Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jön a baba, nem jön a Resident Evil

2014.08.25. 10:57 Csabi87

Milla Jovovich a napokban jelentette be Facebookon, hogy tovább csúszik a következő Resident Evil-film, ugyanis férjével gyermekáldás elé néznek, babával a hasban pedig baromi fura lenne zombikat irtani. Meg egyébként is nem szeretnék összecsapni a produkciót, hiszen az a céljuk, hogy olyat alkossanak, amivel eltudják kápráztatni a közönséget. Persze a legutóbbi részt látva abszolút érthető, hogy most végre valami normálisa filmmel állnának elő.

milla-jovovich.jpg

Néhány éve egyébként még úgy tűnt, hogy idén szeptember mutathatják be a filmet, ami aztán egyéb elfoglaltságok miatt tovább csúszott - most már tudjuk, hogy szexeltek.

Az előkészületek pedig jól haladtak, állítólag már Dél-Afrikában volt a stáb is, viszont az új infónak köszönhetően legelőbb csak jövő nyáron indíthatják be a kamerákat.

Ki az, aki emiatt sírva fog elaludni?

A tovább mögött találsz egy Alice-os zombihentelést, mert miért ne.

tovább »
Címkék: resident evil 6

Elhunyt Richard Attenborough

2014.08.25. 10:39 Csabi87

Néhány nappal 91. születésnapja előtt meghalt Richard Attenborough Oscar-díjas brit színész és rendező.

19 évesen tűnt fel először a Rendületlenül című háborús filmben, míg rendezőként 1969-ben dirigálta le az Ó, az a csodálatos háború című produkciót.

Számos díj és elismerés mellett 1982-ben a Gandhi című rendezéséért két Oscar-díjat is kapott, miközben a Ben Kingsley főszereplésével készült alkotás 6 másik aranyszobrot is bezsebelt.

richard-attenborough.jpg

Attenborough a '80-as években egyáltalán nem tűnt fel a vásznon, hosszú szünet után 1993-ban Steven Spielberg kérésére mondott igent, így játszhatta el John Hammond szerepét a Jurassic Parkban.

1978-ban rendezőként feldolgozta Williamd Goldman regényét A mágust, amelyben Anthony Hopkins játszhatta el a főszerepet, voltaképpen ez az egyetlen, igazán horrornak nevezhető alkotás Richard Attenborough életművében.

Nyugodjon békében.

Modern horrorfilmek retro VHS köntösben

2014.08.24. 20:56 Csabi87

Talán emlékszel még a DVD-k előtti korszakra, amikor a filmeket VHS kazettán szereztük be és egy-egy jobb film esetében szarrá nézted a szalagot, esetleg a lejátszó is begyűrte, de volt egy fajta feelingje, amire erőteljes nosztalgiával gondolhatunk vissza.

Ráadásul az eredeti dobozban lévő kazetták szintén a korra jellemző borítókat kaptak, na nekik is megvolt a maguk varázsa. Így állt a témához Chris Mac Gibbon is, aki fogott néhány horrorfilmet a közelmúltból és elkészítette a retro hangulatot árasztó VHS borítóikat. 

Érdemes végigszaladni a galérián. A The Collector, az Adsz vagy kapsz és a Gonosz halott is megkapta a magáét.

Címkék: vhs

Matthew McConaughey lehet a Végítélet főgecije

2014.08.24. 18:41 Csabi87

Stephen King 1978-as Végítélet című regényéből 1994-ben készítettek egy egészen korrekt minisorozatot Gary Sinise főfőszereplésével, most azonban Josh Boone irányítása mellett a Warner szeretne egy remaket bedobni a közösbe.

Az 1994-es változatban a történet gonoszának szerepében Jamey Sheridan játéknak örülhettünk, a stúdió most azonban szeretné emelni a tétet és állítólag nagyon azon vannak, hogy Matthew McConaughey elvállalja a karakter megformálását. Naná, hisz idén Oscas szobrocskát kapott.

matthew-mc.jpg

Címkék: the stand

Sleepy Hollow 2. évad - poszter

2014.08.24. 18:33 Csabi87

Pár nappal korábbi poszter a Sleepy Hollow 2. évadjához, csak valamiért elfelejtettem kitenni, pedig várós a sorozat. Az első évad jó volt, bízunk benne, hogy a színvonal tapodtat sem romlik.

sleepy_hollow_ver6.jpg

Címkék: sorozat poszter sleepy hollow

Elkezdődött a Sikoly-sorozat forgatása

2014.08.24. 18:26 Csabi87

A héten kezdték el a forgatásokat, az MTV az elkövető, nekünk pedig egyelőre fingunk sincs, hogy lesz ebből sorozat - mondjuk ha szar lesz a pilot, akkor sehogy, de adjunk neki egy esélyt.

Egy fotó is érkezett, amin látszik, hogy málészájú főhősnek se leszünk híján.

Scream-MTV-Day.jpg

Címkék: sorozat scream

Az ördög fia (2008) - Babysitter Wanted

Egy újabb gagyi sablon horror

2014.08.24. 17:37 Jason13

Babysitter wanted1.jpgBe kell valljam, mostanság ritkán nézek horror filmeket. Nem tudom mi lehet ennek az oka, hiszen régi klasszikusokból lenne még mit pótolnom, és mostanság is készül azért egy-kettő, amire időt kéne szánni. Azonban a napokban valahogy rám jött a vágy a borzongásra, így hát szétnéztem a világhálón, milyen ígéretes mozik készültek a közelmúltban. Hogy miért nem valami retro alkotást vagy újabb szösszenetet pécéztem ki magamnak? Most valami kevésbé régi, de azért kevésbé friss falatra vágytam. Amilyen peches vagyok, sikerült egy jó adag ganéba belekóstolnom!

Főszereplőnk egy fiatal, vallásos lány, aki kollégiumba költözik. Az ottani körülmények viszont kissé fapadosak, így munka után néz, hogy egy kis pénzt felmarkolva kipofozza ideiglenes otthonát. Hamarosan meg is találja a számára legjobb állást, a bébicsőszködést. Igen ám, de a munkaadók egy isten háta mögötti tanyán laknak és a gyerekük se mindennapi. Sebaj, hősnőnk elfogadja az állást, azonban a szülők távozása után egy titokzatos idegen kezdi el zaklatni a lányt, először csak telefonon, majd fizikálisan is. Ki lehet az illető? Vajon miért ennyire fura a kisgyerek? Mennyibe kerül egy kiló kenyér a sarki boltban?

Igazából csak az utolsó kérdés foglalkoztatott a film megtekintése közben, mivel az első kettőre azonnal rá lehet jönni. Mondjuk én kedves voltam, mivel a magyar cím durván lelövi a poént, így arra nem is hivatkoznék. 

tovább » Címkék: 2008 amerikai film 3/10 ajánlók

Laptop horror Elijah Wooddal

2014.08.23. 13:30 Csabi87

Szintén a Londonban mutatják be a FrightFesten az Időbűnök spanyol rendezőjének Nacho Vigalondo-nak az új filmjét, amelyben Elijah Wood játszik őrült macska-egér játékot egy pszichopatával, a cél pedig egyértelműen az, hogy megmentse Sasha Grey karakterét, akiért rajong.

A dolog érdekessége lesz, hogy az egész filmet Wood laptopján követhetjük nyomon, tehát egy abszolút érdekes és újszerű megoldásnak örülhetünk, legalábbis akkor, ha ez valóban fasza lesz. Spanyolországban egyébként már votl vetítés és igaz nem volt egyértelműen örömmámoros az ottani véleményáradat, de a többség talán bírta a végeredményt.

trailer-wood.jpg

Wood egyik legutóbbi filmje a Grand Piano egy egész pofás thriller volt, de horrorfrontól is megemlíthetjük a Maniac remake-jét.

Sasha Greynek meg biztos fura volt, hogy se térdelni nem kell, se vetkőzni és mégis szerepelhet egy filmben.

tovább » Címkék: előzetesek open windows

Könyvből előlépő szörnyúr

2014.08.23. 13:15 Csabi87

Tisztán emlékszem, hogy annak idején még viszonylag fiatalon sikerült elolvasnom Stephen King Bilincsben című könyvét, ez volt az első, amit tőle olvastam, mert ez az egyetlen írása volt meg a helyi könyvtárban. A könyvben egy ijesztő figura is szerepet kapott, aki általában nem szólt, csak a sarokban állt. Nem azt mondom, hogy a bokámat végig fostam esténként, de mindig úgy aludtam el, hogy egy kicsit hittem abban, hogy az alak az én szobám sarkában is ott áll és bármikor előléphet, hogy megzörgesse a keze ügyében lévő csontokat és hasonlókat.

babadook.png

Itt jön képbe számomra a The Babadook, amely egy kisfiú történetét meséli el, akinek az egyik rémséges mesekönyvéből kilép az abban szereplő gonosz Mr. Babadook. A fiú anyukája eleinte azt hiszi, hogy a srác megvan húzatva, később azonban kénytelen belátni, hogy a rémisztő figura valóban létezik és nagyobb rohadék, mint Berényi Miklós és Bartha Zsolt együtt.

Korábban egyébként már mutattunk egy előzetest, az ok, amiért ismét előkerült, hogy a napokban bemutatkozik a film a Londoni FrightFestiválon, így dukált hozzá egy új trailer is.

tovább » Címkék: előzetesek babadook

American Horror Story és a nyalóka

2014.08.23. 12:54 Csabi87

A múltkori után befutott a következő American Horror Story kedvcsináló is. Ez már talán tényleg hozza az elvárt hangulatot.

Kezdés: október 8.

tovább » Címkék: előzetesek american horror story freakshow

Véres szexkalandok Juliával

2014.08.23. 12:52 Csabi87

julia-2014-poster.jpgNyugalom nem váltottunk tematikát, bár a csuda tudja, hisz egyrészt van az a pénz, másrészt a p*na keresőszóval sokkal többen rátalálnának a blogra. Mindenesetre egyelőre csak a Julia című horrort szeretnénk a figyelmedbe ajánlani.

A történet Dél-Koreában egy filmfesztiválon már bemutatkozott, sőt a briteknél is egy tematikus szemlén és ezt a körutat folytatja még egy darabig. Az ötlet egyébként Matthew A. Brown fejéből pattant ki és nem feltétlen nevezhetjük eredetinek, ugyanakkor az előzetesben mégis van valami, ami miatt ez még akár jól is elsülhet - az eddigi fesztiválos vélemények egyébként elég pozitívnak nevezhetőek.

A sztori igazából egy Julia nevű lányról szól, akit néhány pasi alaposan helyben hagy és megerőszakol, a lány pedig úgy dönt, hogy csakis a bosszú az, ami terápiás jelleggel helyrerázhatja a kis lelki világát. Bizony ezt már láttuk, de talán nem feltétlen egy elcsépelt téma, ráadásul a főhősnőt alakító Ashley C. Williams (Az emberi százlábú) is egész jó választásnak tűnik ez alapján a pár másodperc alapján.

Ráadásul bír egy fajta noir-os hangulattal is, ami akár még dobhat is egyet a végeredményen. Az említett előzetesért kattintani kell.

tovább » Címkék: előzetesek poszter julia

Elme Háza élménybeszámoló

Méterekkel Miskolcon a föld alatt…

2014.08.22. 16:31 Herschmi

Az escape game-őrület végre elérte „piciny” szülővárosomat is, hát nem haboztunk sokat, nyitás után amint akadt szabadidőnk, kipróbáltuk.

Elég sok ismerős mesélt róla, itt Borsodban szinte teljesen ismeretlenek az ilyen játékok, és mindenki elég pozitívan nyilatkozott az Elme Házáról. Pont emiatt voltam elég szkeptikus ezekkel a véleményekkel kapcsolatban, mert bárki is mesélte, soha nem is hallott még hasonló játékról. Szerencsére a fiúk kitettek magukért, eredeti ötletekkel álltak elő és egyáltalán nem okozott csalódást a játék, sőt! Túl is szárnyalta az elvárásaimat.

Elme Háza-037.jpg

Miskolc belvárosában nyílt, az egyik kapualjban. Már az alagsorba is picit nehézkes volt a lejutás, rendesen a lábunk elé kellett nézni. Rövid beszélgetés után megkaptuk a játékhoz szükséges eszközöket és instrukciókat, bekísértek minket a pince legvégébe és ránk zárták az ajtót.

tovább » Címkék: élménybeszámolók

Amire mindig is vágytunk: vulkánzombik

2014.08.21. 20:56 Csabi87

A zombifilmek már csak unalmas ásítást váltanak ki belőled? Nem tudnak már újat mutatni, mert a zombik vagy csak hörögnek, vagy szerelmesek lesznek - agyon kéne vágni, aki kitalálta -, de mindenképpen dögunalom, amit csinálnak. Jó hírem van: ennek vége. Érkeznek a vulkánzombik.

Jason Ancona és Jeff Miller forgatókönyvírók fantáziájára nem lehet panasz, ugyanis másnak több cent pálinkát kell meginnia ahhoz, hogy tóduljon belőle a hülyeség, ők pedig ezt ivás nélkül produkálják, ráadásul még egy kis szerencsével pénzt is csinálnak belőle.

volcanozombies-trejo.jpg

A Volcano Zombies már a címében mindent elárul, ennek ellenére mégis érdemes megnézni a mértani pontossággal és igényességgel elkészített előzetest, amelyben olyan CGI lávafolyam tódul a közútra, hogy olyat még soha nem láttál, de lávát köpő zombik, topban rohangáló rövidnadrágos lány és gomolygó animált füst is akad, hogy a szanaszéjjel okádó vulkánról már ne is beszéljünk.

Ha pedig erre is csak legyintesz, akkor jeleznénk, hogy Danny Trejo is feltűnik bajszostól. Kell ennél több? Mondjuk igen, egy kis sör a végignézéshez. 

tovább » Címkék: előzetesek zombi volcano zombies

süti beállítások módosítása