Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Zombiapokalipszis a színházban

2015.04.15. 14:00 Csabi87

A Proton Színház és Rába Roland egy igazán érdekes koncepcióval állt elő. Utolsó címmel hoztak tető alá egy darabot, amely tulajdonképpen egy plázában játszodó színházi zombiapokalipszis. Az ötlet szerintünk egészen érdekes, a napokban pedig lesz két előadásuk a Trafóban.

proton-utols.jpg

Az alapot Eugéne Ionesco Rinocéroszok című műve szolgáltatta, de a rendező sokat merített a The Walking Deadből is, de hogy pontosan miről is van szó?

Rába Roland rendezése sajátos keretek között mutatja be a mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseket: milyen lehetőségei vannak az egyénnek a tömeggel szemben? Mit hoz ki az emberekből a veszély? Milyen hatással van egy csoportra a félelem, egy olyan korban, amikor az interneten pillanatok alatt arctalan, ám annál jelentősebb tömegek szerveződnek? Hogyan viselkedünk egy katasztrófahelyzetben? És végül: képes-e legyőzni a racionalitás az irracionális félelmet?

A tovább mögött egy videót is találsz, a történettel együtt, bővebben pedig a Trafó oldalán vagy az előadás Facebook oldalán találsz. Az előadások április 21-én és 22-én este 8 órától lesznek.

tovább »
Címkék: színház utolsó

Női szökevények a prehisztorikus cápa ellen

2015.04.15. 13:42 Csabi87

Jim Wynorski neve talán ismerős lehet. Az úriember annak idején a Chopping Mall című filmmel kezdte meg mára már százasra duzzadt direktori pályafutását. Wynorski általában nem a minőségre törekszik, inkább csak a szórakoztatására ezért a repertoárjában leginkább gagyi zs-szörnyes zs-filmek találhatóak, illetve akadnak pornósokat felvonultató szórakoztató alkotások is, amelyek a Busty Cops szériájába tartoznak - ezeket mondjuk nem saját nevén készítette. 

sharkansas-womens-prison-massacre.jpg

Legújabb filmje a Sharkansas Women's Prison Massacre előbbi kategóriából való és talán már a rejtélyes címből ki is találhattad, hogy egy cápás filmről van szó, amelyben a szóban forgó lény egy történelem előtti időkből való fenevad, aki rendkívül jól érzi magát a mocsárban és vakond-style-ban is jól közlekedik a föld alatt. A lénnyel néhány szökött női fegyencnek gyűlik meg a baja.

Az előzetest csak saját felelősségre, kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után tessék elfogyasztani.

tovább » Címkék: előzetesek sharkansas womens prison massacre

Mindenre kiterjedő The Walking Dead infógrafikák

2015.04.15. 13:29 Csabi87

A MorbidMalignant nevet viselő imgur felhasználó készített egy mindenre kiterjedő The Walking Dead infógrafikát. 

Az illető listázta az adott évadokban legtöbb zombit legyilkoló karaktereit, de az is kiderül, hogy ki volt az, aki a legtöbb emberrel végzett. Remek kis lista, érdekes adatokkal, ha nem tudsz magaddal mit kezdeni ebbe a jó időben.

The Walking Dead Infographs

Címkék: sorozat zombi the walking dead

A Lazarus hatás (2015) - The Lazarus Effect

the-lazarus-effect-1.jpgIgazán friss élménybeszámoló következik, hölgyeim és uraim, nincs még 3 órája sem, hogy a moziban visszatértek a fények, jelezvén hogy vége a filmnek. Őszintén megmondom, annak ellenére, amit többé-kevésbé vártam, egyáltalán nem kellett csalódottan távoznom.

A sztori a következő: néhány fiatal orvos egy szérummal kísérletezik, amelyet arra akarnak majd használni, hogy agykárosodás nélkül hozhassák vissza a betegeket az életbe akkor is, ha viszonylag sok idő telt el, valamint hogy a kómás pácienseket esetlegesen fel lehessen ébreszteni. Egy kutyán végre is hajtják a dolgot, sikerrel. Azt, hogy a kutya kissé furán viselkedik, a szérum hatásának tudják be. Azonban a második ugyanilyen kutyás próbálkozás alkalmával egyiküket halálos áramütés éri, és a végső megoldás az lesz, hogy a szérummal megpróbálják visszahozni. A baj csak az, hogy nem egészen az jön vissza, aki távozott.

tovább » Címkék: amerikai film 6/10 2015 ajánlók

Az emberi százlábú 3. - előzetes

2015.04.13. 12:15 Csabi87

Kétségtelen, hogy Tom Six egy gyakorló elmebeteg, aki Az emberi százlábúval hívta fel magára a figyelmet. Ízlések és pofonok, hiszen a filmet lehet szeretni és lehet nagyon utálni is, annyi biztos, hogy Sixnek futotta egy második részre, idén májusban pedig a harmadik és állítólag utolsó felvonás is érkezik.

human-centipede-3_1909x816.jpg

A koncepció nem igazán új, az emberi százlábút ez alkalommal elítéltekből szeretnék kirakni, mert sokan vannak és így igazán hosszú százlábút lehet varrni. 

tovább » Címkék: előzetesek the human centipede 3

Itt a Sikoly sorozat előzetese

2015.04.13. 12:07 Csabi87

Ahogy azt ígérték befutott a Sikoly sorozat első előzetese, bő egy percben. 

A végeredmény június 30-án debütál az MTV-n, egyébként pedig úgy tűnik, hogy Ghostface maszkja is megújul, legalábbis az előzetesben mintha más lenne, mint korábban.

A koncepció nyilván nem sokat változik, reméljük kevés idegesítő szereplőt kapunk, a végeredmény pedig hű lesz Wes Craven filmjeihez.

tovább » Címkék: sorozat scream sikoly

Sikíccsá!

2015.04.12. 18:57 Csabi87

Ma debütál a Sikoly sorozat első valamire valami mozgóképes anyaga. Addig viszont logó és a tovább mögött egy nagyon rövid videó, ami a mai estit promózza.

scream-sorozat.png

Én személy szerint az összes filmet bírtam, ennek fényében a sorozatot is várom, bár az MTV miatt tartok tőle, de ugye korábbról akadtak már jó horrorötletek a csatornánál, lásd Teen Wolf, ami idővel kiforrta magát, vagy a Death Valley.

tovább » Címkék: sorozat scream sikoly

A holló (1994) - The Crow

the-crow-1.jpgNem vagyok benne biztos, hogy ez a film kifejezetten horror, de a thriller műfajba mindenképpen belefér, és van benne jópár természetfeletti és ijesztő elem is, amitől azért mégiscsak becsúszik a kategóriába. Talán többen ismerik, mint egy szokásos horrort, ami valószínűleg a filmet körülvevő pletyka- és legendaáradat eredményez. Ezekről is szó lesz a későbbiekben, de először jöjjenek a film érdemei.

A történet szerint főhősünket, Ericet és menyasszonyát, Shelly-t október 30-án, az Ördög Éjszakáján a lakásukban meggyilkolja a város hírhedt bűnözőbandája. Egy évvel később Eric egy holló segítségével feltámad halottaiból és visszatér, hogy bosszút álljon.

tovább » Címkék: 1994 amerikai film 9/10 ajánlók

Posztert is kapott a Sinister 2.

2015.04.09. 06:55 Csabi87

Pár napja mutattunk egy kis Sinister 2. előzetest, most poszter is érkezett, kicsit újragondolták a korábbi plakátot.

sinister-2.jpg

Címkék: poszter sinister 2

Christina Ricci sorozatgyilkol

2015.04.08. 18:26 Csabi87

Kicsit talán későn kaptunk észbe a The Lizzie Borden Chronicles című sorozattal kapcsolatban, hiszen az első részen már túl vagyunk, de ugye jobb későn, mint soha.

A sztori maga nem új keletű, a történetet már korábban is feldolgozták, nem olyan régen a Lifetime forgatott egy tévéfilmet belőle Christina Ricci főszereplésével. A dolog pedig annyira működött, hogy egy hat részes sorozatot is berendeltek belőle, ami időrendben a film után zajlik.

A főszereplő Lizzie Borden egyébként egy fejszés gyilkos, aki állítólag a saját családjával végzett, erről szólt a tévéfilm, a sorozatban pedig újabb gyilkosságok történnek a hölgy környezetében.

the-lizzie-borden-chronicles-poster.jpg

tovább » Címkék: sorozat előzetesek poszter the lizzie borden chronicles

Horrorkomédiával tér vissza Joe Dante

2015.04.07. 19:48 Csabi87

A Szörnyecskék rendezője meglehetősen régen hallatott már magáról, legutóbb még 2009-ben készítette el A rettegés mélye című filmet, ami ráadásul még egészen felejthető is volt. Persze időközben sem tétlenkedett, a Hawaii Five-O néhány részén például dolgozott rendezőként, de a rémisztgetés nem vitte túlzásba.

Tavaly viszont elkészült a Burying the Ex című horrorkomédia, ami néhány fesztivált már be is járt és állítólag nem sikerült rosszul.

buryingtheex-1.jpg

A történet főhőse egy Max nevű srác, aki egy amolyan se veled, se nélküled kapcsolatot folytat barátnőjével, ami úgy ér véget, hogy a lányt elcsapja egy busz. Max nem boldog, de próbál tovább lépni, amit meglehetősen megnehezít az a tény, hogy a lány visszatér a halálból. 

Egyébként hasonló volt a Life After Beth nem is olyan régről, bár egy kicsit talán más megközelítésben, de nem rosszul elkészítve.

A Burying the Exben Anton Yelchin, Ashley Greene és Alexandra Daddario kapták a főbb szerepeket.

tovább » Címkék: előzetesek poszter burying the ex

Drakula (1992) - Bram Stoker's Dracula

dracula-2.jpgEzúttal kisgyerekkorom egyik legmeghatározóbb filmélményéhez érkeztünk. Egészen 1992-ig repülünk vissza, amikor is a bájos Winona Ryder, miután az előzetes tervek ellenére nem szerepelt a Keresztapa 3-ban, engesztelésül elvitte ennek a filmnek a forgatókönyvét Francis Ford Coppolához (Apokalipszis most, Keresztapa 1-2-3), mondván, kezdjenek már vele valamit. A rendező beleegyezett. És milyen jól tette.

Történetünk szerint a 15. század óta vámpírként szenvedő Drakula gróf egy a kastélyába látogató idegen fényképén régen elvesztett szerelmét véli felfedezni, vagy legalábbis a tényt, hogy a nő újjászületett. Nem is vesztegeti az időt, elindul Londonba, hogy megkeresse és megszerezze magának. Minden zökkenőmentesen megy, egészen addig, amíg a kastélyban fogva tartott szerencsétlen vőlegény sikersen megszökik, a kiszemelt lány legjobb barátnője belép a vámpírok közé önként és dalolva, és megjelenik a színen Van Helsing professzor, aki azért konyít valamicskét a természetfeletti dolgokhoz.

tovább » Címkék: 1992 amerikai film 9/10 ajánlók

Erre a darázscsípésre nem lesz elég a hagyma

2015.04.07. 17:37 Csabi87

Szereted az igazán agyament filmeket? Mondjuk a Zombeavers kifejezetten tetszett? Akkor a Stung szintén bejöhet, csak a zombihódok helyett ez alkalommal óriás mutáns darazsakat kapunk.

A történet főhősei catering szolgáltatásokkal foglalkoznak és éppen Lance Henriksen kerti partiját próbálják a lehető legjobb és szórakoztatóbb irányba terelni, amikor hatalmasra nőtt, gyilkos mutáns darazsak lepik el a környéket. 

Az előzetest elnézve azért nem egy Asylum-féle fércművel kell számolnunk, inkább egy igényes agyatlansággal. A Tribeca Film Fesztiválon már e hónapban bemutatják a végeredményt.

stung-1.png

tovább » Címkék: előzetesek poszter stung

süti beállítások módosítása