Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Private Number (2014)

Megnézed és elfelejted

2015.06.08. 18:42 Csabi87

private-number-1.pngIgazából a Private Number már a címében sem akar meglepetést okozni, hanem egyszerűen csak azt sugallja, hogy "én egy közepes film vagyok, ha nagyon unatkozol nézz meg, de egyébként itt a nyár és jobb dolgod is lehetne".

Ez a sugallat pedig teljesen helytálló. Egy semmi újat nem mutató, izgalmasnak sem feltétlen nevezhető, egynek azért elmegy alkotás, ami mondjuk még így is LazRael Lison rendező repertoárjában egy jól sikerült film.

A történet főhőse Michael, egy ex-alkoholista író, aki gőzerővel próbál dolgozni új könyvén, viszont valahogy csak nem jön az ihlet. Ráadásul egyébként is van elég baja, hiszen az éjszaka közepén különös telefonhívások sorozata veri fel álmából és hasonlóan különös jelenségek történnek. Michael pedig fokozatosan kezdi elveszteni a józan eszét, ezzel együtt pedig barátnőjét is, no meg a whisky is előkerül, ráadásul üvegestől.

tovább »
Címkék: 2014 amerikai film 4/10 ajánlók

Nagyon kígyó ez az Alkonyattól pirkadatig

2015.06.06. 10:38 Csabi87

Augusztus 25-én folytatódik az Alkonyattól pirkadatig sorozat, egészen soká, viszont az El Rey - a csatorna, ahol a széria fut, egyébként most kapaszkodj, Robert Rodriguezé - megosztott egy plakátot. Ezt a tovább mögé rejtettük, mert van rajta egy kígyó, viszont néhány fotót is találtunk a 2. évadhoz.

tovább » Címkék: sorozat poszter from dusk till dawn from dusk till dawn the series

Egy kis Scream Queen szpot

2015.06.06. 08:33 Csabi87

Újabb tévészpot érkezett a Scream Queenhez, Ryan Murphy legújabb sorozatához, ahol egy lánykollégiumban hullanak majd a szebbik nem képviselői. Több ok miatt is nézős lehet, de ezeket már ecseteltem korábban is, most legyen elég a tovább mögötti videó.

tovább » Címkék: sorozat előzetesek scream queens

Itt az első Cápavihar 3 előzetes

2015.06.06. 07:00 Csabi87

Mad Max - A harag útja? Halálos iramban 7? Bosszúállók: Ultron kora? Oké, ezek mind jól csengő címek és bizonyítottak is, de nyilván te is tudod, hogy a kanyarban sincsenek a Sharknado 3. részéhez képest.

A SyFy ugyanis idén is elhozza a viharként támadó cápákat, ami kétségtelenül az év legnagyobb durranása lesz. 

sharknado-3-plakat.jpg

Azért titokban bízom benne, hogy a sorokból kiérzed az iróniát.

Ettől függetlenül viszont július 22-én érkezik a harmadik felvonás és talán a Universal-on idén sem kell sokat várni a szinkronos változatra. Az első előzetes meglehetősen nyúlfarknyi lett, de legalább van.

Ha továbbra sem veszik komolyan magukat a srácok és Ian

tovább » Címkék: előzetesek sharknado 3

Burying the Ex (2014)

Barátnő a síron túlról

2015.06.05. 18:05 Csabi87

burying-the-ex-2.jpgPiranha, Szörnyecskék, Ami sok, az sokk. Néhány egészen jól sikerült film, egy ügyes rendezőtől, aki Joe Dante néven lehet ismerős. Az amerikai direktor viszont legutóbb még 2009-ben jelentkezett A rettegés mélyével. Persze ez nem azt jelenti, hogy azóta egyáltalán nem ült rendezői székben, hiszen néhány sorozat esetében volt a kezében staféta, például a Salem egyik epizódját is ledirigálta.

2014-re pedig összehozott egy újabb horrorfilmet, ami a tőle egyáltalán nem életidegen humoros oldalról közelíti meg az adott témát, esetünkben a zombikat. 

A történet főhőse Max, egy fiatal srác, aki egy horrorkellékeket felvonultató üzletben dolgozik, egyébként pedig élete szerelmével Evelynnel él. Oké, ez utóbbi nem teljesen igaz, legalábbis az élete szerelme rész. Max ugyanis kezdi unni a lányt, aki leginkább egy mindenáron az anyján csüngeni akaró kis majomra hasonlít, csak mondjuk szexisebb. Ez viszont Max számára már édes mindegy, hiszen nem bírja tovább elviselni a lányt.

Úgy dönt, hogy szakít vele, bár tudja, hogy ez nem lesz egyszerű. A helyzete azonban egy bizarr fordulatot vesz, miután a szakítás előtti másodpercekben Evelynt elüti egy hatalmas jármű és rögvest az életét veszti. Maxen szörnyű trauma lesz úrrá, de aztán szépen lassan kezdi túltenni magát a tragédián.

Egy nap azonban Evelyn kiássa magát a sírból és visszatér, hogy szerelmük örök lehessen. Bármi áron.

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 6/10 ajánlók

Mutáns növények és zombik? Ide velük!

2015.06.05. 17:33 Csabi87

Alf Lovvold egy igazán érdekes koncepciós előzetessel állt elő a napokban. Az úriember egy igazán érdekfeszítő filmet szeretne vászonra álmodni, ami szerintünk akár még ütős is lehet. Persze mi imádjuk az elvetemült dolgokat, ez pedig igazán annak tűnik.

dawn-of-the-planet-of-the-zombies-and-the-giant-killer-plants-on-some-serious-acid.jpg

A - nagy levegő - Dawn of the Planet of the Zombies and the Giant Killer Plants on Some Serious Acid már címében sem mindennapi, ráadásul a kedvcsináló előzetes látványos, igényes és jó pofa. A sztori szerint egy erőteljes világvége után járunk, ahol vannak zombik, de hogy a túlélők dolga ne legyen olyan egyszerű, ezért a mutáns növények is felütik a fejüket.

A végeredmény tényleg legalább annyira jónak tűnik, mint a cápaháton érkező náci zombik esetében. Ha filmstúdió lennék biztos, hogy egy ilyen filmre adnám a pénzem, mert tudok annyit inni.

tovább » Címkék: előzetesek dawn of the planet of the zombies and the giant killer plants on some serious acid

Szerelmi háromszög a világvége után

2015.06.05. 17:15 Csabi87

Thriller vonalon talán számunkra is érdekes lehet Craig Zobel rendező soron következő filmje a Z for Zachariah, amely egy világvége után játszódó hátborzongató szerelmes történet lesz.

Az előzetest tényleg érdemes csekkolni, hiszen úgy tűnik, hogy nem nagyüzemi nyáltengerre kell számítani, hanem egy pofásan fényképezett és hangulatos kalandra, amelyben mindösszesen három szereplőnk lesz.

z-for-zachariah-1.jpg

Adott egy nő, ő lesz Margot Robbie, aki a világvége után egyedül próbál boldogulni, viszont csak addig, amíg nem találkozik Loomisszal (Chiwetel Ejiofor). Hőseink ezt követően közösen folytatják az életben maradást és egy kis szikra is villan köztük, amibe egy kicsit beleköp majd Chris Pine karaktere, aki megjelenik és szintén pályázik az egyetlen elérhető nőre a világon.

Az alapokat Robert C. O'Brien 1974-es regénye szolgáltatta, a végeredményt pedig majd meglátjuk, szerintem egészen hangulatos lehet.

tovább » Címkék: előzetesek poszter z for zachariah

Matthew Fox a zombik ellen

2015.06.03. 12:37 Csabi87

Magyarországon zajlottak a Welcome to Harmony című horror forgatásai, a film pedig a tervek szerint augusztusban hazájában, Spanyolországban be is mutatkozhat majd. Időközben mondjuk átkeresztelték Extinction-re, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

A történet szerint egy havas amerikai kis városban járunk, egy vidám kis világégés után, amely során az emberek nagy része zombivá változott. Néhány túlélőt követhetünk majd nyomon, akik titkon abban bíztak, hogy az eltelt 9 év alatt a nyamvadt agyhalottak megfagytak, de azért kiderül, hogy akad még néhány igen virgonc fajta, akik egy kis izgalmat csempésznek karaktereink életébe.

extincion-1.jpg

A főszerepben a Lostos Matthew Fox mellett Jeffrey Donovan is feltűnik majd, illetve a kisebb szerepekben hazai színészeket is láthatunk.

A rendezői feladatokat Miguel Ángel Vivas látta el, akitől korábban a Secuestrados-t láthattuk és a forgatókönyvet is ő valamint Alberto Marini (A gépész, Amíg alszol, Darkness) írta Juan de Dios Garduno regénye alapján.

tovább » Címkék: előzetesek zombi extinction welcome to harmony

Az elrabolt lány különös esete

2015.06.03. 12:19 Csabi87

Egy mexikói filmes első amerikai munkájaként érkezik a Bound to Vengeance - vagy Reversal címet viselő horror-thriller, amelyben egy elrabolt lány kapja a főszerepet.

reversal-1.jpg

Eve-t valami szörnyűséges fajankó kaparintja meg magának, az első ránézésre törékeny lány viszont kiszabadul a fogságból és miután rájön, hogy nem ő az egyetlen áldozat úgy dönt, hogy a többi lányt is kiszabadítja, hiszen az ideje engedi.

A Sundance Filmfesztiválon már bemutatták a végeredményt, ami a tengerentúlon a tervek szerint június végén érkezik VOD formátumban, akkor viszont a már Reversal címen. A végeredményhez már előzetes is érkezett.

tovább » Címkék: előzetesek poszter reversal bound to vengeance

Anna az új bébiszitter

2015.06.03. 11:43 Csabi87

A Brazzers egy oldalúan ugyan, de meglehetősen kimaxolta már a bébiszitteres témakörben rejlő lehetőségeket és ugye horrorfronton is elő-előkerül ez a téma.

Most Michael Thelin nyúlt a témához, az Emelie című filmjében ugyanis egy bébiszitter kapja a főszerepet. Anna először egy tüneményes és tökéletes felvigyázónak tűnik, ráadásul még a gyerekek is imádják, hiszen az éjszakai sütizabálást sem tiltja meg, a szülők pedig szintén elégedettek.

emelie-1.jpg

Viszont csak hamar kiderül, hogy Anna nem pontosan az, akinek gondolták és van egy sötét, nagyon sötét oldala. Előzetest egyelőre nem találtunk, de a tovább mögött még akad egy plakát.

tovább » Címkék: poszter emelie

Az emberi százlábú 3. (2015) - The Human Centipede III (Final Sequence)

Újra tekereg a százlábú

2015.06.02. 18:41 Jason13

09-centipede_w529_h352_2x.jpgA 2009-ben bemutatott Emberi százlábú egy elég harmatos horror lett. Hiába mutatott fel egy új, kifejezetten beteg ötletet, azt nem igazán tudta kidolgozni, így a végeredmény meglehetősen erőtlenre és unalmasra sikeredett. Ennek ellenére két év múlva érkezett is a folytatás, ami már nem teketóriázott. Nyugtalanító atmoszférájával és undorító jeleneteivel simán felülírta a langyos előzményt, nekem személy szerint a maga módján még tetszett is. Persze, megértem azokat, akik szerint ez az egész egy elmebeteg baromság, de valamilyen szinten a horror műfaja erről szól. De ebbe most ne menjünk bele.

Nézzük inkább a 3. epizódot, amiről a rendező azt állította, jóval meghökkentőbb lesz, mint az eddigi felvonások.

A történet egy börtönben játszódik, ahol a meglehetősen őrült igazgató már nem bír a tomboló rabokkal. Sőt, a kormányzó is le akarja váltani a vezetői személyzetet, mert csökkenteni akar a költségvetésen. Emiatt az igazgató és  könyvelője ötletelni kezd, hogy mivel lehetne pénzt spórolni és a rabokat is kordában tartani. Vajon mire jutnak? Hát arra, hogy csináljanak az elítéltekből egy szép százlábút, kb. mint az előzményekben.

tovább » Címkék: amerikai film 2/10 2015 ajánlók

Day of the Mummy (2014)

A 10 nap alatt leforgatott film

2015.06.01. 18:01 Csabi87

day-of-the-mummy-1.jpgDanny Glover annak idején egészen jó színész volt, jó filmekhez adta a nevét, de úgy tűnik őt is utolérte a nyugdíj-pánik, hiszen újabban azért meglehetősen gyengén sikerült szarokban is képes feltűnni. 

Itt van például a 2014-es Day of the Mummy, ami talán már a címében sejteti, hogy sok jóra, ne adj Isten igényes szórakozásra azért nem kell számítania a kedves nézőnek. A végeredmény talán valami jól sikerült trash lehetne, de sajnos még erről se igazán beszélhetünk.

Az egyik legnagyobb probléma talán az, hogy amikor egy a címében múmiát sejtető film 57. percében bukkan fel először a címszereplő, addig pedig jó formán semmi nem történik. Johnny Tabor talán élesebb eszű rendező lett volna, ha Garry Charles forgatókönyvének utolsó oldalait veszi csak fel, hiszen a sok maszlag nélkül még egy hangyafarknyi szórakoztatóérték is volna a filmben.

A történet egyébként nincs túl spilázva. Adott egy gazdag fickó, aki egy szobában ülve szeretné megszerezni az igen értékes múmiagyémántot, ezért felbéreli a low-budget Indiana Jonest, hogy ugyan szerezze már meg neki. Hogy a feladat sikeres legyen egy kisebb csapatot is verbuvál hősünknek, valamint ad neki egy okos szemüveget, amin keresztül kommunikálni tudnak.

A gyémánt megszerzéséhez viszont a gyolcsba tekert múmiának is lesz egy-két halálhörgése.

tovább » Címkék: amerikai film 2/10 2013 ajánlók venezuelai film

Ragyogás vs. The Grand Budapest Hotel

2015.06.01. 14:37 Csabi87

Készült egy jó pofa mashup a Stephen King-féle Ragyogásból és a The Grand Budapest Hotelből. Ennyi. A tovább mögött kell keresni.

tovább »

süti beállítások módosítása