Piranha, Szörnyecskék, Ami sok, az sokk. Néhány egészen jól sikerült film, egy ügyes rendezőtől, aki Joe Dante néven lehet ismerős. Az amerikai direktor viszont legutóbb még 2009-ben jelentkezett A rettegés mélyével. Persze ez nem azt jelenti, hogy azóta egyáltalán nem ült rendezői székben, hiszen néhány sorozat esetében volt a kezében staféta, például a Salem egyik epizódját is ledirigálta.

2014-re pedig összehozott egy újabb horrorfilmet, ami a tőle egyáltalán nem életidegen humoros oldalról közelíti meg az adott témát, esetünkben a zombikat. 

A történet főhőse Max, egy fiatal srác, aki egy horrorkellékeket felvonultató üzletben dolgozik, egyébként pedig élete szerelmével Evelynnel él. Oké, ez utóbbi nem teljesen igaz, legalábbis az élete szerelme rész. Max ugyanis kezdi unni a lányt, aki leginkább egy mindenáron az anyján csüngeni akaró kis majomra hasonlít, csak mondjuk szexisebb. Ez viszont Max számára már édes mindegy, hiszen nem bírja tovább elviselni a lányt.

Úgy dönt, hogy szakít vele, bár tudja, hogy ez nem lesz egyszerű. A helyzete azonban egy bizarr fordulatot vesz, miután a szakítás előtti másodpercekben Evelynt elüti egy hatalmas jármű és rögvest az életét veszti. Maxen szörnyű trauma lesz úrrá, de aztán szépen lassan kezdi túltenni magát a tragédián.

Egy nap azonban Evelyn kiássa magát a sírból és visszatér, hogy szerelmük örök lehessen. Bármi áron.

Talán nem a világ legújszerűbb történetével állunk szembe, hiszen annak idején már a Mesék a kriptából néhány epizódjában is feldolgoztak hasonló sztorikat, de szerintem a filmtörténelem hajnalán is akadtak forgatókönyvírók, akik hasonlóval próbálkoztak.

Sőt megemlíthetjük a közelmúltból a Life After Beth című filmet is, ahol szintén a halálból tért vissza a főszereplő csaj. A Burying the Ex egyébként hasonló vonalat képvisel, humorosan közelíti meg a helyzetet. Talán annyira nem sikerül neki olyan jól, mint az említett filmnek, de még így se nevezhetjük rossznak.

Joe Dante a vérengzést ez alkalommal nem viszi túlzásba, ugyan a végén kapunk ezt-azt, de mindezt ki kell érdemelnünk, nem ront ajtóstól a házba. A történet is inkább humorral és helyzet komikummal próbál operálni, ami nyilván ebbe a környezetbe helyezve még működőképesnek is nevezhető. 

Külön jópofa dolog, hogy néhány másik, talán klasszikusnak nevezhető horrorra is akad utalás, akár úgy is, hogy egy-egy rövid jelenetet láthatunk ezekből, egy horrorrajongó számára biztosan jól mutatnak ezek a kikacsintások.

Maga a sztori egyébként nem tartalmaz sok meglepetést és több mint kiszámítható, emiatt pedig ha nem is unalmas, de egyáltalán nem több a középszernél. 

Érdemes megemlíteni, hogy Dick Miller ez alkalommal is feltűnik egy kisebb szerepben, ő ugye Dante legtöbb filmjében legalább egy cameo erejéig látható.

A főbb szereplők egyébként jól lettek kiválasztva, személy szerint nem vagyok odáig Anton Yelcinért, de itt teljesen elviselhető és a hullalány Ashley Greene is rendben van, de neki a paródiákban egyébként is van jártassága, hiszen ott volt az Alkonyatban is, no meg Alexandra Daddario is teljesen cuki.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.