Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Sokat gondolkoztunk azon, hogy az újabb listánkon milyen filmeket gyűjtsünk össze, amikor Jason13 fejéből kipattant az ötlet, hogy nézzünk szét az országutakon, hiszen arrafelé őrült kamionosok és gyilkos vággyal megáldott stopposok is kavaroghatnak, de olykor egy-egy útszéli…
Ismét egy kis listával készültünk Nektek, ez alkalommal 14 télen játszódó horrort szedtünk össze. Karácsony előtt néhány ünnepi horrort már átvettünk, azokhoz ajánló is volt, most "csak" felsorolnánk néhány szerintünk szórakoztató produkciót. A Horror-Filmek.hu-n találod a gyűjtést.
2012 horrorfilmek szempontjából nem volt egy erős év. Persze, akadtak szórakoztató alkotások, de olyan darabokból, melyek megtekintés után még egy jó ideig hatásuk alá vonják a nézőiket, nem volt sok. Szemétre való gagyikból pedig szokás szerint el voltunk kényeztetve, de hát…
Ez az év is eltelt. Az elején lassan indult, majd a végén mintha egy csapásra véget ért volna. Legalábbis én így éltem meg. Szerencsére sok horrorfilmet sikerült megnéznem ebben az időszakban, majdnem 200-at, ebből pedig köbö 50 film volt a 2012-es időszak termése, azt hiszem ez…
Viszonylag rég volt már a blogon toplista és az a helyzet, hogy ez alkalommal sem igazán erről van szó, inkább "csak" egy tízes listáról, amely a teljesség igénye nélkül készült. Arra gondoltunk, hogy górcső alá vennénk néhány gyerekszínészt, akik a közeli vagy a távolabbi…
Hamarosan végéhez ér Stephen Kinges szavazásunk, de arra gondoltunk, hogy mielőtt kiderül, hogy szerintetek melyek a legjobb könyvek és a filmek a mestertől megosztanánk veletek a szerkesztőségen belüli véleményeket. Ezúttal is szeretnénk leszögezni, hogy a lista teljesen…
Körülbelül egy hónappal ezelőtt hirdettük meg a Best of Horror 2011 szavazást az Undergroun Fear - Interaktív Horror Labirintussal közösen, amely szavazás tegnap este véget ért. A két fordulós voksolás első körében 90-en szavazat érkezett és 60 filmet jelöltetek a legjobb…
Egy picit sokat kellett várni a legújabb toplistánkra, de azért csak elkészült. Ezúttal egy évtizedet vissza ugrottunk az időben és az 1990-1999 közti 25 legjobb horror összegyűjtésére tettünk kísérletet. Talán most egy picit könnyebb dolgunk volt, hiszen valljuk be abban az…
Utolsó kommentek