A pihenésre képtelen agybomlott társaság, ismertebb nevén az Asylum természetesen saját magát köpné szemen, ha a cápás és különféle idióta szörnyek sorából kihagyná az amerikai földön rettegett jetit, az az Mr. Bigfootot. A neves társaság pedig semmiképpen nem követne el efféle vétséget így 2012-ben el is készítették a saját hülye alternatívájukat Nagyláb történetére.

Asylum filmről van szó, tehát ha nem vagy odáig a filmgyár késztermékeiért, akkor talán jobb, ha már most abbahagyod az olvasást, hiszen minek szarozni. Tudjuk jól, hogy az ottani szakemberek ezekkel fércművekkel próbálnak szórakoztatni. Néhány gyűlőlik és marják őket érte, de talán pont ennyien zabálják ezeket a valóban szarnak kinéző, de a maguk nemében mégis izgalmas celluloidhulladékokat.

A sorba természetesen tökéletesen illik be a mostani történet is, amelyben Nagyláb egy vidám kis társaság "nagyszabású" fesztiválját teszi tönkre. Persze jogosan, hiszen az erdő közepén dorbézolni, úgy, hogy ki is irtják a fákat, a lény élőhelyét, hát maradjunk annyiban, hogy pofátlanság. A méreteit jelenetről-jelentre változtató Bigfoot pedig valóban nem nézi ezt jó szemmel és még magát Alice Coopert is képes a földbe döngölni, hogy visszaszerezze jogos területét. 

A legjobb az lesz, ha már is a tovább mögé ugrunk és ott folytatom.

Zs, mint zseniális. De tényleg. A szervezetemnek valamiért néha kifejezetten szüksége van az ilyen agysejt ölő darabokra, az Asylum pedig élen jár ebben, hozzájuk képest még az abszint is kutyaütő. 

A dolog ott kezdődik - amit már említettem is - , hogy Nagyláb néha tényleg nagy, aztán van, hogy kisebbnek tűnik, majd ismét megnő. Persze a cég filmjeinél ez megszokottnak nevezhető és tán hagyományt is teremtettek ezzel. Minek odafigyelni ilyen részletekre, ha a CGI grafika amúgy is szarul néz ki. A felvetés pedig jogos, kell a francnak ügyelni az ilyen apróságokra. 

Írjuk meg jól a karaktereket? Ugyan minek, sokkal többet nevet az ember, ha a párbeszédek idióták, csak úgy, mint a karakterek. Nem kell ezt komolyan venni, mert az izzadtságszagot senki sem szereti. Az Asylumnál pedig erre is mérnöki pontossággal figyelnek és tök olyan, mintha a karakterek, de maga a történet is egy óvodai szakkörön készült volna.

A kivitelezés pedig szintúgy a béka segge körül mozog, hiszen a nagyszabású koncerten 10-20 ember lézeng, de ha úgy fényképezed őket, akkor ők is tömegnek tűnnek. Az egyik szereplő pedig az enyhe havazásban nyugodtan mondhatja azt, hogy annyira havazik, hogy járhatatlanok az utak, hiszen nálunk is túl reagálja a közútkezelő ezt a témát. 

Az Asylum-filmek varázsa pont ez, hogy gondolkozás nélkül egy csapásra elkészül a forgatókönyv, amit szintén mindenféle elmélkedéstől mentesen aztán leforgatnak. Ez pedig néha jó, hiszen minek agyalni egy film után, minek a kiváló CGI robbanások és a szemkápráztató effektek, ha a közönség néha az igénytelenre is igényes.

Az pedig, hogy ehhez Barry Williams és Danny Donaduce is partner volt, nem beszélve Alice Cooper-ről, hát még jobb. A legnagyobb öröm pedig tényleg az, hogy ez az Asylum-film nem veszi komolyan magát - néha sajnos őkis elkövetik ezt a hibát - így pedig szórakoztató a maga nemében.

Pontok terén persze a maga kis 3 gerezdjénél nem érdemel többet, de ha valaki bírja a ZS-t, akkor tessék szépen ezzel is egy próbát tenni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.