Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az emberi százlábú (2009) - The Human Centipede

Elmebeteg film Európából

2012.11.26. 19:10 SZANDRA

emberiszazlabu.jpgAnno nagyon nagy felhajtást kapott a film, hiszen úgy reklámozták, hogy az amerikai mozikban rosszul lettek a nézők ettől a produkciótól, mert annyira undorító és borzalmas. Bevallom eleinte nem akartam megnézni, már csak a címe miatt se, utálom az ízeltlábúakat (és az embereket általánosságban se igazán kedvelem), de mégis csak rávettek hogy megnézzük és ezt a másfél órás szennyet csak azoknak ajánlom, akiket a gusztustalanságok érdekelnek, mert semmiről nem szól, csak hogy undort keltsen.

Lássuk a történetet: Két tipikus amcsi kiscsaj tölti napjait turistaként Németországban, végül pedig csapdába esnek és kiegészülve egy japánnal össze lesznek kötve mint egy emberi százlábú. Van egy elmebeteg német sebész, Dr. Heiter aki elismert a szakmájában, mert sziámi ikreket választ szét. Valamiért ez a német doki megkattan, és úgy dönt, ha már eddig szétszedett összenőtt embereket, most fordítva csinálja, összeköt embereket, mert szerinte ez valami fantasztikus ötlet. Először kutyákon kísérletezik, sikertelenül, aztán rátér az emberekre. Azt a végére hagyom, hogy hogyan és működik ez az őrülten borzasztó elképzelés.

A tovább mögött pedig jön a folytatás.

hc1.jpg

Kérdésem: Miért? Ha már a kutyák belehaltak, akkor mégis hogyan hiheti azt, hogy ez működni fog emberekkel? Na de ez majd kicsit később részletezem, mert kicsapta nálam a biztosítékot, és ezen majd jobban kiakadok lejjebb.

Kezdjük az elejével, az idióta csajokkal, akik lerobbannak az autójukkal az úton, és ahelyett hogy bent maradnának a járműben, ahol biztonságban vannak - egy autó úgy ahogy azért biztonságosnak mondható - de nem, ők nekiindulnak az erdőnek. Annyi a mentségük hogy telefonálni akarnak segítségért, ami érthető, de az éjjel közepén ne csodálkozzanak ha bajba kerülnek, hiába vannak ketten, egy idegen országban, ráadásul németek között, ennél már csak az orosz közeg lenne idegforgatóbb. A két leleményes csaj végül eljut egy házhoz, de vajon kinek a házához, vajon? Annyira kiszámítható a sztori az első perctől kezdve hogy már fáj, kliséhalmaz. Csak azért emelném ki ezt a jelenetet, mert egy ilyen fej nyit ajtót:

hc.jpg

És ők bemennek a házba! Oké lehet megint rosszul állok hozzá az emberekhez, meg talán a világhoz is, de ha becsöngetnék valakihez aki ilyen szemekkel néz rám, fogom magam és elfutok! Futok, mert tudom, érzem, hogy kint a sötétben, az erdőben, vadállatok között, meg kitudja mennyi más német éjjel kószáló ember között is nagyobb biztonságban lennék, mint vele! Ez a túlélési ösztön, fel kell ismerni a veszélyt, és igenis kell hogy az embereknek előítélete legyen, mert ez ment meg a veszélyektől. De ők fittyet hányva mindenre, bemennek  a lakásba. Értem én, hogy fontos a telefon, de Jézusom létezik emberi értelem még a Földön.

Végül aztán összeáll nagy nehezen ez a lény, amivel a német úgy bánik mint egy kutyával, semmi emberség nincs benne, pedig orvos! Az alkotásáról pár szót: biológiailag lehetetlen! Nem vagyok orvos, de az biztos, hogy ami táplálék már egyszer végig ment egy emésztőrendszeren, az egy másiknak biztos hogy nem tápláló, nem lehet belőle élni, pláne nem egy harmadiknak, hiába vannak sebészetileg összevarrva...de olyan lelkesedéssel magyarázza, hogy a tudatlan ember még el is hinné, hogy ez működhet, pedig kizártnak tartom, hogy ez bármilyen elgondolás alapján is kivitelezhető lenne, ez már szociopata elgondolás.

Nem lövöm le a film végét, egyedül azt jegyezném meg, hogy jön a felmentő sereg két rendőr személyében. Amikor itt tartott a film, akkor már nagyon szidtam a karakterek ábrázolását, minden szereplő esetén, mert nem létezik jellemfejlődés! Semmi, egy nagy semmi, senkit nem ismerünk meg, senkivel nem lehet azonosulni, csak az undort kelti az egész, szánom szerencsétlen áldozatokat, de ennyi, nem több. Annyira kiszámítható, hogy szurkolni se tudok nekik, és ami a legrosszabb, amikor döntéshelyzetbe kerülnek, bármelyik szereplőnek is el kell határoznia valamit, biztos hogy rosszul dönt! Jó, lehet megint én csináltam volna másként abban a helyzetben, de szerintem tele van logikai hibákkal a film.

hc2.jpg

De a nyomozók főleg nagyon kihúzták a gyufát. Egyrészt, nekik is ez a fazon nyit ajtót, ilyen szemekkel, bár rajtuk már látszik hogy gyanakszanak, tehát az IQ-juk magasan veri az amerikai libákét. De képesek kivallatni ezt az embert, és amikor már szinte nyíltan vallott, a zsaruk elmennek, hogy majd visszatérnek később, de annyira látszik a férfin hogy gyilkos, még a képek a falán is ezt jelzik, de a rendőröknek ez csak egy kis jelzésértékkel bír, hogy lehet ez? Hogy nem veszik észre? Ordít a ház a férfi idióta személyiségéről. Később vissza is térnek, erősítés nélkül! Na ez is csak egy újabb logikai hiba volt szerintem, amitől már nagyon felforrt az agyvizem, hogy nincs a közelben valahol még egy járőr, akinek szólhatnának, hiszen már nagyon is sejtik hogy gyilkosról van szó!

De, hogy sikerül-e elkapni a dokit, és megmenteni az elrabolt turistákat? Nézzétek meg ezt a förmedvényt és kiderül, azt elárulom mindenesetre - függetlenül hogyan végződik - hogy van folytatása... Van, és én belül sírok, ez még az Alkonyat-szériánál is szörnyűbb, na jó, ez erős túlzás, és fáj is legbelül hogy le mertem gépelni, de ez valamivel lejjebb van nálam minőségileg, ez egy szenny.

Színészi játék pocsék, kivéve a nagy német dokiét, mert Dieter Laser ,ahogy néz, az alapból megállítja a vért az erekben, és ahogy beszél az külön élmény, gondolom csak fő gonoszként tűnik fel a vásznon, mert ahhoz ért. Annyira kifejezéstelen az arca, semmi érzelem nem látszik rajta, kivéve a kaján vigyor, ami kiül az arcára, mikor a teremtménye "megszületik", de akkor is le kellene ütni, mert vagy nagyon jó színész, vagy nagyon borzalmas, akire szinte ráírták a szerepet.

A rendezést nem emelném ki, mert semmi de semmi újat nem mutatott, nem voltak benne érdekes vágások, unalmas volt a történetvezetés, csak az alapötlet volt igen elmebeteg, de ez magánvélemény, és hogy hány ilyen eltorzult személyiség lehet még, gondolom rengeteg, de nem mindegy hogy szimplán zseniről vagy őrültről van szó, mert az a vékony határvonal ott van. A holland rendező, Tom Six, az én nagy sajnálatomra még mindig szabadlábon van, és leforgatta ezt a mocskot a családja pénzéből, ott aztán el vannak eresztve, inkább diliházba kezeltetnék ezt a drága embert, de nem, ők pénzt adnak neki, hogy tessék gyermekem, forgasd le az agymenésed, támogatjuk. Bár ha másik oldalról nézem, inkább vigye filmre, mint hogy ő hozzon létre ilyet. Ami pedig még szintén nagy szomorúságot okoz, az az hogy még díjat is nyert az alkotás. Ennek a borzalomnak a folytatását is kitalálta és nem is értem, hogy miért kell ugyanaz a film, csak több áldozattal, mert az első rész nem volt elég fos, és ezért még le kell húzni róla még több bőrt? A nagy jó indulatom miatt kap 2 pontot, és kívánom hogy a rendezőt vessék alá egy ilyen műtétnek, hogy legyen rovartestrész.

Címkék: 2009 holland film 2/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr24926545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

judisz 2012.11.26. 19:26:56

Szerintem nem undorító,csak egy kicsit beteges :D Viszont abban egyetértek,hogy rendkívül idétlen,tele van logikai buktatókkal,ráadásul a szereplők is elég irritálóak. Da a legjobb az,hogy lesz 3. rész is,amiben egy kb. 500 emberből álló 100lábút akarnak összehozni :DD

thegoddamnbatman 2013.11.27. 12:38:36

Egy horror filmnél felesleges felháborodni az emberek következetlenségén, ha logikusan viselkednének, nem lenne film. :D
Hát, szerintem is elég ergya ez a film.
Viszont meg kell jegyeznem, a folytatás NAGYON más, mint ez. Az arról szól, hogy egy csávó látta ezt a filmet, ezért elhatározza, hogy megcsinálja a "valóságban". Sokkal erőszakosabb és durvább.

horror mania 2013.11.29. 18:43:35

Szerintem jó :D
lessz még 3.rèsze is ami 500 tagból fog állni és álitólag brutálisabb lessz mint az 1-2 rèsz :)

süti beállítások módosítása