Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Geocaching a havasban

2014.09.02. 20:55 Csabi87

dead-of-winter-poszter.jpgDead of Winter címmel érkezik majd Robert Rice első nagyfilmje, amelyben a cím ellenére egy rohadt zombival se találkozunk majd, ellenben kapunk egy pár fős társaságot, akik egy úgy nevezet geocaching túrán vesznek részt. A kalandnak induló túra azonban hamar rémálomba csap át, amikor néhány rossz arcú elkezdi egyenként elkapni hőseinket, akiknek nem marad választásuk, vagy megpróbálnak csapatba verődve túlélni vagy magányosan halnak meg a havas erdőségben.

Az előzetes mondjuk nem túl kecsegtető, a béna CGI robbanás kifejezetten lelombozó, ráadásul hozzátenném, hogy habár a rendező ismeretlennek számít, a forgatókönyvet író Michael Hamilton-Wright neve már korábban is feltűnt a filmes palettán. A nevéhez fűződik például a rémesen béna The Mangler 2.0 még 2002-ből, de néhány vígjáték szkriptjét is ő jegyzi - ezek közül a Jerry O'Connellt is felvonultató Segítség, gyereket várok! lehet ismerős itthon is, de az is a felejtős kategóriába tartozik.

tovább »
Címkék: előzetesek dead of winter

Csak óvatosan! A hónap végén szörnytámadás várható

2014.09.02. 20:12 Csabi87

Gareth Edwars 2010-ben egy kicsit lassú menetű, de profi módon összerakott szörnyfilmmel hívta fel magára a figyelmet, ami olyannyira jól sikerült, hogy a direktor később ennek köszönhetően vívta ki az új, 2014-es Godzilla rendezésének jogát - amiből aztán egyenes ágon jött a Star Wars spin-off megrendezésének lehetősége. 

A britek azonban nem engedték el az ötletet és ügyesen pont a Godzilla premierjének hetében lőtték el az első előzetest a Monsters folytatáshoz, ami a Sötét kontinens címet viseli és az ADS Filmforgalmazónak köszönhetően már szeptember 25-én a mozikba kerül.

monsters-dark-continent.jpg

7 évet ugrunk majd előre az első felvonáshoz képest. Időközben a lények még inkább elszaporodtak és a világ egy részét már az uralmuk alá hajtották. Néhány katona a lezárt területre tart, egy küldetés végett, melynek során egy bent rekedt társukat kellene megmenteni. A feladat viszont nem túl egyszerű, hiszen a hatalmas szörnyek mindenütt ott vannak és az elmúlt években sem lettek barátságosabbak.

Egy jó szörnyfilm van készülőben? Akár még az is lehet, hiszen az újabb előzetes egész korrekt és úgy tűnik, hogy azok a kritikák is meghallgatásra találtak melyek szerint az első részben alig lehetett látni a címszereplő rohadékokat. Most igazából már az előzetesben többet szerepelnek, mint korábban az egész filmben végig.

Majd meglátjuk, de az igazság az, hogy eddig egészen biztató a helyzet.

tovább » Címkék: előzetesek monsters dark continent

Afflicted (2013)

Kézikamerás, vámpíros horrorfilmek egyesüljetek

2014.09.02. 17:36 Csabi87

afflicted-2.jpgMár kifejezetten régóta szemezgetek az Afflicted című horrorral, amit az elmúlt hetekben itt a blogon is többen ajánlottak. A legnagyobb félelmem az volt, hogy a kézikamerás horrorok közül évente ha megnézek kettőt, akkor jól lakok velük, idén pedig már túl vagyok a kvótán és a tapasztalatok inkább negatív irányba hajlanak.

Az egyik este azonban csak rászántam magam erre a próbálkozásra és láss csodát, nem hogy, nem bántam meg, hanem egy jó filmélménnyel gazdagodtam.

Kezdésként szokás szerint fussunk neki a történetnek.

Derek és Clif jó barátok, akik az egyetem elvégzése után úgy döntenek, hogy bejárják a világot és mindent filmre vesznek. A vállalkozás izgalmasan hangzik, nehezítő körülménynek pedig ott van Derek betegsége. Egy daganatszerű vérömleny van a fejében, ami a mindennapjait nem feltétlen befolyásolja, viszont ha ott egyszer megpattan valami, akkor könnyen vége lehet az élete történetének.

Derek azonban fittyet hányva erre. úgy dönt, hogy nem hagyja ki a kalandot, hiszen egyébként is ki tudja, mennyi van még hátra az életből, és szeretne minél többet látni és tapasztalni.

A srácok neki is indulnak a nagyvilágnak, ami kezdésként Spanyolországot jelenti, onnét pedig a franciákhoz ruccannak át, ahol Derek egy csinos lánnyal is megismerkedik, aki viszont szex helyett, jól helyben hagyja a srácot és még a karját is megharapja a bestia.

Derek eleinte nem tulajdonít különösebb jelentőséget az esetnek, viszont fura változásokon megy keresztül. Étvágytalanság jelentkezik, sugárban hány le mindent, ha mégis eszik, és szuper képességekre is szert tesz. Ja és ki ne hagyjam: kívánja a vért.

tovább » Címkék: amerikai film 7/10 2013 ajánlók kanadai film

A Silent Hill és az elektronikus zene

2014.09.02. 10:19 Csabi87

Az interneten barangolva találtam egy egészen pofás kis tracket, amelyet egy elvetemült Silent Hill rajongói készíthetett el. Nyilván hagy kívánnivalót maga után a dolog, de egész pofás kis végeredményt sikerült kreálni, amelyben egy kis elektronikus alapra vannak rádobálva effektek és hangok a Silent Hill játékból.

silenthill.jpg

Érdemes meghallgatni.

Maga a videojáték egyébként készül, többek között Guillermo del Toro felügyelete mellett, valamint a főhősünk hangját Norman Reedus, a The Walking Dead Daryl Dixonja kölcsönzi majd.

tovább » Címkék: zene silent hill

At the Devil’s Door (2014)

2014.09.01. 18:09 OctoberAir

Home-1-620x400-at-the-devils-door-620x400.jpgMa egy nagyon érdekes hangulatú horrorról fogok beszámolni nektek. Aki szereti az okkult, ördögös témákat az nem fog csalódni az At the Devil’s Doorban sem.

A film elején megismerkedhetünk egy lánnyal (Ashley Rickards), aki eladja a lelkét az ördögnek, és ezért hatalmas árat fizet. Ez az elején könnyed játéknak indul, azonban később minden sötétebb árnyalatot ölt, amely az őrület felé sodorja a fiatal lányt.

Később megismerhetünk egy ingatlanügynököt (Catalina Sandino Moreno), aki megpróbálja eladni egy házaspár házát. Mindannyian tudják, hogy nem lesz egyszerű eset, hiszen a ház sötét múlttal rendelkezik.

Leigh azonban nem riad vissza, megpróbálja legjobb tudását bevetni, hogy sikerüljön túladni az épületen. Egyedül méri fel a házat, ahol egy furcsa, piros kabátos lánnyal találkozik. A szobák földöntúli hangulatot sugároznak, csak egyetlen tükör maradt a falon. Leigh azt hiszi a lányról, hogy a házaspár szökésben lévő lánya,azonban később kiderül, hogy a régen halott, ördögi lakóval beszélget. Ez megpecsételi Leigh sorsát.

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 6/10 ajánlók

American Horror Story: Freakshow - újabb pár másodperces kedvcsináló

2014.09.01. 08:38 Csabi87

Október 8-ig kell várnunk az új évad kezdésére, de szokás szerint szépen lassan szállingóznak a rövid kis kedvcsinálók. A tovább mögött egy újabb ilyet találsz.

tovább » Címkék: sorozat american horror story freakshow előzetsek

Pro Wrestlers vs Zombies (2014)

Zombis-Bírkós trash

2014.08.31. 17:55 Craig426

zomb_02.jpgNos, van egy film amire jó ideje várok, hogy megtekinthessem, ennek több oka is van, szám szerint kettő. Az egyik, hogy szeretem a zombikat, a másik, hogy szeretem a pro wrestlinget, nálunk ezt pankrációként ismerheted. Erre befut egy olyan film, mint a mostani alanyunk, amiben pont ezt a kettőt ötvözik, ráadásul ténylegesen, valódi birkózókkal, hát kívánhatna a magamfajta ember ennél többet? Csak hát olyan lett amilyen...szar. Ez a film a Pro Wrestlers Vs Zombies.

 

Bár lehetett érezni a trailer alapján is, hogy nem egy minőségi filmmel lesz dolgunk, mégis naivan elfeledkeztem magamról, mikor láttam mi is lesz itt, gondoltam adok egy esélyt, utólag átgondolva lehet nem kellett volna.

 

A szereplőgárdát vérbeli birkózók teszik ki, olyanok mint Rowdy Roddy Piper (akit egyébként a They Live című filmből ismerhetnek egyesek) Matt Hardy, Hacksaw Jim Duggan, The Franchise Shane Dougles vagy épp az olimpiai aranyat is birtokló Kurt Angle. Viszonylag nagyobb nevek ők a pankra világában, de ez azért mégis kevés, főleg mert színészkedésben nincsenek a toppon...még ha el is hiszik magukról.

 

A filmet Cody Knotts jegyzi, aki eddig nem sok mindent tett le az asztalra, és ezzel a filmmel se lépett szintet, sőt még szerepet is osztott magára, de kb hasonlóan ügyes, mint a többiek. Szóval nézzük kicsit bővebben, mert több sebből is vérzik ez az alkotás. Tovább mögött folytatom.

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 3/10 ajánlók

The Sacrament (2013)

Egy nem tipikus Ti West film

2014.08.30. 18:52 Csabi87

sacrament-1.jpgTalán furán hat, de a horror azért mégis csak szórakoztató műfaj, nyilván nem a szélsőségekre gondolok, mint például a Szerb film, de azért általában a kellemes borzongás miatt ülünk le egy film elé, hogy ugyan féljünk egy kicsit, de mégis szórakozzunk.

Ti West amerikai rendező pedig többnyire ezt adja a közönség számára és általában korrekt lowbudget filmekkel örvendezteti meg a nagyérdeműt. Legutóbbi filmje a The Sacrament azonban kilép a megszokott sorból, és egy igaz történetet dolgoz fel. Persze nem úgy, mint teszi azt a Paranormal Activity vagy a többi hasonszőrű kamu dokumentumfilm.

A The Sacramentben, ha kicsit talán amerikai ízben is, de Jim Jones történetét ismerhetjük meg, aki 1978-ban tömeges öngyilkosságra sarkallta Jonestown lakosságát. Több mint 900-an haltak meg Guayanában, köztük 270 gyermek. A legtöbben mérget ittak vagy méreginjekciót kaptak, míg azok, akik nem mentek át elég agymosáson és nem akarták végre hajtani Jones elmeháborodott parancsát, golyót kaptak. Szörnyű és megrázó történet ez, ami alapokat szolgáltatott a The Sacramenthez.

Fontos megjegyezni, hogy nem egy az egyben Jim Jones-féle őrült ámokfutást tárják elénk, de a found footage stílusban készült film nagyrészt megegyezik a Jonestownban történtekkel.

Esetünkben egy filmes stáb indul el a zárt közösségbe, akik végül felbolygatják a nyugodt, hippiszerű életet Eden Parishban, hiszen kiderül, hogy a boldogság nem mindenkinél érhető tetten és néhányan bizony szeretnék elhagyni a helyet, azonban az Atya ezt nem engedi és igyekszik mindenki agyát átmosni.

tovább » Címkék: amerikai film 5/10 2013 ajánlók

Újra mozikban az Alien

"Minden idők legfélelmetesebb filmje visszatér a mozivásznakra"

2014.08.30. 16:37 Herschmi

photo 5.jpeg35 éves lett Ridley Scott korszakalkotó filmje, ezen alkalomból a Pannónia Szórakoztató Kft.-nek köszönhetően újra vetítik a hazai mozik. Ráadásul nem az eredetit, hanem a digitálisan felújított rendezői változatot.

Érdekesség, hogy a plusz jelenetek ellenére mégis egy perccel rövidebb lett a produkció. Ennek oka, hogy Scott néhány eredeti jelenetet megvágott, hogy még feszesebb tempójú legyen a film. Premiernek az egykori európai bemutató dátumát választották, így szeptember 4-étől Ripley ismét felveszi a kesztyűt Giger által megálmodott idegen organizmussal szemben.

Mi már türelmetlenül várjuk, gondoljuk, ahogy ti is. Addig is kedvcsinálónak ajánlanánk a filmről és a képregényváltozatáról készült kritikáinkat, valamint a nagy eseményhez készített Facebook-oldalt.

tovább » Címkék: alien

Mintha a fiatal Jason Voorheest néznéd

2014.08.30. 06:23 Csabi87

Egy egész fain, bár egyedinek nem nevezhető ötlettel állt elő Jonas Govaerts, aki eddig többnyire rövidfilmekkel  hallatott magáról. A rendező Cub (bár néhol Welp címen is fut) elnevezésű horrorját a szeptemberben esedékes Torontói Film Fesztiválon mutatják be, ennek okán, pedig egy előzetes is érkezett hozzá, ami sajnos kicsit sötét, de szegről-végről azért nem tűnik rossznak.

cub-kep.jpg

A sztori egy nyári táborban játszódik, ahol a 12 éves Sam is részt vesz. A fiú egy élénk fantáziával megáldott, izgága kis csibész, aki az erdőben járva találkozik egy hasonlóan fiatal, rossz szándékú, álarcos gyerekkel. Sam persze megpróbálja figyelmeztetni a táborvezetőit és a többieket, hogy valami nem kóser, azonban hamar nyugalomra intik, úgy hiszik, hogy Sam már megint csak határtalan fantáziája miatt beszél sületlenségeket.

Csak, hogy a táborlakók elkezdenek vészesen és véresen fogyni.

Most komolyan, erről Neked nem az jut eszedbe, hogy  fiatalkori Jason Voorhees kalandját próbálták filmre vinni. Kicsit szemtelen, de működőképes lehet.

tovább » Címkék: előzetesek cub

Stan Lee is ott lesz Kevin Smith horrorjában

2014.08.29. 21:11 Csabi87

Szeptemberben érkezik az amerikai mozikba Kevin Smith legújabb horrorja a Tusk (előzetesért erre tessék), amely tulajdonképpen egy trilógia rész lesz, a folytatás pedig szépen lassan forog. 

Abban Johnny Depp is felfog tűnni, sőt Depp és Smith lányai is szerepet kapnak benne, a rendező pedig nem rég a Twitteren jelezte, hogy egy kisebb szerep erejéig Stan Lee is beugrik majd. 

A produkció egyébként a Yoga Hosers címet viseli és 2015 nyarán szeretnék bemutatni.

stan-lee.jpg

Címkék: yoga hosers

400 nap a világűrben

2014.08.29. 21:01 Csabi87

Dörzsölhetik a mancsaikat az űr sci-fi rajongók, ugyanis valamikor jövőre megérkezhet a 400 Days című sci-fi thriller, amelyben néhány asztronauta kerül a középpontba, akik egy 400 napos kiképzésen vesznek részt, mindezt pedig egy űrkapszula-szimulátorban teszik, ami a megszólalásig igazinak tűnik. Sőt könnyen lehet, hogy valóban igaz az egész és nem csak egy szimuláción vesznek részt.

Matt Osterman első nagyfilmje lesz a 400 Days, amelyben Ben Feldman (As Above, So Below, Cloverfield), Caity Lotz (A gép, Az egyezség), és az egykori béna szupermen Brandon Routh lesz látható többek között.

A bemutató 2015. áprilisában esedékes, a Torontói Film Fesztiválon. Ergo várhatjuk, hogy ebből valaha DVD legyen.

400-days.jpg

Címkék: sci fi 400 days

Lesz Penge 4?

2014.08.29. 20:54 Csabi87

Valószínűleg nem, viszont az egyik new york-i pletykalap mégis megszellőztette ezt az információt.

Amit tudni kell, hogy Wesley Snipes már korábban is elmondta, hogy szívesen benne lenne egy esetleges folytatásban. Mondjuk a jogok időközben ismét a Marvelnél pihennek, a New Line Cinema-nak pedig egyébként is rossz élményei lehetnek, hiszen a harmadik felvonás forgatásain alig lehetett bírni Snipesszal, akit nem sokkal később adócsalás miatt börtönbe is zártak.

A szóban forgó pletykalap persze lehet csak azért vette elő a sztorit, mivel Snipes neve most ismét jobban forog, köszönhetően annak, hogy ő is szerepet kapott A feláldozhatók 3. részében. Ennek ellenére azt állítják, hogy a folytatásra már alá is írt a színész. Hisszük a látjuk. 

Amúgy mit gondolsz, érdemes volna folytatni a franchise-t?

blade1.jpg

Címkék: blade 4

süti beállítások módosítása