Az újgazdag Jaime épp hogy csak beköltözött új házába feleségével és lányával, már első este betörnek hozzájuk símaszk mögé rejtőzött alakok. A család rövid terrorizálás után a bandavezér magával rángatja a férfit, hogy a családtagok bankkártyáiról egy automatán keresztül a lehető legtöbb pénzt levegyék.  A két nőt társaira bízza, és ígéretet tesz, ha minden rendben megy, akkor szabadon engedik őket. Persze unalmas is lenne, ha nem történne semmi gikszer, így hamar kicsúszik a rablók kezéből az irányítás és egyre jobban elvesztik a fejüket …

Folytatás a tovább mögött.

Véresen komoly a film, itt nem a szórakoztatás volt a cél, hanem a sokkolás. Utóbbi szerintem nem igazán jött össze, de elgondolkodtatott eléggé. Remekül bemutatja nekünk, a való életben hogy zajlana egy betörés. Most nem a módszerre kell ezt érteni, hanem a lelki és fizikai terrorra, a túszejtők és áldozatok viselkedésére, ki hogy viseli a szélsőséges stresszhelyzeteket. Kissé vérszegénynek tűnő kezdés után lassan és fokozatosan durvul, mígnem a végére teljesen elfajul az egész, szó szerint vérfürdőbe fordul át. A befejezés drámai és lesújtó, nagyon eltalálták.

Karakterek terén semmi újat nem kapunk, minden hasonló filmben ugyanez van: egy családja védelmében mindig a menekülés kulcsát kereső apa, a lányát saját élete árán is megóvó anya és a tehetetlen 18 éves lány. A betörőknél is a megszokott triót láthatjuk: a mindig hidegfejű, de könyörtelen nagyfőnök, a forró fejű szadista, aki pillanatok alatt elveszti a fejét, majd hibát hibára halmoz és az idézőjeles jó fiú, aki valahogy belecsöppent ebbe, de a szíve mélyen rendes srác és a szemünk előtt vívódik a céltalan agressziót látva. Színészi alakítások közül egyedül a kiscsaj emelkedik ki, de ő Oscart érdemelne érte! Tökéletesen játssza el a sokkot kapott tinédszert. Mikor nemi erőszak közben összeverekszik a két túszejtő és a lány kis időre megszabadul a szenvedéstől, teljesen eltompítják a külvilág hangjait, csak a csaj arcát látjuk, ahogy szipog és lassú mozdulatokat tesz. Ettől az apró, de ügyes húzástól még jobban átérezzük, mi zajlik ilyenkor egy tini lelkében. Ettől a ponttól kezdve megtörten botorkál és csak az öntudatlanul cselekszik, semmi logika nincs a tetteiben, egyedül a túlélési ösztöne irányítja.

A rendezés első osztályú, Miguel Ángel Rivas az Austin Fanatic Festen a Horror Jury Prize díját meg is nyerte rendezőként. Ezen a fesztiválon még egy díjat bezsebelt a Kidnapped, mégpedig a legjobb horror film kategóriában. Emellett több jelölést is kapott más fesztiválokon. Fényképezésben kétszer is használnak egy ritkán látott dolgot, mégpedig hogy kettéosztották a képernyőt és párhuzamosan két helyszín cselekményeit látjuk. Első esetben remek húzásnak bizonyult, sokkal izgalmasabb volt így, a másodikban viszont kevésbé. Jobb oldalt egy komoly traumát átélt lány harcát látjuk, a bal oldalt meg teljesen lassú és nyugodtnak mondható képeket. Ez a kontraszt elég hangulatrombolóra sikeredett. A jelenetekben egyébként a narancs és árnyalatai dominálnak a szinte végig sötét helyszíneken, amik tökéletesen visszaadják egy ilyen helyzet atmoszféráját.

Nem egy tucat horror és nem is a nagyközönségnek készült. A készítők nem is kötöttek semmilyen kompromisszumot, végig a realitás és brutalitás talaján álltak. Akinek az Eden Lake, az Ils és hasonló filmek betettek, az kerülje messziről, mindenki másnak ajánlom. 8 pontot kap tőlem.