The ABC's of Death (2012)
Antológia a horror ABC nyomán
Számomra az utóbbi idők egyik legjobban várt filmje volt a The ABC's of Death, hiszen egyrészt horror antológiáról van szó és szeretem a műfaj ezen szegmensét, mert a rövid és tömörebb történetek valljuk be, hogy néha sokkal inkább néző barátabbak, mint egy másfél órás, esetleg vontatott, vagy ne adj Isten dögunalmas film. Antológiák esetében ez a rizikófaktor sokkal kisebb, hiszen általában 20-30 percről beszélhetünk, ami nem feltétlen tud unalmas lenni.
Esetünkben ez pedig hatványozottan igaz, hiszen a két órás játék idő során 26 filmecskét láthatunk, így tulajdonképpen néhány perces epizódokat kapunk, amelyek valóban annyira rövidek, hogy nincs időnk unatkozni.
Másrészről pedig mostani alanyunk abban is érdekes, hogy a világ minden tájáról igyekeztek összeszedni olyan rendezőket, aki a horrorban jártasak és tudják, hogy mitől döglik a légy, ilyen vállalkozásra pedig ritkán látunk példát. Talán A horror mesterei nevezhető hasonlónak, legalábbis rendezői szempontból, de ott ugye azért nagyobb játék terük volt a direktoroknak, no meg ott igazi nagy neveket sikerült összegereblyézni.
Persze a játéktér itt is meg van, hiszen a többnyire urakból álló kis csapatnak mindent szabad volt és tulajdonképpen csak a rövid kis időbe kellett, hogy belepréseljék mondanivalójukat, egyébként pedig a fantáziájukra volt bízva a történet és a megvalósítás is.
Az eredmény pedig azt hiszem, hogy egy egészen értékelhető és szerethető antológia lett, amiben kétségkívül akadnak ocsmány és szar felvonások - ne kerteljünk, ez az igazság -, de néhány zseniális epizód is akad, illetve többségében tűrhető, amit látunk.
A legjobb viszont az lesz, ha a tovább mögött folytatom.
Picit nehéz ennek most neki kezdeni, legalábbis olyan szempontból, hogy nem szándékozom végig venni külön-külön mind a 26 részt. Kár volna, inkább kiemelném, hogy mik voltak a kedvencek, a végén pedig lesz egy lista a rendezőkről, hiszen a nevek többségét azért talán valóban érdemes megjegyezni vagy legalábbis egyszer átolvasni.
A kedvencem egyértelműen a Dogfight című, kutyás felvonás volt, ami zseniálisan volt fényképezve és őszintén szólva utálom a lassításokat a filmekben, de itt valami baromi jó volt, hangulatos, remek zenével, csattanós befejezéssel és nem találom a szavakat. Le a kalappal Marcel Sarmiento és kis csapata előtt. Nem tudom maga az epizód mennyire volt horror, de gyönyörűen volt megcsinálva és az elképzelésért is jár a pacsi.
A Q betűs srácok is kitették magukért, ők egy humoros kis történetet dobtak össze arról, hogy basszus megszívták, hogy nekik jutott a Q betű, hiszen alig van Q betűs szó, így pedig nehéz horrort forgatni. Zseni volt a maga nemében ez is.
A Toilet című darab, ami motion picture megoldással volt kivitelezve és gyurma figurákkal operált pedig szintén jól sikerült, egy részt a technika miatt is izgalmas volt, másrészt a történet mókás volt és gyurma-véres. Tetszett.
Az igazság az, hogy a történetek nagy része valóban megérdemel egy piros pöttyöt - talán még a szarabbak is, hiszen elég ötletes volt mind, ez alatt pedig arra gondolok, hogy sok antológia esetében görbülhet le a szánk, hogy baszki, ezt már láttuk máshol, vagy hosszabb formában, vagy szintén röviden elmesélve. Itt egyik történet során se jutott ez eszembe - na jó talán egyszer-kétszer.
Jó néhány japán rendező művét is megcsodálhattuk, ők egyébként most sem hazudtolták meg magukat, általában elég betegesek ezek a pár percek, sőt a fingós epizód kifejezetten mélypontnak nevezhető, hiszen abszolút nem vicces - és nem kérem, nem a fingós poénoktól undorodom, azokkal nincs semmi baj, néha kifejezetten szórakoztatóak, de nem itt.
Végezetül pedig végig venném a rendezői névsort, de most kivételesen ide kerül a pontszám, hátha akad, akit nem érdekel a lista. Részemről abszolút 8/10-es alkotásról van szó.
Kezdésként Nacho Vigalondo történetét kapjuk az arcunkba, egy apokalipszis mesét, ami szépen kivitelezett és kellően morbid. Az úriembernek korábbról az Időbűnök című 2007-es produkciót köszönhetjük, illetve az Elijah Wood főszereplésével készülő Open Windows is az ő rendezéseben és forgatókönyve alapján készül. Szóval a várós listára akár azt a produkciót is felírhatjuk.
B betűs barátunk szintén egy spanyol direktor, Adrián García Bogliano, aki argentin horrorfilmekből vette ki eddig a részét, ezek közül a Sudor fríó talán Nektek is ismerős lehet a blogról. De a Penumbra sem tűnt annak idején rossznak az előzetes alapján, illetve a tavalyi mexikói Ahí va el diablo is Bogliano munkásságát dicséri.
Ernesto Díaz Espinoza chilei rendező is megkapta a maga pár percét, ő talán picit kilóg a sorból, mert többnyire akciófilmeket dirigált eddig, ehhez képest viszont egészen izgalmas és egyedül álló dolgot sikerült alkotni a mostani antológia keretein belül is.
Marcel Sarmiento a Dogfight rendezője horror rajongóknak a 2008-as Deadgirl kapcsán lehet ismerős, míg a többieknek talán a Kutyakomédia elnevezésű borzalomról. A kis filmhez az ötletet talán utóbbi kapcsán merítette, hiszen kutya itt is van, de ez alkalommal sokkal kifinomultabb és igényesebb a mű. Remek fényképezéssel és tulajdonképpen az egész annyira egyben van, hogy öröm volt nézni.
Az E betű Angela Bettisnek jutott, aki rendezőként nem feltétlen lehet ismerős, viszont színésznőként annál inkább, hiszen ott volt például a The Womanben, de Lucky McKee egy másik filmjében Az erdőben, ő volt az erdő hangja, már ha valaki eredeti nyelven nézte azt a produkciót.
A fingós rész Noboru Iguchi agymenése, aki nyugodtan beírhat magának egy fekete pontot bár talán ő eddig is olyan filmekkel próbált meg minket elkápráztatni mint a Zonbi asu, vagy a Robogeisha. Én továbbra sem zártam Iguchi-t a szívembe.
Andrew Traucki a Gravity című pár perc direktora, az ő neve megint az ismerősebbek közül való, hiszen a Halál a mocsárban és A zátony is a nevéhez fűződik, mostanában pedig a The Jungle című thrilleren utódolgozik, hogy aztán le vegyen minket a lábunkról.
Hydro-Electric Diffusion a meglehetősen ismeretlen Thomas Cappelen Malling rendezésében, az úr eddig egy norvég akció-vígjátékot tett az asztalra, még 3 évvel ezelőtt.
A mexikói Jorge Michel Grau 2010-ben a Vagyunk, akik vagyunk című egész pofás filmmel hívta fel magára a figyelmet - azt amerikai felebarátaink remakelték is, mostanában a Big Sky című drámai beütésű thrillernek kezd neki az úriember.
Ismét japán rendező következik, Yudai Yamaguchi személyében, aki többnyire hazájában tevékenykedik, a neve pedig talán a Versusból lehet ismerős, a forgatókönyv írásba ugyanis ott is besegített.
A dán Anders Morgenthaler a K betűs részt jegyzi, tőle a Hercegnő című animációs akció dráma lehet ismerős, ő általában ezen a színtéren mozog és ebben az antológiában sem hazudtolja meg önmagát, a szőke nőt megtámadó kakáról dobott össze egy történetet. Egész mókásra sikerült.
Timo Tjahjanto a Libidot ötölte ki, ami egy elég beteges és érdekes epizódja a filmnek, egész jó kis durvulásokkal. Az úriember társrendező és író volt a Macabre esetében, illetve a V/H/S 2. felvonásában is megkapta a maga kis epizódját.
Ti West bácsi nyilván nem maradhatott le a listáról, hiszen ő azért eléggé igyekszik képviselni a mostani horrorpiacot - más kérdés, hogy mindezt mekkora sikerrel teszi. Nem feltétlen a legjobb rendező, de általában egy átlagos szerethető filmet képes összedobni - erre talán a The Innkeepers is példa - bár ott talán Sara Paxton vitte a hátán a filmet.
A Nuptialst dirigáló Banjong Pisanthanakun nevét kiejteni nem könnyű, de talán megjegyezni sokan megjegyeztük a Shutter, a 4bia, vagy az Alone kapcsán. Nem hiába és a tőle megszokott színvonalat szerintem ez alkalommal is hozza.
Olasz fennhatóság alatt készült az Orgasm című felvonás, Héléne Cattet és Bruno Forzani előadásában, igazából eléggé ki lóg a sorból a kisfilm, mindenesetre érdekes, de akár ki is lehetett volna hagyni. Persze más kérdés, hogy az O betű kapcsán tuti biztos voltam benne, hogy ilyen filmet kapok majd, csak valami érdekesebb tálalásban jobb lett volna. Ez inkább csak szép, de nem jó.
A brit Simon Rumley a Red White & Blue kapcsán, de akár egy másik antológia révén (Little Death) és ismerős lehet. Ez alkalommal a P betű jutott neki és tette, amit tőle megszokhattunk.
A Q betűs srácokat már külön említettem, a rendezést itt Adam Wingard vezényelte, akinek a You're Nextet köszönhetjük, de a V/H/S-ből is kivette a részét, sőt a második kazis filmbe is beszállt. Mókás egy figura, legalábbis itt mindenképpen ezt az oldalát fordítja felénk.
Naná, hogy a Szerb filmet rendező Srdjan Spasojevic sem maradhatott ki és ez alkalommal talán egy kevésbé megosztó filmet sikerült összehoznia, nem is baj, hogy csak rövid ideje volt rá.
Jake West nagyon szeret filmezni, néha dokumentumos dolgokat rendez, néha meg Vérszomjas idegeneket dirigál, de a Pumpkinhead 3. részét is neki köszönhetjük (?!), illetve a Doghouse című zombis mókát. Ez alkalommal a sebesség mámor kapja a főszerepet és egy pofás kis pár percet láthatunk tőle.
Lee Hardcastle gyurma animációval igyekezett magára felhívni a figyelmet, a végeredmény pedig talán picit sablonos, ugyanakkor szerintem teljesen szórakoztató lett, az egyik kedvenc pillanataim közé tartozik ez a kis alkotás is.
Isten mentsen attól, hogy Ben Wheatley urat bántsam, de a Halállista című produkciója rém szar volt, nem is vártam tőle sokat - és talán nem is kaptam - de az Unearthed tűrhető, sőt talán a jobbak közé tartozik.
Kaare Andrews az a rendező, aki a következő Kabinláz filmet egyengeti, illetve, akitől az Altitude című lájtos horrort láthattuk, amit én baromira bírtam, annak ellenére is, hogy nem egy világ megváltó alkotás. A Vagitus című itteni pár percese viszont egészen akció dús és egészen pazar. Szerettem.
Jon Schnepp az az ember a listáról, aki talán a legjobban nevezte el a saját kis epizódját. WTF? És tényleg ez merült fel bennem, miután megnéztem. Nem is tetszett. Bocs Jon.
Xavier Gens stílszerűen az X-et kapta és hozta a tőle megszokott véres formát. A Frontiére(s)-t és a Hasadást is jegyző úr picit hiteltelen dolgot hozott össze, viszont egy kis társadalom kritika van benne, plusz, mint írtam véres, ja meg ő Xavier, én bírom a filmjeit - oké, a Hitmanért nyakon lehetne vágni, de ebbe most ne menjünk bele.
Jason Eisener neve a Hobo with Shotgun kapcsán lehet ismerős, puska pedig ebben a rövidfilmjében is akad. A szőrös bácsi egyébként a V/H/S folytatásában is alkotott, illetve a zseniális Treevenge is az ő munkája volt 2008-ban.
A végéhez érve pedig Yoshihiro Nishimura nevét kell leírnom, aki szeret agyament japán filmeket rendezni és itt is hasonlót tett, bár talán még a szolidabb és az átlag európai emberek számára is élvezhető módon tette.
Címkék: 2012 antológia amerikai film 8/10 ajánlók új zélandi filmA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.05.13. 09:11:31
Amik tetszettek: A legjobb egyértelműen a "T" volt, a gyurmafilm. "K" is jópofa volt, ez is rajzfilm meglepően. Valamilyen szinten az "L" is érdekes volt a maga nemében. "Q" is jó volt, mert meta volt, és próbáltak valami eredetit, és nem fost készíteni az alkotók. "U" is még elment, de csak a szemszög miatt. "V" is jó volt a jövővilággal, meg akcióval. "X" is talán. Aztán ennyi, a többi kritikán aluli fos, értékelhetetlen szar, vagy semmilyen középszer.
A legrosszabbak közül néhány. "G" és "M". Most komolyan, mik voltak ezek? Még youtubera felrakott amatőr kisfilmnek is szánalmasak lettek volna, nem hogy ebben. Aztán a japánok... Azt hiszem, nem volt túl jó ötlet teljes alkotói szabadságot adni a rendezőknek, mert egy-két helyen eléggé elgurult a gyógyszer. "F" volt a legalja, de látom, nálad is.
