervezést tanult. Már a felsőoktatásban eltöltött évei alatt is igen aktív volt. Művei underground művészeti újságokban jelent meg; korai alkotásai közül is kiemelkedik az „Atomkinder” nevezetű tusrajza.

1966-ban sikeresen elvégezte a főiskolát, majd először bútortervezőként kezdett el dolgozni a Knoll International-nél, majd belsőépítész lett. Könyveket is írt, amelyben főleg munkásságait mutatta be. Komolyabb hírnévre a harmadik könyvével tett szert, ennek a neve Necronomicon. Az ezekben szereplő figurák hatottak a legjobban a világra.

post_170658_20140513114547.jpgH. R. Giger művei szürrealista alkotások. Az egyik leghíresebb szürrealista (és egyébként személyes kedvencem) Salvador Dali, katalán-spanyol festőművész. Dalin kívül Ernst Fuchs világa is inspirálólag hatott rá. Gigernek hihetetlen egyedi stílusa lett, amelynek középpontjában biomechanikus alakok vannak. „Alkotásaiban szerves és technológiai formákat ötvöz, amelyek sokszor a múlt és a jövő, a jó és a gonosz, a valós és az álomszerű, az emberi és a gépi kontrasztjának érdekes koncepciója.” Giger rossz alvó volt egyébként, rémálmok gyötörték. Mindig tartott egy rajztömböt az ágya mellett, hogy amikor éjjelente felriad, lerajzolhassa azokat. Egyes elbeszélések szerint így született meg az Alien-ötlet is.

tovább » Címkék: portrék

Godzilla újra támad (1955) - Gojira no gyakushû

2014.05.13. 17:45 Csabi87

godzillaradisagain.jpg1955-ben Godzilla ismét lecsapott Japánra, ez alkalommal egy másik rendező, Motoyoshi Oda felügyelete mellett, ami persze az első rész sikerét elnézve nem is csoda. A stúdió minél előbb igyekezett lehetőséget biztosítani a folytatás számára, hiszen a népek zabálták a történetet.

Az első felvonás háborúellenessége lényegében itt már semmivé lett, a főszerepet maga a szörny kapta és a pusztítás, jóval több ilyen jelenetet láthatunk ez alkalommal, amiben persze nagy szerepe van annak is, hogy Godzilla mellett egy újabb szörny is felbukkan az Angilosaurus. Érdekesség lehet, hogy eredetileg ezt a nevet szánták Godzillának az első film esetében, azonban mint tudjuk ezt elvetették.

A két szörny összecsapása révén egyébként megszületett az új műfaj is, amelyben szörnyek küzdenek egymással és rombolják porig az éppen aktuális várost, ez alkalommal például Osakát. A hangsúly pedig immáron ezen van, a szereplők majdhogynem statiszta státuszba esnek. Ez persze így kissé túlzás, de az a szál meglehetősen érdektelen és nem is igazán éreztem benne mondanivalót.

A komor hangulat, a háborúellenességgel együtt szintén elillant és mindent összevetve egy kicsit talán oldottabb hangulatú produkció lett a végeredmény.

A tovább mögött folytatom.

tovább » Címkék: 1955 japán film 9/10 ajánlók

A spanyolok is ránk szabadítják a földönkívülieket

2014.05.13. 09:44 Csabi87

Mintha kezdene keletje lenni a földönkívülis filmeknek, hiszen pont pár napja volt kint egy hasonló jellegű film előzetese, most meg itt a The First, amely Jacobo Rispa spanyol rendező sci-fi thrillerje lesz.

A film egy rendőrnőről szól, aki hazautazik az izgő-mozgó városból a szigetre, ahol született, ugyanis mint kiderül elrabolták a húgát és ennek az ügynek szeretne pontot tenni a végére. A nyomozás során azonban nagyon úgy tűnik, hogy az elkövetők nem a dél-amerikai alvilág lelkes képviselői voltak, hanem földönkívüliek. 

Ez mind kiderül a szinopszisból, ha már az előzetes ez alkalommal is kicsit semmit mondóra sikerült. Viszont kapunk remekül fényképezett részeket. 

The-First-Poster.jpg

tovább » Címkék: előzetesek the first poszter

süti beállítások módosítása