Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

King Kong vs. Godzilla (1962) - Kingu Kongu tai Gojira

2014.05.14. 17:29 Csabi87

kingkonggodzilla.jpgAhogy azt a második Godzilla film kapcsán is említettük a stúdió úgy döntött, hogy a történelmi sérelmek felhánytorgatása helyett kicsit akció dúsabb, szórakoztatóbb irányba viszi el a Godzilla filmeket, amely lépéssel tulajdonképpen azon szörnyfilmek alapjait fektették le, amelyben óriási lények küzdenek egymással. 

King Kong és Godzilla találkozása viszont egy amerikai ötletének köszönhető, Willis O'Briennek, aki a King Kong film speciális effektjein dolgozott. Az úriember az '50-es években gondolt egyet és szerettet volna tető aláhozni egy olyan szörnyfilmet, amelyben Godzilla Frankenstein egy hatalmas lényével küzd meg, amelyben természetesen a szóban forgó lény szintén különböző testrészekből van összetákolva. Az ötlet azonban nem bizonyult eladhatónak és csak keringet a nagy világban, míg nem eljutott Japánba, a Toho Stúdióhoz, ahol felcsillantak a ferde a szemek.

A stúdió munkatársai naná, hogy láttak fantáziát a dologban, viszont az összetákolt szörny helyett azt szerették volna, ha kis kedvencük Godzilla küzd meg az óriás gorillával. 

Persze ahhoz, hogy ez valóban megvalósulhasson kicsit át kellett méretezni King Kongot, hogy felérjen Godzillával, illetve egy plusz különleges képességet is kapott, hogy mégis csak valamelyest egyenlőek legyenek az esélyek.

Honda pedig ez alkalommal egy teljesen más filmet alkotott meg, amely szórakoztató, humoros és sokkal könnyedebb, mint az eredeti Godzilla film, tele rengeteg és jobbnál jobb szörnyes jelenettel, verekedésekkel és leamortizált makettvárosokkal.

kingkonggodzi-2.jpg

A történet egyébként egy felfedezéssel kezdődik, melynek során egy gyógyszeripari cég különleges nyugtató hatású bogyókat talál egy Japán közelében fekvő kis szigeten, ahol egyébként még az a szóbeszéd is járja, hogy a helyi, kissé primitív törzs tagjai egy óriás gorillát imádnak és tisztelnek istenükként. A cég a helyszínre is küldi két munkatársát, akiknek a feladatuk, hogy egyezkedjenek a helyiekkel a nyugtató bogyók felvásárlását illetően, no meg ha arra járnak és tényleg létezik az óriás gorilla, akkor fogják be.

King Kong pedig menetrendszerűen elő is kerül, a nyugtató bogyóknak hála pedig befogni is sikerül, egy hajóval pedig megkezdődik az óriás Japánba szállítása, ami persze nem zökkenőmentes, hiszen King Kong elszabadul és béklyóit levetkőzve meglehetősen dühösen indul el a szigetország felé.

Godzilla pedig szintén így tesz, miután sikeresen kiszabadul jégbörtönéből. Az összecsapás pedig elkerülhetetlenné válik a két óriás szörny között.

kingkonggodzi-1.jpg

Ahogy említettem a mondanivalót és a komolyságot itt már abszolút sutba vágták és csak a hülyeségnek engedtek teret. A karakterek butácskák, de szerethetőek, viszont egyértelmű, hogy a legelvetemültebb dolgok a szörny bunyók, amelyek baromi szórakoztatóak. 

Honda egyébként kisebb kikacsintásokat is elővarázsol a King Kong filmek kapcsán. 

Fontos megjegyezni, hogy nem csak a gorilla esett átváltozásokon, hanem Godzilla is. Ez egyrészt színben történt - ami azért nem számottevő, mert a korábbi filmek fekete-fehérek voltak, de ott barna jelmezt kapott a szörny, míg ez alkalommal zöldes-szürkés színben rombol. Illetve a fülei is eltűntek a jelmeznek.

Őszintén szólva az első film talán egy igazi klasszikus, ami mondanivalóval is bír és a trashfilmek jeles képviselője, de a King Kongos küzdelem sokkal szórakoztatóbb, személy szerint jobban is bírom. 8 pontot muszáj is kiosztanom.

Címkék: amerikai film japán film 1962 8/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr686097881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.05.15. 11:31:29

Ezt a filmet még a hetvenes évek végén - nyolcvanas évek elején láttam általános iskolásként egy barátomnál, akinek az apja DJ volt a bolsevizmusban, és be tudta hozni super 8-as filmen nyugatról.
Meghatározó élmény volt.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.05.15. 14:01:37

@Sandokohn - a maláj jiddis: Na igen, nekem felnőtt fejjel is az volt, hát még gyerekként mekkora élmény lett volna :)

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.05.15. 14:38:49

@Csabi87: Istenkirálycsászárság volt:-))) Meg a srác faterja hozott Tom & Jerry-t meg hasonlókat, amikor itthon még a Lolka és Bolka meg a Varázsceruza volt a legnagyobb ász.
Szóval ezekről még ma is kellemes mosollyal emlékezek meg :-)

süti beállítások módosítása