Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A Street Trash kapcsán első ránézésre azt hihetnénk, hogy Troma filmről van szó, holott ez nem igaz, legalábbis, ami a készítőket illeti, amúgy mondjuk meglehetősen hajaz az ottani társulat munkáira, igaz a produkciós cég talán unalmasabb filmjeit idézi.
A cím igazából sok…
Az utóbbi időben kicsit tényleg el vagyunk árasztva zombis produkciókkal, úgy tűnik a horroron belül most ez éli virágát, ami számomra élvezhetőbb, mint a nem is olyan régi, talán már kicsit lecsengőben lévő vámpír korszak. Nos 1987-ben is akadt olyan, hogy özönlöttek a…
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak olyan kedvenc filmjei, melyeket legelőször gyerekkorában látott, majd évekkel később, érettebb fejjel még mindig ugyanolyan lelkesedéssel ült le eléjük. Számomra több ilyen alkotás is van, például John Carpenter klasszikusa A dolog, de…
Kötelező klasszikus. A film, amit vélhetően már láttál és jól tetted, hogy megnézted. Ez alkalommal inkább néhány érdekességet gyűjtöttünk össze a filmmel kapcsolatban és ezekre koncentrálva készült írásunk.
A végeredményt a Horror-Filmek.hu oldalon találod.
Az éber álom (lucid dream) egy állapot, ahol az álmodó tisztában van azzal, hogy ő álmodik és azzal is, hogy minden, ami történik vele, csupán az álom része. Tapasztalt éber álmodók, akik megfelelő praktikák elsajátítása után képesek az álom eseményeit irányításuk alá…
A család a legfontosabb közeg, ami körül vesz minket és talán ez van a legnagyobb hatással is a személyiségfejlődésünkre. Bármilyen is legyen, egy dolog biztos csak: nem választhatunk családot. Kivéve Morrison-t, aki úgy jár házról házra, mint egy buzgó prosti kuncsatfról…
Gondoltam az lesz a legjobb, ha nem állok meg a Silent Night, Deadly Night első részénél, hanem szépen folytatom a sort és végignézem az eddig elkészült részeket, hiszen az első felvonás nem volt olyan vészesen rossz, sőt mi több annak idején kifejezetten tetszett.
A folytatásra…
John Carpenter filmjeinek sorát kezdjük egy 1987-es filmmel, A sötétség fejedelmével, ami véleményem szerint egy ici-picit emlékeztet A dologra is, habár azért tény, hogy itt egy teljesen más alaptörténettel találjuk szemben magunkat.
A sztori pár fizikusról szól, akik között…
Utolsó kommentek