Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A nagylábú (2012) - Bigfoot

2014.05.27. 18:34 Csabi87

bigfoot-poster.jpgA pihenésre képtelen agybomlott társaság, ismertebb nevén az Asylum természetesen saját magát köpné szemen, ha a cápás és különféle idióta szörnyek sorából kihagyná az amerikai földön rettegett jetit, az az Mr. Bigfootot. A neves társaság pedig semmiképpen nem követne el efféle vétséget így 2012-ben el is készítették a saját hülye alternatívájukat Nagyláb történetére.

Asylum filmről van szó, tehát ha nem vagy odáig a filmgyár késztermékeiért, akkor talán jobb, ha már most abbahagyod az olvasást, hiszen minek szarozni. Tudjuk jól, hogy az ottani szakemberek ezekkel fércművekkel próbálnak szórakoztatni. Néhány gyűlőlik és marják őket érte, de talán pont ennyien zabálják ezeket a valóban szarnak kinéző, de a maguk nemében mégis izgalmas celluloidhulladékokat.

A sorba természetesen tökéletesen illik be a mostani történet is, amelyben Nagyláb egy vidám kis társaság "nagyszabású" fesztiválját teszi tönkre. Persze jogosan, hiszen az erdő közepén dorbézolni, úgy, hogy ki is irtják a fákat, a lény élőhelyét, hát maradjunk annyiban, hogy pofátlanság. A méreteit jelenetről-jelentre változtató Bigfoot pedig valóban nem nézi ezt jó szemmel és még magát Alice Coopert is képes a földbe döngölni, hogy visszaszerezze jogos területét. 

A legjobb az lesz, ha már is a tovább mögé ugrunk és ott folytatom.

tovább »
Címkék: 2012 amerikai film 3/10 ajánlók

Lány a pincében

2014.05.27. 08:49 Csabi87

Az a helyzet, hogy a Gallows Hill első ránézésre egy egészen ígéretes horrornak tűnik. Az előzetes szegről-végről rendben van és a történet is egész pofás.

Adott egy család, akik egy jót kirándulnak, de baleset történik, felborulnak autóstól, ráadásul egy meglehetősen semmi közepének tűnő helyen - mert mégis hol máshol. Egy kis séta után viszont találnak egy elhagyatottnak tűnő fogadót, ahol egy vén fószer a tulajdonos. A család megörül, viszont Te tudod jól, hogy hőseink úgyis rábasznak és naná, ugyanis a szálló pincéjében egy fiatal lányt tartanak fogva.

Mielőtt azonban nagyon kedvet kapnál hozzá jelezném, hogy a rendezést Viíctor García vezényelte, akinek például a 2011-es Hellraiser filmet "köszönhetjük" vagy a Fagyott óriást, a Tükrök 2. részét, illetve Kísértet-hegyre való visszatérést. Ez pedig akárhogy is nézzük nem egy bizalom gerjesztő lista.

gallows-hill-poster.jpg

tovább » Címkék: előzetesek poszter gallows hill

Dominion - hosszabb előzetes

2014.05.26. 14:40 Csabi87

A tegnapi fél perces előzetes után most egy kicsivel hosszabb videót hoztam, mert aki keres az talál. Mondjuk a Légió sorozatosított változata így sem tűnik jobbnak, de aki bírta a filmet, annak szerintem ez sem okoz majd csalódást.

tovább » Címkék: sorozat dominion

From Dusk Till Dawn: The Series - Vége az évadnak!

2014.05.26. 08:26 Csabi87

Barátságom a sorozattal nem kezdődött felhőtlenül. Az első rész ugyan levett a lábamról és tetszett, de a második epizód annyira leültetett - és nem a székbe, hanem a hangulatomat - hogy jegeltem is az egészet. Gondoltam, majd ha vége az évadnak ledarálom, a mihez tartás véget.

Ez utóbbi pedig egész jól sikerült, a sorozat visszakerült a bizalom körébe és megtanultam értékelni a maga kis B varázsával együtt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az események meglehetősen lassan lódulnak neki, hiszen a 7..8. részig tulajdonképpen a film elnyújtott és sokkal jobban kiszínezett alteregóját kapjuk. Az említett 7. epizód amúgy horror szempontból is fordulópontot hozott, de nem csoda, hiszen a Titty Twister-be érve már kellettek a vámpírok és hentelés.

from-dusk-til-dawn-1.jpg

tovább » Címkék: sorozat from dusk till dawn the series

A Single Shot (2013)

A beváltatlan ígéret

2014.05.25. 17:41 Csabi87

singleshot.jpgEgy remeknek ígérkező történet és olyan nevek, mint Sam Rockwell, William H. Macy, Ted Levine, Jason Isaacs vagy éppen Jeffrey Wright. Mi ez hanem egy felhívás keringőre. Persze kis túlzással.

Az A Single Shot tényleg ígéretesnek tűnik, de sajnos a végeredmény - szintén egy kis túlzással és szóviccel élve - egy single shit. De ezt bővebben is kifejteném, kezdjük is a sztorival.

Adott egy szakállas fickó - aki semmiképpen sem nő, haha - John Moon, aki korántsem nevezhető az élet császárának. Állandó munkája még nem volt, holott 40 közelinek saccolhatjuk, egy rozoga házban él, immáron egyedül, hiszen az asszony és a gyerek leléceltek. Megunták, hogy John Moon mellett az élet nem fenékig tejfel.

John tehát abszolút olyan fickó, aki semmiképpen nem kapna szerepet a helyi Pharral Williams Happyjéhez készült klipváltozatban, de azért mégis csak próbál talpon maradni. A vadászat, mint olyan kikapcsolódást nyújt neki, bár fontos tudni, hogy a helyi törvények ezt tiltják, John azonban mégis csak fegyvert ragad és szarvasok után indul.

Az egyik hajnali kiruccanás azonban szarul sül el, John véletlen lelő egy nőt, aki a helyszínen életét is veszti. Hősünk persze igyekszik maga elrendezni a dolgokat, semmiképpen nem hiányzik még egy sóderes zsák a nyakába. Terep rendezés közben azonban talál egy halom pénzt is, amit a lelőtt nő rejtegetett. John nem habozik, magához ragadja a summát, elrejti a holttestet és úgy hiszi, most, hogy pénz állt a házhoz, talán visszaszerezheti feleségét és semmisé teheti a kezdődő válópert is.

Ez azonban csak egy morbid tündérmesében történne így, ehelyett egy titokzatos telefonáló jelenik meg John életében, aki tud a gyilkosságról és követeli vissza a pénzét.

singleshot-3.jpg

tovább » Címkék: amerikai film 5/10 angol film 2013 ajánlók kanadai film

Angyali háború a Földön

2014.05.25. 09:36 Csabi87

Talán még emlékszel a többnyire azért elég felejthetőnek nevezhető Legion című filmre, amire azért kis erőszakkal mindenképpen ráaggathatjuk a horror jelzőt.

Scott Stewart filmje egy angyali háborút akart elhozni nekünk földlakóknak, de a végeredmény nem lett olyan betyárosan acélos.

A téma viszont valljuk be ettől függetlenül még érdekes és így gondolták ezt a SyFy-nál is, ahol nyáron érkezik a Dominion, ami tulajdonképpen a film sorozat változata. A rövidke előzetes alapján itt is az akció lesz túlsúlyban, de azért a pilotra majd befizetünk, hátha a Földön zajló angyali harc jól sikerül.

Domionion-poster.jpg

tovább » Címkék: sorozat előzetesek poszter dominion

Godzilla asztaltársasága - 3. rész

2014.05.24. 08:54 Csabi87

A lista harmadik és egyben utolsó részéhez érkeztünk, a Godzilla széria eddig kimaradt szörnyei következnek:

Megaguirus

14-Godzilla-Kaiju-Megaguirus.jpg

Film: Godzilla vs. Megaguirus

Godzilla DNS-éből korábban is készültek már szörnyek, 2000-ben például Megaguirus a repülő fenevad. Jól kitalált rohadék ő is, aki Godzillával való hadakozása közben természetesen az igényeknek megfelelően dönt romba mindent. Érdekes adalék lehet, hogy a történelem előtti időkből sikerült őt a jelenbe varázsolni egy fekete lyukon keresztül.

tovább » Címkék: toplista

Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (1998) - I Still Know What You Did Last Summer

2014.05.23. 17:53 tfsello

letöltés_4.jpgA Tudom, mit tettél tavaly nyáron sikere után a készítők úgy gondolták, azonnal leforgatják a második részt, a még inkább kacifántos nevű Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron-t. A végeredmény nem lett olyan jó, mint az első rész, de ez a hollywoodi filmek nagy részénél így van.

Talán pozitívum, hogy a folytatáshoz mindenkit sikerült meggyőzni, aki az első részben életben maradt. Itt van ismét a szépséges Jennifer Love Hewitt és a szépfiú Freddie Prinze Jr. is.

Az új színészek közül Mekhi Phifer neve lehet ismerős. Ő a film előtt a Vészhelyzetben szerepelt, és róla is elmondhatni, ez a horrorfilm ugródeszka volt számára. Kapunk melléjük töltelékszínészeket, a csini szőkét, Jennifer Esposito-t, a kötelező afroamerikai nőt, Brandy Norwood-ot és még egy jóképű srácot, Matthew Settle-t. Rajtuk kívül feltűnik még Jack Black is, akit gondolom, nem kell senkinek bemutatni.

Az első film rendezőjét, Jim Gillespie-t lecserélték, a mozit már Danny Cannon jegyzi. A horror előtt a Stallone-féle Dredd bírót álmodta vászonra (és bár sokan nem szeretik, szerintem nagyon szórakoztató). Ezek után a CSI: A helyszínelők sorozatban kapott feladatot, majd a Sötét zsarukat rendezte (nem, nem azt). A Nikita után legutóbb A kiválasztottat című sci-fi sorozatban ügyeskedett.

tovább » Címkék: 1998 amerikai film 6/10 ajánlók

Supernatural - Vége a 9. évadnak!

2014.05.23. 10:14 Csabi87

Most, hogy az évad 23. része is véget ért és a kötelező Kansas dalra felidézték, hogy miket is élhettünk át az elmúlt részek alatt, szomorúan kellett megállapítanom, hogy nem volt valami emlékezetes az évad. Úgy rémlik akadtak jó részek, de nem tudnék túl sokat felidézni ezekből és ahelyett, hogy a régi elánnal ültem volna az éppen aktuális epizód elé, inkább megszokássá és heti rutinná vált az egész, főleg az évad második felében.

Persze nem volt ez rossz, csak valóban messze van a sorozat attól a régi hévtől, ami benne égett és nem is hinném, hogy azt vissza lehet hozni a következő, tizedik nagy felvonásban.

A tovább mögött spoileres írás következik a záró részről és magáról a 9. felvonásról.

supnat-9-23-3.jpg

tovább » Címkék: sorozat supernatural

Edwards trilógiát csinálhat a Godzillából

2014.05.23. 08:58 Csabi87

Ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás. Gareth Edwards kis pénzből 2010-ben összehozta a Monsters-t, aminek hála megkapta az új Godzilla rendezését, a film pedig egészen pofásan teljesített a jegypénztáraknál, így nem is csoda, hogy már bejelentették a folytatás tényét.

A történet újabb adaléka, hogy a hírek szerint Gareth Edwards ülhet ismét a rendezői székbe, sőt a pletykák arról szólnak, hogy egy a még távolabbi jövőben érkező harmadik rész is az övé lehet. 1998-ban Roland Emmerich-ék hasonló elánnal és tervekkel álltak neki Zilla kalandjának, viszont, mint tudjuk, akkor kudarcot vallott a trilógia ötlete.

A centit viszont még évekig vághatjuk, hiszen Edwards üzlete olyannyira beindult, hogy a Lucasfilm a napokban bejelentette, hogy egy készülő Star Wars spin-off rendezését a britre bízták. Csak az érdekesség kedvéért: ez egy az új trilógiától különálló történet lesz, egyes szóbeszédek szerint Boba Fett lehet a középpontban. A közlemény szerint a spin-off 2016 decemberében érkezhet.

Ezek alapján pedig könnyen lehet, hogy a Godzilla 2. része majd csak valamikor 2017-ben vagy még később lát napvilágot.

godzilla-2014-poster.jpg

Címkék: godzilla 2

A holtak csak akkor beszélnek, ha van kihez szólniuk

2014.05.23. 08:08 Csabi87

Egyenesen az ausztrál susnyásból érkezik Loren Johnson 2012-es horrorja A Raven's Cabin, aminek a bemutatása egészen eddig váratott magára, persze az előzetest elnézve nem sokról maradtunk le.

A történet egy csapat fiatalról szól, akik túrázni indulnak a vadonba, csak hogy egy kietlen helyre érnek, ahol a szóbeszéd szerint néhány évvel ezelőtt egy lány öngyilkos lett. Vagy az is lehet, hogy meggyilkolták és a gonosz még mindig a környéket járja? Na mit gondolsz?

Ravens-Cabin-Poster.jpg

tovább » Címkék: előzetesek poszter ravens cabin

A bolygó neve halál 60 másodpercben

2014.05.22. 15:11 tfsello

 Vicces Aliens videó a tovább mögött, az arra fogékonyaknak.

tovább »

Godzilla asztaltársasága - 2. rész

2014.05.22. 08:39 Csabi87

A lista első felvonása után, most újabb tíz szörny következik, akik a rossz vagy a jó oldalon, de feltűntek a millió egy részes Godzilla szériában.

Ghidorah / King Ghidorah / Mecha-King Ghidorah

1-Godzilla-Kaiju-Ghidorah.jpg

Filmek: Ghidorah, the Three-Headed Monster, Invasion of Astro Monster, Destroy All Monsters, Godzilla vs. Gigan, Godzilla vs. King Ghidorah, Godzilla, Mothra and King Ghidorah: Giant Monsters All-Out Attack and Godzilla: Final Wars

Godzilla egyik legnépszerűbb és legmegátalkodottabb ellenlábasa egyértelműen Ghodirah, a háromfejű sárkányszörny, akit elsőként 1964-ben hívtak életre, az első Godzilla filmet is jegyző Ishiro Honda vezényletével és tulajdonképpen ez volt az első film, ahol Godzilla jófiúként jelent meg. Ghidorah pedig a későbbiekben is a széria egyik kedvelt szörnye maradt, rendtre feltűnt, olykor egy kis alakváltozáson átesve.

tovább » Címkék: toplista

süti beállítások módosítása