Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Found (2012)

2015.05.24. 18:01 Csabi87

found-1.jpgGyanítom, hogy a 2012-ben tető alá hozott Found című horrorról még nem sokat hallottál. Ez mondjuk olyan szempontból mindenképpen szomorú lehet, hogy a produkció csak bezsebelt 18 filmes díjat, ami mégsem lehet teljesen véletlen. A Todd Rigney regénye alapján készült filmet kis pénzből, hozzávetőlegesen 8 ezer dollárból hozták össze, amit azért simán tetten is érhetünk, hiszen technikai szempontból akadnak kifogásolnivaló megoldások, de talán a történet mindezért képes kárpótolni.

A főhősünk egy Marty nevű srác, akinek nem túl irigylésre méltó az élete. Az iskolában folyamatosan kipécézik maguknak a minden hájjal megkent, tejfeles szájú nagyobbak, a szülei pedig talán szeretik, de az egész családban nem tűnik túlságosan vidámnak az összhang.

Ebben talán annak is szerepe van, hogy Marty bátyja egy igazi különc, egyáltalán nem találja a helyét a családban, viszont hamar kiderül az is, hogy ez miért van így. Marty ugyanis rájön, hogy szeretett bátyja egy teljesen beteg sorozatgyilkos.

A történet igazából már onnan kezdődik, hogy Marty tudja a titkot, rájön, miután a bowling golyós táskát Steve nem rendeltetésszerűen használja, hanem egy női fejet tart benne.

found-2.jpg

A történet mondjuk a folytatásban nem egy fajta Dexter vonalon indul el, leginkább Marty szemszögéből látjuk az eseményeket. Szemtanúi leszünk annak is, ahogy a fiatal fiú egyre inkább bátyja hatása alá kerül, és egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a öcs nem lép a nagy testvér által kitaposott ösvényre.

found-poszter.jpgA Found tényleg egy érdekes történet, ráadásul egészen hangulatos is. Marty és a barátai például imádnak VHS kazettán horrorfilmeket nézni, ami nem hiszem el, hogy egy bizonyos korosztályban nem ébreszt nosztalgikus emlékeket. Ráadásul a VHS kazettán látható Headless című történetbe magunk is beleleshetünk - érdekesség lehet, hogy hamarosan ebből is készül külön horrorfilm - beteg és ijesztő, amolyan oldschool, grindhouse beütésű őrület.

Mivel egy független, low budget filmről van szó, ezért az említett technikai szerénységek tényleg tetten érhetőek, de a hangulat úgy gondolom képes kárpótolni, ráadásul a vége és a befejezés is egészen hatásosra és letaglózóra sikerült. Nem állítom, hogy egyedülálló, hiszen nem, talán még csak kiszámíthatatlannak sem nevezhetjük, ugyanakkor mégis fájdalmas a befejezés.

A Found egy meglehetősen drámai hangulatú horrorfilm, amit kis túlzással talán gondolat ébresztőnek is nevezhetnénk. Nem egy felejthetetlen darab, még csak újra nézősnek se nevezném, viszont ha ki vagy békülve a low budget filmekkel, akkor egy próbát talán megér.

6/10

Címkék: 2012 amerikai film 6/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr267476618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása