Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Jurassic Park 5 új rendezőt kap

2015.06.01. 14:34 Csabi87

Nem Colin Trevorrow rendezi majd a Jurassic Park 5. részét, erről maga a rendező nyilatkozott egy interjúban. Trevorrow ugye a Jurassic World kormányrúdjánál ülhetett, ami a franchise 4. része és azt korábban is sejteni lehetett, hogy az Universal egy újabb trilógiában gondolkozik. Ha pedig ebből tényleg lesz valami, mert a Jurassic World úgy teljesít, akkor az biztos, hogy Trevorrowra már nem számítanak rendezőként.

trevorrow.jpg

Ahogy ő fogalmaz ez a franchise is valami olyasmin, mint amit a Star Wars esetében terveznek, az egyes új rendezők új színeket és ízeket adhatnak a történetnek. Ettől függetlenül a munkálatokból vélhetően majd kiveszi a részét.

Címkék: jurassic world jurassic park 5

Poltergeist - Kopogó szellem (1982)

2015.05.30. 18:39 Csabi87

poltergeist-1.jpgTobe Hooper rendező legsikeresebb filmje az 1982-es Poltergeist volt, legalábbis pénzügyi szempontból mindenképpen, de szakmailag is sikerült bezsebelnie néhány elismerést, ráadásul '83-ban Oscar-díjra is jelölték több kategóriában.

A legjobb vizuális effektek kategóriában, amit abban az évben Spielberg másik filmje az E.T. vitt el, de a Legjobb hang kategóriában is a földönkívüli happolta el a babért Hooperék elől, sőt zenei fronton is Spielberg rendezése nyert. Ennek fényében talán érdekesség lehet, hogy Spielberg az E.T. rendezését is felkínálta Hooper számára, aki viszont abból nem kért, így megkapta a Poltergeistet. Egyébként őt már korábban is kiszemelte magának a Harmadik típusú találkozások direktora, hiszen Hooper '74-es texasi láncfűrészes története lenyűgözte.

A film forgatókönyve egyébként azon ritka szkriptek egyike, amelynek írásában Spielberg is részt vett, ha pedig már őt emlegetjük, akkor az önmagát tükör előtt marcangoló férfit is megemlíthetjük a filmben, a kezek, amelyek tépik az arcot Spielberg kezei.

Viszont ne feledkezzünk meg a történetről sem, bár ezt talán nem kell túlragozni. A Freeling család békésen éli hétköznapjait gyönyörű családi házukban, ahol egy nap különös dolgok történnek. A tárgyak maguktól mozogni kezdenek, aminek hőseink eleinte nem is tulajdonítanak különösebb jelentőséget, de a túlvilági erők csak hamar maximum fokozatra kapcsolnak és nem hagynak nyugtot a családnak, ráadásul a legkisebb lányt, Carol-Anne-t még el is rabolják.

tovább » Címkék: 1982 amerikai film 9/10 ajánlók

Csak a mi hajunk ne álljon majd égnek!

2015.05.30. 16:39 Csabi87

Újabb posztert kapott a Scream Queens, ami az a baj, hogy továbbra sem győzött meg 100%-ig. Pedig Jamie Lee Curtis és Ryan Murphy neve is meggyőzően próbál hatni, ráadásul Emma Roberts is teljesen vállalható, én legalábbis bírom. Ja és ugye Abigail Breslin neve is felbukkan a stáblistán.

Közbe meg a franc tudja. Előzetes erre, a plakát pedig ilyen glory hole-os. Höhö.

scream-queens-poszter.jpg

Címkék: sorozat poszter scream queens

Ash Is Back, Baby!

2015.05.30. 16:29 Csabi87

Számomra az ősz egyik legvárósabb sorozata mindenképpen a Gonosz halott sorozatosított változata, az Ash vs. Evil Dead

ashvsevil.png

Bruce Campbell természetesen visszatér a főszerepre, az első részt pedig Sam Raimi dirigálja. 

A hangulatot két teaser videóval fokoznánk a tovább mögött.

tovább » Címkék: sorozat előzetesek ash vs evil dead

Raptor fegyelmezés Chris Pratt módra

2015.05.29. 09:09 Csabi87

A raptorok rakoncátlan kis fenevadak, nem bírnak a vérükkel és mindig vadásznának. igazi bestiák, de természetesen, mint Neveletlen Ödönkét, úgy a raptorokat is ráncba lehet szedni. Leginkább ha te vagy a Jurassic World főszereplője. Chris Pratt pedig ebben a szerencsés helyzetben van.

chrisprat-raptor.jpg

A tovább mögötti videót kár volna kihagyni, sosem lehet tudni, hogy mikor vesszük hasznát ezeknek a fogásoknak.

tovább » Címkék: videók jurassic world

Kevin Bacon gyerekekre vadászik

2015.05.28. 13:06 Csabi87

Jon Watts legutóbbi filmjétől mi nem dobtunk hátast, pedig volt benne bohóc, Eli Roth meg minden, azonban mégsem volt olyan lenyűgöző, mint azt reméltük.

Sebaj, jöhet az újabb felelet, ami akár még javíthat is rendező renoméján. A Cop Car ugyanis bármennyire gagyinak tűnő cím, mégis egy egészen érdekesnek tűnő filmet takar.

cop-car.jpg

A történet két fiatal srácról szól, akik a lezüllött vidéken mókázva rátalálnak egy rendőrautóra, amit aztán elkötnek. A rend éber őre viszont ezt nem nézi jól szemmel és a srácok nyomába indul. Utóbbi fazont alakítja majd a bajuszba csomagolt Kevin Bacon.

Az amerikai filmes fesztiválok közönsége eddig egészen pozitívan nyilatkozott a végeredményről, ami a tengerentúlon augusztusban érkezhet szélesebb körben, addig viszont itt az előzetes, ami kicsit a Coen-tesók filmjeinek hangulatát idézi és egészen pofásnak tűnik.

tovább » Címkék: előzetesek cop car

Jurassic World posztereső

2015.05.28. 11:43 Csabi87

Jaj, úgy izgulunk mint Gömöri Zsolt az RTL híradó alatt, viszont mi nem azért, mert nem tudunk elszámolni a pénzügyeinkkel, hanem mert egyre közeledik a Jurassic World premierje.

Össze is szedtünk néhány posztert, amelyek ha jól emlékszünk még nem voltak fent a blogon, de most erősen fogott a gereblye és keltjük a hangulatot.

Címkék: poszter jurassic world

Demonic (2015)

James Wan felügyelete alatt

2015.05.27. 17:43 Csabi87

demonic-2.jpgNem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy ne hallottál volna már Will Canon amerikai rendezőről. Az úriember néhány éve a Brotherhood című filmet rendezte, amire néhányan azért felfigyeltek, ráadásul a filmes szakmában is.

A sikernek köszönhetően Canon meg is kapta a kis bizalomkártyát és a Dimension Films berkeiben készíthette újabb filmjét, amely mögé James Wan is besorolt producerként. Ezek mind biztató dolgok és valahol teljesen jogosak. A végeredmény a Demonic lett, amit nem nevezhetünk rossz filmnek, hiszen nem az. Sőt még próbál eredeti is lenni, az egyébként már meglehetősen kimaxolt démonos témán belül.

A történet 5 fiatalról szól, akik egy régóta elhagyatott kísértetházba vetődnek, hogy az ott tapasztalható túlvilági jelenlétnek a végére járjanak. Természetesen egy rahedli technikai kütyüt is magukkal visznek, kamerákat is, hiszen az ilyesféle kalandnak csak így vághat neki az ember fia és lánya. Az egész utazásnak ráadásul személyes vonatkozásai is van, nem csak úgy humbuk választanak maguknak házat.

A könnyed szellemvadászatnak induló dolog azonban rosszul végződik, a fiatalok egy kivételével úgy tűnik mind meghaltak. No valahol itt kapcsolódunk be mi a történetbe, a hiteles nyomozóként funkcionáló Frank Grillo oldalán.

tovább » Címkék: amerikai film 6/10 angol film 2015 ajánlók

Fear the Walking Dead - forgatási képek

2015.05.27. 10:49 Csabi87

Találtunk néhány képet a Fear the Walking Dead forgatásairól. Bevizelni nem fogsz tőlük izgalmadba, de aztán hátha mégis, mert ugye van, akinek a kevés is elég.

Címkék: sorozat zombi fear the walking dead

Lelépett az AZ rendezője

2015.05.27. 10:44 Csabi87

Cary Fukunaga személyében egy igazán jó nevű rendező kapta meg az Az remake forgatásának rendezői posztját. Kifejezetten örülhettünk a hírnek és talán az sem tűnt akkora badarságnak, hogy a bohóc szerepére Will Poultert szerződtették.

it-timcury.png

A napokban azonban derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy Fukunaga összerúgta a port a stúdióval, a szokásos kreatív nézet eltérések és a büdzsé körüli egyet nem értések szöveggel indokolták az egészet. A gond csak az, hogy pár héten belül kezdődtek volna a forgatások.

Egyelőre nem érkezett hivatalos infó arról, hogy mi lesz a projekt sorsa, Stephen King kicsit borúlátó volt a Twitteren, úgy fogalmazott, hogy úgy tűnik a projekt halott, de sebaj Tim Curry-t nem vehetik el tőlünk.

Címkék: it az

Magyarított raptorok

2015.05.25. 17:00 Csabi87

Ugye tudod mit csinálsz június 11-én?

Érkezett egy magyar plakát is a Chris Pratt főszereplésével készült Jurassic World-höz. Szittyaraptorokkal meg tuning babettán repesztő főhőssel.

jurassic-world-magyar-plakat.jpg

Címkék: poszter jurassic world

Zombik a robotok ellen

2015.05.25. 16:19 Csabi87

A zombik ugyan még messze vannak attól, hogy megszégyenítsék a cápás zsánert - hiszen ott ugye sivatagi, hó, kétfejű, robot, óriás, anyabaszó változatot is láthattunk már, de lehet ki is hagytam valamit - viszont most egy újabb alternatíva következik.

Oké, mondjuk ez alkalommal nem az agyhalottakat cifrázzák, hanem az ellenfeleiket, hiszen a Zombies vs. Robotsban bármennyire is hihetetlen, de robotok ellen harcolnak a zombik. Mivel ez meglehetősen nonszensznek tűnik tekintve a robotok húsmennyiségét, ezért jöjjön egy kis magyarázat.

zombies-vs-robots-header.jpeg

tovább » Címkék: zombi zombies vs robots

Found (2012)

2015.05.24. 18:01 Csabi87

found-1.jpgGyanítom, hogy a 2012-ben tető alá hozott Found című horrorról még nem sokat hallottál. Ez mondjuk olyan szempontból mindenképpen szomorú lehet, hogy a produkció csak bezsebelt 18 filmes díjat, ami mégsem lehet teljesen véletlen. A Todd Rigney regénye alapján készült filmet kis pénzből, hozzávetőlegesen 8 ezer dollárból hozták össze, amit azért simán tetten is érhetünk, hiszen technikai szempontból akadnak kifogásolnivaló megoldások, de talán a történet mindezért képes kárpótolni.

A főhősünk egy Marty nevű srác, akinek nem túl irigylésre méltó az élete. Az iskolában folyamatosan kipécézik maguknak a minden hájjal megkent, tejfeles szájú nagyobbak, a szülei pedig talán szeretik, de az egész családban nem tűnik túlságosan vidámnak az összhang.

Ebben talán annak is szerepe van, hogy Marty bátyja egy igazi különc, egyáltalán nem találja a helyét a családban, viszont hamar kiderül az is, hogy ez miért van így. Marty ugyanis rájön, hogy szeretett bátyja egy teljesen beteg sorozatgyilkos.

tovább » Címkék: 2012 amerikai film 6/10 ajánlók

süti beállítások módosítása