Eli Roth nevével fémjelezve készült el a Clown című bohócos horror, amiről korábban már írtunk. 

Most néhány új fotó került fel a világhálóra, illetve a tovább mögött az előzetest is megtalálod a biztonság kedvéért.

Adam Green korábban a Balta című filmekkel örvendeztette meg a közönséget, de a Frozen vagy éppen a Holliston című sorozat is a nevéhez köthető, szerintem csupa igényes alkotásról beszélhetünk.

Legújabb dobása a Digging Up the Marrow lesz, amely voltaképpen egy kézikamerás produkció lesz. Adam Green saját magát alakítja majd és kis stábjával egy William Dekker nevű fazon ügyében kezd nyomozni. A fickó azt állítja, hogy már pedig szörnyek valóban léteznek, a stáb pedig szeretné felkutatni az ijesztő és groteszk lényt.

Ez így önmagában talán nem is feltétlen tűnik meggyőzőnek, érvként még annyit tudnék hozzátenni, hogy William Dekker figuráját Ray Wise formálhatja meg.

Előzetes a tovább mögött, a poszter pedig itt:

A 2014-es évben már érkezett egy horror beütésű film Új-Zélandról, az volt a Housebound, ami szerintem egészen pofásra sikeredett. A szigetországban forgott viszont a What We Do in the Shadows című horrorvígjáték is, ami talán kicsit kevesebb visszhangot kapott, pedig minőségét tekintve talán még képes is túlszárnyalni a Peter Jacksonnak is olyan nagyon tetsző Houseboundot.

Jemaine Clement és Taika Waititi filmje tulajdonképpen egy a mockumentary-k sorába illeszthető alkotás, amiben elsősorban a vámpírok kapják a főszerepet.

Egy vámpír lakóközösségbe látogathatunk el, ahol interjúkkal tűzdelt felvételeken keresztül nyerhetünk betekintést a vérszívó lények mindennapjaiba. Az igazság az, hogy a What We Do in the Shadows története ennyi és nem több. Adva van néhány jól megírt karakter, néhány viccesen megírt jelenet, de a film maga talán kicsit a levegőbe lóg, legalábbis olyan szempontból mindenképpen, hogy nem tartunk sehova.

Ez akár még unalmas is lehetne, viszont még sincs így, hiszen a rendezőpáros ügyesen adagolja a humort, a vért, ettől pedig igazán szerethető a végeredmény.

A nagy sikerű filmek szinte óhatatlanul is maguk után vonják a folytatásokat. Hollywoodban ez úgy néz ki, minél több pénzt fial egy film, annál nagyobb a valószínűsége, hogy rövid időn belül folytatódik a sztori. Ennek legegyszerűbb és mérvadó oka a pénz.

Rengeteg film ilyen sorsa jut: az első rész egész ötletes, izgalmas, a folytatás(ok) azonban már kevésbé sikerülnek olyan jóra. Ebben talán az is közrejátszik, hogy ilyenkor elsősorban az anyagiak motiválják a készítőket, nem pedig a történet megalkotása és eredetiségének leghatásosabb ábrázolása.

Jelen esetben azonban volt már egy alap, hiszen ez egy feldolgozás. A történetvezetés azonban új irányt vett az elsőhöz képest, a rendezést az eredeti produkció alkotója vette kézbe, Hideo Nakata. Ez egy különlegesség, ugyanis az alap koncepció direktora karolta fel az amerikai változatot, lényegében a koppintást. Emiatt talán mindenki azt várja, hogy így lesz a lehető legjobb. Lehet, hogy más se tudott volna jobbat kihozni belőle, de talán lehetett volna sokkal jobb is a végeredmény.

Márciusban a Bates Motel is visszatér a harmadik évaddal, ehhez is érkezett egy előzetes. Én pedig már megint fogom a fejemet, hogy ismét mindjárt eltelik egy év és egyetlen részt se pótoltam a szériából. 

Na majd jövőre.

Ugye, hogy már nincs is olyan nagyon messze február 8-a?! A The Walking Dead stábja akkor folytatja a tavaly megpihent kalandot, a közelegő nap kapcsán pedig egy újabb előzetes is felkerült a világhálóra.

A hajtás mögötti fél percet erősen ajánlott megnézni.

Rings címen érkezik A kör folytatása, már ami a tengerentúl készült remake-ek sorát illeti. 

A rendezőt már korábban megtalálták F. Javier Gutiérrez személyében, akitől a Tres días című filmet láthatta a közönség.

A szereplők közül pedig egy hölgyről már lerántották a leplet, ugyanis a milánói születésű Matilda Lutz szerepet kapott a produkcióban. Az még nem derült ki, hogy kit is alakíthat, ha előre fésülik a haját, akkor mondjuk nem kell sokat gondolkoznunk.

Természetesen most sem hagyunk Téged tévés horrorfilmek nélkül. A tovább mögött összegyűjtöttük, hogy a héten milyen alkotások lesznek a témába vágóan.

Kevin Smith, a Shop Stop és a Jay és Néma Bob című vígjátékok rendezője először 2011-ben kirándult el a horror műfaj területére. Igaz, a Red State nem az a keményvonalas rémfilm, inkább egy akció-thriller, ami azért néha tartalmazott véresebb képsorokat is. Nekem személy szerint nem igazán tetszett az az alkotás, elég nagy katyvasznak éreztem és rendesen fel is idegesített.

Így a direktor legújabb agymenéséhez, a Tuskhoz már óvatosabban közelítettem, főleg annak tudatában, hogy a szkriptet beszívva írta Smith barátunk. Ez pedig meg is látszik rajta.

Történetünk főszereplője egy Wallace nevű fickó, aki podcasteket készít egyik haverjával. Az egyik adáshoz szeretnének interjút csinálni egy kanadai "hírességgel", így Wallace repülőre pattan, hogy felkeresse az illetőt. Azonban egy sajnálatos tragédiának köszönhetően nem sikerül riportot készítenie a kiszemelt taggal, így bánatában egy csehóban próbálja magát lenyugtatni, néhány sör társaságában. Ott viszont talál egy érdekes hirdetést, melyet egy öregúr tett fel, aki szeretne magának találni egy odafigyelő hallgatóságot, akivel megoszthatja élete kalandos történetét. Hősünk meg is keresi a vén szivart, hátha olyan sztorikat mesél majd, melyek megállják a helyüket műsorában. Ezzel viszont élete legnagyobb hibáját követi el.

Ez alkalommal viszont nem egy új játékot dolgoznak fel, hanem az 1989-es It Came from the Desert című játékot. Őszintén szólva nekem ez annak idején teljes egészében kimaradt, és arról se vagyok meggyőződve, hogy itthon hatalmas siker lett volna, de ha tévedek javíts ki.

Mindenesetre Marko Mäkilaakso jó alapanyagnak tartotta a sivatagi hangyákat felvonultató játékot és filmet készített belőle.

A finn rendező neve a War of the Dead horror kapcsán lehet ismerős.

A játékra visszatérve azért érdemes lehet megemlíteni, hogy annak az alapötletét pedig az Ők! című '50-es évekbeli hangyás rémfilm adta.

Egyelőre poszter érkezett, a jövőhétre viszont lehet, hogy az előzetes is befut.

Ryan Nicholson neve nem cseng olyan rosszul a filmes szakmában, ugyanis az úriember jó néhány film munkálataiban vett már részt sminkmesterként. Ezek között akad horror és dráma, jól sikerült darab és filléres szar is, de összességében azt elmondhatjuk, hogy Nicholson érti a szakmát.

Ennek ellenére valamiért néha mégis belső késztetést érez arra, hogy írjon és rendezzen és ilyen téren is megmutassa tudását. Igazából a Gutterballson kívül még nem volt szerencsém a mindenes bácsi filmjéhez, de ez alapján gyorsan rávághatom, hogy a cipész maradjon a kaptafánál. A Gutterballs ugyanis elég gyenge alkotás, amitől pedig jó lesz az mondjuk pont Nicholson szakterülete a maszkmesteri munka.

A történetünk egy bowling pályán játszódik, ahol két fiatalokból álló csoport elég keményen összeszólalkozik - igazából nehéz megmondani miért, talán mert paraszt az összes. A keménykedésből komoly verekedés kerekedik ki, aminek az egyik irtó rövid miniszoknyában flangáló lány vett véget egy bowling golyóval, amit az egyik szájhős lábára dob. Ekkor már - marhára megkésve - megérkezik a hely gondnoka/tulaja, aki kiparancsolja az épületből a fiatalokat, akik úgy tűnik el is mennek, azonban ez csak a látszat.

Néhányan ugyanis bent maradnak az emeleten, majd amikor a miniszoknyás lány visszamegy a bent felejtett táskájáért, akkor jól megerőszakolják és helyben hagyják szegényt.

Másnap pedig mindnyájan visszatérnek, mintha mi sem történt volna, azonban úgy néz ki valaki tudomást szerzett a szemétkedésről, mert hőseink sorban kezdenek el hullani.

Szerencsére nem az enyém - mondjuk a fene tudja -, de gondolj csak bele. Mi történne, ha kiderülne, hogy az új főnököd egy vámpír. Amikor pedig azt ígéri, hogy a melóhelyen mindenki vért fog izzadni és aki pedig nem teljesít jól azt kicsinálják, azt szó szerint érti.

Brian James O'Connell eme alapgondolat mentén hozta tető alá a Bloodsucking Bastards című horrorvígjátékát, ami egészen kellemes darabnak tűnik az előzetes alapján.

A filmet a héten mutatták be a Slamdance Fesztiválon, de ha minden igaz a tengerentúlon hamarosan szélesebb közönséghez is eljut.

Agyatlan vámpírkomédiában úgysem dúskálunk, így lehet érdemes lesz esélyt adni ennek a filmnek.

A skandináv irodalom mellé mostanában az északi filmek is kezdenek felnőni minőségben, és ennek az egyik legjobb példája a 2014-es Az eltűnés sorrendjében című produkció. A filmről sok jót olvastam, ezért is néztem meg, de a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy ilyen jól fogok szórakozni.

Igen, szórakozni, merthogy a közhiedelemmel és felületes leírásokkal ellentétben, ez nem csupán egy igényes európai thriller, ez sokkal több annál. A rendezőnek, Hans Petter Molandnak sikerült olyan fanyar humort a filmbe csöppentenie, amitől azokban a pillanatokban, amikor épp szomorkodni kéne, vagy épp komolyan gondolkodni, inkább harsányan nevetünk fel.

A norvég rendező már előző műveiben is megcsillogtatta tehetségét, ezek közül mi talán a Hajszál híján úriembert ismerhetjük és szerethetjük leginkább. Abban a filmben is (mellesleg összesen négyben is) a rendező főszereplője Stellan Skarsgård, akit hollywoodi produkciókból is ismerhetünk. Filmográfiáját felsorolni is nehéz lenne, de egy-kettőt megemlítenék az ismertebb filmjei közül: Ronin, Álmatlanság, Amistad, Mamma Mia!, Angyalok és démonok, Thor, Tetovált lány. Most pedig Az eltűnés sorrendjében alakítja a bosszúvágyó hókotró apát.