Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ilyen lesz M. Night Shyamalan tévés próbálkozása

2014.05.13. 09:08 Csabi87

A thriller beütésű filmekkel jeleskedő Shyamalan mondjuk csak producerként jegyzi a FOX-ra érkező Wayward Pines című hasonló kategóriás sorozatot, amelynek Chad Hodge a készítője (Szökésben, The Playboy Club).

A történet egy titkos ügynökről szól, aki két másik eltűnt ügynök után nyomoz, ekkor téved a címben szereplő kis városba, ahol semmi sem az, aminek látszik és ahelyett, hogy közelebb kerülne az ügy megoldásához, csak újabb kérdésekkel találkozik, de ami ennél is elborzasztóbb, hogy úgy tűnik soha többé nem szabadulhat ki Wayward Pines-ból.

Misztikusnak ígérkező event sorozat, ismertebb nevekkel (Matt Dillon, Terence Howard, Sarah Jeffrey, Toby Jones, Juliette Lewis), elvileg 1 évadosra tervezik, egész pontosan 10 részesre.

Kicsit Twin Peaks, kicsit Silent Hill, ez pedig akár egy tökéletes elegy is lehet, az előzetest érdemes bepróbálni.

tovább »
Címkék: sorozat előzetesek wayward pines

Gojira (1954) - Godzilla

2014.05.12. 17:01 Csabi87

godzilla1954poster.jpgA Godzillás filmek sorát nem is lehetne mással kezdeni, mint az eredeti, 1954-es produkcióval Ishiro Honda rendezésében, amely bőven több volt annál, mint aminek ma gondoljuk. A Godzilla 9 évvel a Japánt ért atombomba támadás után készült és a nukleáris fegyverkezés ellen "emeli" hangját. Az óriás szörny valóban egy rém, de egy jelkép is, hiszen a nukleáris kísérletek hozadéka, talán ő maga is egy atombomba.

Inkább egy sci-fi beütéssel meglőtt drámáról beszélhetünk, amiben a kor rémfilmjeinek hatása is megtalálható és mindezek mellett magas színvonalon elkészített alkotás, ami az igazi rémfilm rajongóknak - talán mondani sem kell - kötelező.

A történetről csak röviden, hiszen vélhetően mindenki előtt ismert. A nukleáris kísérleteknek hála az egészen addig a tengermélyén élő, de leginkább alvó szörny egy nagy adag sugárzást magába szippantva a felszínre jön, hogy romokba döntse Japán városait.

A téma egyébként meglehetősen érzékeny pontját találta el a Japán társadalomnak, hiszen ahogy említettem alig 9 évvel járunk az atombombázások után. A stúdió részéről a produkcióba ölt pénzek is bátorságról vallottak, de a későbbi siker őket igazolta, Godzilla hódító útra indult és rengeteg folytatás született, sőt létrejött a kaiju-eiga műfaja, amelynek a lényege, hogy hatalmas szörnyek harcolnak egymással. Persze ez már inkább a folytatásokra jellemző, hiszen első ízben egy meglehetősen drámai filmről beszélhetünk, amelyben lépten-nyomon tetten érhető volt a háború ellenesség - a folytatásokban ez háttérbe szorult és inkább a szörnyek kapták a főszerepet és a szórakoztatás lett a cél.

Maga a Gojira szó egyébként a japán gorilla (gorira) és bálna (kujira) szavak összeolvasztásából jött létre, az angol Godzilla pedig egy félrehallásnak köszönhető. A terv egyébként egy tengeri szörny megalkotása volt, a korai ötletek között az is szerepelt, hogy egy óriáspolipszerű lény lesz, viszont állítólag miután Tomoyuki Tanaka producer megnézte a Pánik New York-ban című amerikai szörnyfilmet úgy döntötte, hogy inkább egy dinoszaurusszerű lényként kell megjelennie Godzillának.

Folytatás a tovább mögött.

godzilla-54-1.jpg

tovább » Címkék: japán film 8/10 1954 ajánlók

Penny Dreadful 1. évad 1. rész

A betyárját egy horrorsorozat

2014.05.12. 12:37 Csabi87

Pofátlan módon mellőztük eddig a Penny Dreadful sorozatot a blogon és most kérünk emiatt elnézést mindenkitől, mert hogy az első rész alapján ez bizony finomnak tűnik. Az utóbbi időben szerencsére egyre több horrorsorozat jelenik meg, amelyek nagy része egyébként jó, csak néha mézes-mázos, amit kapunk - persze nem a The Walking Deadre gondolok, de mondjuk a Supernatural horror szemszögből azért óvatosan, de finomkodik, a Sleepy Hollow zseniális hangulatú, de azért kicsit mesebeli, ha szigorúan a horror kívánalmakat vesszük sorra, az American Horror Story legutóbbi évada pedig minden volt, csak kifejezetten jó nem.

Előre inni a medvebőrére mondjuk baromság, de a Penny Dreadful tényleg egészen ígéretes. Véres, benne van Victor Frankenstein - később Dorian Gray is érkezik - hangulatos és a 7. percben egy kis kufirc is volt, mondjuk csöcs nélkül, ijesztő és misztikus és a szereplőket sem a zoknis fiók legaljáról húzták elő. Köszönjük Showtime.

penny_dreadful-3.jpg

A kosztümös horror próbálkozások egyébként mintha divatba jöttek volna, ott a már emlegetett Sleepy Hollow vagy az American Horror Story, igaz ezekben többnyire flashback formában volt jelen a múlt - micsoda képzavar - de a Salem már az 1600-as évek végére repít vissza bennünket, ez alkalommal pedig az 1800-as évek végi viktoriánus Londonban járunk.

A kezdő képsorok már meggyőztek, persze lehet azért, mert ma hajnalban én is felkeltem pössenteni, micsoda kurva nagy szerencse, hogy nálunk nincs a wc mögött egy rohadt nagy ablak, mer' a végén még engem is kiszippantott volna valami.

tovább » Címkék: sorozat penny dreadful

Az Animal Planet és az Asylum bemutatja

2014.05.12. 10:06 Csabi87

Bő egy hónapja írtunk először pár sort arról a meglepőnek is nevezhető vállalkozásról, amely az Animal Planet és az Asylum tálalásában érkezik és amelyben gyilkos orsóhalak támadnak a védtelen szerencsétlenekre.

Természetesen mindezt CGI tálalásban és a ZS óriástól megszokott színvonalon. A mostani előzetes pedig tényleg ínycsiklandozó - már ha szereted a gagyit. Ami számomra meglepő, hogy úgy tűnik az amerikai nyugdíjrendszer sem a legfaszább, főleg ami a sokat megélt színészeket illeti. Christopher Lloyd legalábbis süllyedt egy szintet már megint.

Ja igen, a teljesség kedvéért itt a cím is: Blood Lake: Attack of the Killer Lampreys

Blood-Lake.jpg

tovább » Címkék: blood lake

Constantine - az első előzetes

2014.05.12. 09:57 Csabi87

Befutott az első előzetes az NBC ősszel induló egyik sorozatához, a Constantine-hoz. A képregényes démonvadász kalandjaiból mozifilm már készült, akkor Keanu Reeves alakíthatta a ballonkabátos fazont, ezt a szerepet a sorozatban Matt Ryan alakíthatja.

Az előzetes szerint lesz itt minden, mint egy zsibvásárban. Démonok, angyalok, bolyongó lelkek, tűz, szétrobbanó ablakok, épületekbe hajtó teherautók, személyautóba ütköző kamionok, tűz és vér.

tovább » Címkék: sorozat előzetesek constantine

Kaszabolás ausztrál módra

2014.05.11. 09:48 Csabi87

Bill Moseley és Kane Hodder neve a horrorrajongók számára vélhetően jelent valamit, így Chris Sun író-rendező jó érzékkel válogatta a szereplőket a Charlie's Farm című slasher horrorjához.

Persze, hogy az esztétika is szerepet kapjon ott lesz majd a vásznon Tara Reid is, illetve Nathan Jones ausztrál óriás is.

Ez rendben is volna, viszont történet szempontjából a fantázia már nem volt határtalan, ugyanis adott egy ház, ami Charlie háza néven ismert és ahol korábban brutális dolgok történtek, egy család élete ért szörnyű véget, a szóban forgó apának köszönhetően. Néhány fiatal szeretné felfedezni az eset óta üresen álló házat, viszont úgy tűnik a hatalmas gyilkológép továbbra is a falak között mozog.

tovább » Címkék: előzetesek charlies farm

Mer' a földönkívüliek sosem unalmasak

2014.05.11. 07:31 Csabi87

Michael Shumway rendezői debütálása lesz az Alienate ícmű sci-fi dráma, aminek a történetét fogadjunk, hogy már ki is találtad.

Bizony. Jönnek a nyamvadt földönkívüliek. Természetesen az Államokat vonják támadás alá és egy betyáros inváziót indítanak a pajkos kis földlakók ellen. Főhősünk egy David nevű tag lesz, akinek a házassága romokban, ezért el is utazik otthonról, hogy egy kis időt és teret hagyjon az asszonynak, csak közben jönnek a rohadék ufók, David pedig haza indul és nem tűr ellentmondást.

Blake Webb, Tatum Póncé, Jaclyn Hales, hogy főszereplőket is említsünk.

Előzetes a tovább mögött. Igazából nem is olyan rossz, de valami mégis, mintha hiányozna.

alienate-poster.jpg

tovább » Címkék: előzetesek sci fi poszter alienate

Folytassa, Hannibal!

2014.05.11. 07:19 Csabi87

Dracula ugyan kegyvesztett lett, viszont Hannibal doktor népszerűsége töretlen így a harmadik évados bizalmat is megkapja, hogy tovább kalandozzon a tévében.

A sorozattal kapcsolatos lemaradásunkat talán addigra behozzuk és jobban rajta tudjuk tartani a szemünket a doktoron.

hanibal.jpg

Címkék: sorozat hannibal

Az NBC nem kér többet Draculából

2014.05.11. 07:13 Csabi87

A Jonathan Rhys Meyers főszereplésével készült Dracula sorozat kaszát kapott, az NBC csatorna pontot tett a történet végére.

Ennyire rossz volt? Nem vagyok a gróf nagy rajongója így eddig még a kezdő rész is kimaradt, de úgy tűnik nem lett nagy eresztés. Azért kár.

dracul.jpg

Címkék: sorozat dracula

Én, Frankenstein (2014) - I, Frankenstein

Broáf...

2014.05.10. 18:07 Jason13

I-frankenstein-hun-post.jpgHa egy végtelenül lusta személy lennék, az alcímben olvasható hangutánzó szóval (tudjátok,akkor használjuk ezt, mikor mondjuk egy jól sikerült buli után szánkon át távozik gyomrunk tartalma) jellemezném ezt a végtelenül ostoba filmet, viszont szerencsére sok szabadidőm van, így részletesebben kifejtem róla a véleményem.

Kezdjük ott, hogy ez a projekt már akkor megbukott, mikor a stúdió pénzt adott a forgatásra. Hogy miért? Mert a forgatókönyv egy kész káosz, az Asylum szakemberei szoktak hasonló minőségű szkripteket összetákolni. Ebben az egészben az a vicc, hogy az alapkoncepció még nem is lenne temetni való, hiszen láttunk már olyan klasszikus horrorkaraktereket, akiket néhány filmes kiszakított természetes közegéből és új megvilágításba helyezett. Ezt simán el lehetett volna játszani Frankenstein szörnyetegével úgy, hogy a végeredmény ne legyen borzasztó. Csak ehhez kellett volna pár tehetséges személy, plusz kicsit bátrabb hozzáállásra lett volna szükség a korhatár besorolásnál, hogy a kész termék ne egy gyerekmatiné legyen.

Történetünk főszereplője Victor Frankenstein szörnyetege, aki a játékidő első perceiben felvázolja eredetét, hogy aztán már el is kezdje kaszabolni a szörnyeket. Ezt a tevékenységet nem azért űzi, hogy szórakozzon, hanem mert belekeveredik a menny és pokol háborújába, melynek tétje az emberiség sorsa. Az időközben Adam nevet felvevő főszereplő pedig hiába nem tartozik egyik oldalhoz sem, muszáj harcolnia, mivel rajta múlik, melyik fél nyeri el a győzelmet.

És akkor innentől csak az olvasson tovább, aki nem fél attól, hogy ellövöm a sztori "fordulatait".

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 1/10 ausztrál film ajánlók

Leigh Whannell rendezi az Insidious 3-at

2014.05.08. 07:02 Csabi87

Ahol eddig James Wan segge volt, ott most Leigh Whannell-é lesz. Akár így is fogalmazhatnánk, de ez mondjuk így kicsit bizarr. Na de most már mindegy.

A lényeg, hogy bejelentették Leigh Whannell rendezheti az Insidious 3. részét, hiszen ugye James Wan leköszönt, sőt korábbi kijelentése alapján a jövőben nem is igazán szeretne horrort rendezni.

A döntés nem feltétlen meglepő, hiszen Whannell íróként jegyzi a "sorozat" korábbi két részét (ezt meg ezt), illetve a Fűrész atyjaként is megemlíthetjük a nevét.

Az úriember egyébként a direktori székben első ízben terpeszkedhet. Várjuk, mert szerintünk baromi tehetséges.

LeighWhannell20312.jpg

Címkék: insidious chapter 3

Ezt kapd ki: Szellem menyasszony

2014.05.08. 06:39 Csabi87

David Blyth új-zélandi rendező eddig többnyire kéz legyintéssel elintézhető darabokat rendezett és talán a most következő Ghost Bride sem lóg majd ki a sorból, de ma jó fej napot tartunk és megadjuk neki az esélyt.

A sztori a hülyén nyírt Jason Chen életébe enged betekintést, aki egy kínai jánykát szeretne nőül venni, egészen pontosan leginkább szülői nyomásnak eleget téve tenné ezt, viszont később megismer egy új-zélandi szőkeséget, aki lehet, hogy könnyebben koszolódik, Chen szíve azonban mégis felé húz és úgy dönt neki adja a rózsát - tudod, ez most olyan Nagy Ő-s utalás akart lenni.

A szinopszis ígérete szerint két kultúra csap tehát össze a modern Új-Zéland és a tradicionális Kína, illetve a holtak és az élők sem maradnak ki egy buliba, ugyanis képbe kerül egy szellem menyasszony is, aki az előzetes tanulsága szerint imád hirtelen mások háta mögött teremni. Hát nem enni való?

A poszter ennyire frenetikus, az előzetes pedig a tovább mögött lapul.

Ghost-Bride-Poster.jpg

tovább » Címkék: előzetesek poszter ghost bride

Van egy perced? Kérlek töltsd ki ezt a kérdőívet!

2014.05.07. 07:44 Csabi87

Feltarthatunk egy percre? A segítséged szeretnénk kérni. Készítettünk egy nagyon gyorsan megválaszolható kérdőívet, ugyanis kíváncsiak lennénk a Te véleményedre is, hogy a blogot úgy formáljuk, ahogy Neked a legjobb.

Pár kérdés, Neked pár pillanat, nekünk azonban fontos válaszok.

A kérdéssort lapozás után találod, a segítséged pedig köszönjük.

tovább »

süti beállítások módosítása