Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Odaát - Az eddigi 10 évad összefoglalója (viszonylag) röviden

Amikor anno 2005-ben elindult ez a sorozat, elég nagyot ütött. Akkoriban még a WB csatornán (később a CW-re került át), kicsit nagyobb költségvetéssel tudtak nekikezdeni, és igencsak jól sikerült, több milliós rajongótábor jött össze az első évad végére, teljesen egyértelmű volt, hogy lesz folytatás is.

Legtöbben talán csak a két főszereplő srác miatt kezdték el nézni, akik a maguk módján igazi texasi szépfiúk, de jó értelemben, senki sem csodálkozhat, hogy megnyerték a női nézőket. Én személy szerint, bár lány vagyok, nem miattuk álltam neki szériának. Nem is igazán ismertem őket, na nem mintha nagy nevek lettek volna, most is csak a sorozat miatt ismerik őket sokan (pedig végre megvillanthatnák magukat valami nagyobb kaliberű dologban is, csak ehhez az kéne, hogy az Odaát végre véget érjen), nekem csak Jared Padalecki rémlett a Viasztestekből, Jensen Ackles abszolút újdonság volt (aki esetleg ismerte, valószínűleg a Dark Angel sorozatból). 

supnat-1.jpg

Engem mindig érdekelt a természetfeletti, és lássatok csodát, megjelenik egy sorozat aminek Supernatural a címe, természetes, hogy legalább belekukkantok (aztán az a kukkantás kitartott 7 évadig). És imádtam, az első perctől, a bevezető rész rögtön meggyőzött, hogy erre bizony érdemes időt szánni.

Innetől SPOILERES összefoglalók és vélemények következnek.

tovább »
Címkék: sorozat supernatural

Insidious: A gonosz lélek (2015) - Insidious: Chapter 3.

2015.06.22. 19:06 Jason13

maxresdefault_4.jpgAz Insidious 5-ben érkezett el a harmadik felvonásához. A filmről természetesen mi is írtunk. Viszont a véleményünk sok más itteni írásunkkal együtt már átköltözött a Horror-Filmek.hu oldalra.

 

Címkék: amerikai film 8/10 2015 ajánlók kanadai film

Újjászületés (2014) - Spring

Egy ambiciózus romantikus horror

2015.06.18. 19:04 Jason13

spring_612x380_0.jpgItt a nyár és ahelyett, hogy szabadidőmet a barátaimmal és családommal tölteném, inkább bezárkózom a szobámba, hogy filmeket nézzek. Igen ám, de antiszociális tevékenységem hamar zátonyra futott, mivel nem találtam olyan alkotást, amit szívesen megnéztem volna. Így igénybe vettem a világhálót, hogy utánanézzek, milyen említésre méltó horrorok készültek mostanában. A szemem ekkor akadt meg a Spring című alkotáson, mégpedig azért, mert rengeteg filmes oldal írt jókat róla. Nem is haboztam sokat, beszereztem a mozit és szinte teljesen felkészületlenül vágtam bele a megtekintésébe.

A történet főszereplője egy fiatal srác, Evan, akinek a feje felett összecsapnak a hullámok, ezért maga mögött hagyja az államokat és elutazik Olaszországba, hogy ott gondolja át az életét. Mivel az ismerkedés nem megy neki rosszul, összehaverkodik két party arccal és együtt vágnak bele a mulatozásba, így jutnak el egy kis üdülővárosba. Azonban a friss haverok nem tartanak sokáig Evannal, így a srác ismét magára marad. Viszont a szerencse rákacsint, talál magának munkát és egy gyönyörű lánnyal is összehozza a sors. De a csaj sötét titkokat őriz, amik nem csak a kapcsolatukra jelentenek veszélyt, hanem Evanra is.

tovább » Címkék: 2014 amerikai film 6/10 ajánlók

Poszteren a Bíborhegy karakterei

2015.06.17. 07:56 Csabi87

Nem ragoznám túl, érkezett néhány karakterposzter Guillermo del Toro új filmjéhez a Bíborhegyhez, ami itthon ha minden igaz október 15-én debütál.

Címkék: poszter crimson peak

Újabb Jurassic World előzetes! Ja, nem!

2015.06.16. 21:52 Csabi87

Darren Wallace Youtube profiljára még hónapokkal ezelőtt felkerült egy videó, amire mi csak most találtunk rá, mert igazából nem is kerestük.

jurassic-world-raptor.jpg

Igazából egy Jurassic World trailer átiratról van szó, amelyen Justin Bieber poszter simogató Chris Pratt és motorozós raptorok is akadnak. Egészen jó pofa munka, ha ma még nem nevettél, akkor itt az ideje.

tovább » Címkék: előzetesek jurassic world

Ex Machina (2015)

2015.06.13. 18:19 Csabi87

ex-machina-2.jpgAlex Garland szerintem kifejezetten tehetséges fickó. Eddig ugye leginkább írásai miatt ismerhettük a nevét, így köthetjük hozzá A 28 nappal később című brit horrrot, vagy a Dredd remake-et valamint a Ne engedj el is az ő repertoárját szélesíti, csak úgy, mint a Napfény című 2007-es produkció.

Idén pedig az úriember első rendezése is befutott, aminek természetesen a forgatókönyvét is ő jegyzi. Egy lebilincselő sci-firől van szó az Ex Machina esetében. Egy kvázi háromszereplős filmről, ami mégis annyira remekül működik, annak ellenére is, hogy voltaképpen egy helyszínen játszódik. 

Garland a mesterséges intelligencia kérdését feszegeti és patikamérlegen kimérve tálalja az egyes hozzávalókat. Az Ex Machina majdnem hibátlan film, viszont maradéktalanul talán mégsem lehetünk vele elégedettek.

A történet egyik főhőse Caleb, egy fiatal programozó, akinek egy hatalmas megtiszteltetésben lesz része, amikor elutazhat főnöke elszigetelt luxusházába, ami igazából egy szuperlaboratórium. Caleb teljesítményének és tudásának köszönhetően érdemli ki az egy hetes kalandot, amely során egy érdekes kísérletbe csöppen. Egy mesterséges intelligenciát kell tesztelnie, a helyzet viszont egyáltalán nem egyszerű, hiszen az MI egy gyönyörű robotnő testébe van bújtatva. Ráadásul a játékidő előrehaladtával már abban sem lehetünk biztosak, hogy ki tesztel kit.

tovább » Címkék: 8/10 angol film 2015 ajánlók

Ferde hátú gyerek a The Walking Dead spin-off poszterén

2015.06.12. 13:16 Csabi87

Nem mi találtuk ki. Amúgy neked már sikerült megbékélned a címmel? Persze a végeredmény biztos kreatívabb lesz.

fear-the-walking-dead.png

Címkék: sorozat zombi poszter fear the walking dead

Már forog az X-akták

2015.06.12. 13:12 Csabi87

Ethan Hawke és Emma Watson egy pofásnak tűnő thrillerben

2015.06.12. 13:07 Csabi87

Juj! Ethan Hawke az utóbbi időben egészen pofás filmeket vállalt be és a most érkezett előzetes alapján ebből a sorból a Regression sem feltétlen lóg ki.

Ott kezdődik, hogy a forgatókönyvíró-rendező egy chilei úriember, név szerint Alejandro Amenábar, akitől korábban A belső tengert vagy a Más világot láthattuk, tehát kimondhatjuk, hogy bizonyított.

regression-watson.jpg

A történet főhőse Watson lesz, aki egy fiatal lányt alakít, aki egy igazi szörnyűséggel gyanúsítja meg az édesapját, viszont arra nem emlékszik, hogy pontosan mi is történt. Gond viszont egy szál se, hiszen itt jön a képbe egy nyomozó (Ethan Hawke) és egy pszichológus (David Thewlis), akik megpróbálnak segíteni és felgöngyölíteni az ügyét.

Viszont a nyomozások során még az eredetinél is szörnyűbb dolgokra bukkannak majd hőseink. Elképzelhetetlen szörnyűségekre. Wááá!!!

A tovább mögötti előzetes egészen hangulatosra sikerült, így nem kizárt, hogy a végeredmény egy nagyon jól sikerült film lesz. Ámen!

tovább » Címkék: előzetesek regression

Tamara (2005)

Egy kis varázslat, másképp

tamara-1.jpgVéletlenül akadtam rá erre a filmre egy haverom DVD-gyűjteményében, és elkértem tőle, mondván, egy próbát megér. Épp azelőtt néztem meg a Az átjárót (Devour), amiben Jensen Ackles ellenére elég nagyot csalódtam, úgyhogy nyitott voltam bármire, ami kecsegtethet némi reménnyel. Nem vártam sokat tőle, és ezért nem estem olyan csúnyán pofára.

A sztori szerint az osztály lúzere, Tamara, bedől egy szívatásnak, amit az osztálytársai követnek el a rovására, és amikor rájön, hogy mi is történik, szó szerint megtámadja őket, de ennek csak az lesz a vége, hogy beveri a fejét egy asztal sarkába és elájul. A többiek megnézik a pulzusát, aminek hiányából arra következtetnek, hogy a lány halott, és kisebb vita után úgy döntenek, hogy elássák a közeli erdőben, és nem beszélnek többet róla. Persze, végülis ez általában be szokott válni. Csak azzal nem számoltak, hogy Tamara magához tér mélyen a föld alatt, és elég rosszkedvű lesz a tudattól, hogy megpróbálták megölni.

tovább » Címkék: 2005 amerikai film 5/10 ajánlók kanadai film

A dinók már a spájzban vannak!

2015.06.10. 17:25 Csabi87

Csak, hogy klasszikust idézzek és fordítsak ki. Holnap érkezik a Jurassic World, bár gyanítom premier előtti vetítések már ma este is lesznek többfelé, viszont egy előzetessel még adósak voltunk.

indominus-rex.png

A születés pillanatát bemutató édesded videó, néhány új jelenettel megspékelve, no meg a jól ismert pillanatok is felbukkannak - a kötelező cápaevő-mutatvány mondjuk most kimaradt.

Viszont nem is tépném tovább a billentyűztet, az előzetesért kattintani kell, a lehetőségekhez mérten pedig a mielőbbi jegyváltás is erősen ajánlott.

tovább » Címkék: előzetesek jurassic world

Még egy előzetes a Sikoly sorozathoz

2015.06.10. 17:06 Csabi87

Hónap végén érkezik a Sikoly sorozat, amihez most egy újabb előzetes is készült. A filmeket én személy szerint nagyon bírtam, még a negyedik részt is, a sorozat létjogosultságáról viszont nem mindig vagyok meggyőződve.

Ha például az új Ghostface maszkra gondolok, akkor szomorú vagyok:

scream-tv-series-mask.jpg

Mindenesetre hajtás mögött megtalálod az előzetest.

tovább » Címkék: sorozat előzetesek scream sikoly

Hivatalosan is vége a Constantine sorozatnak

2015.06.10. 16:55 Csabi87

A csatorna mondjuk már korábban elkaszálta a Constantine sorozatot, aminek én csak a pilotjáig jutottam a mai napig, mondjuk az nem volt annyira borzalmas, de mint a mellékelt ábra mutatja, annyira arról se lettem meggyőzve, hogy bokros teendőim mellett folytatnom kell a szériát.

constantine.jpeg

A gyártók viszont próbáltak másik helyet keresni és bíztak abban, hogy egy vállalkozó kedvű csatorna majd átveszi a sztorit és folytatódhat a történet. Hát nem. Daniel Cerone a sorozat executive producere erősítette ezt meg a Twitteren.

Guillermo del Toroviszont megjegyezte, hogy amennyiben az ő felügyelete alatt megszületik a Justice League Dark, aminek ugye a démonvadász is tagja, akkor mindenképpen Matt Ryanre osztaná Constantine szerepét.

Címkék: sorozat constantine

süti beállítások módosítása