Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek a TV-ben - 22. hét

2012.05.27. 12:33 Csabi87

Ezúttal sem telhet el hétvége a jövőheti TV-s horror illetve thriller kínálat nélkül, na meg ugye szokás szerint azért egy-két sci-fi is becsúszott a listára.

A folyó című sorozat már az 5. résznél tart az AXN-en, úgy hogy 3 hét múlva véget is ér a rövid kis évad, viszont az AXN egy másik horrorsorozat vetítését is elkezdi, ez pedig a Teen Wolf - Farkasbőrben című 12 részes produkció lesz (a sorozat első évadjáról, ha minden jól megy, még a pénteki AXN-es kezdés előtt lesz írás, erősen rajta vagyok az ügyön).

Illetve, amit mindenképpen ajánlanék az a Sikoly 4. része, amit számomra egy picit meglepő módon a Filmbox Extra vetít elsőként itthon, vasárnap 21 órától. Arra érdemes lesz odakapcsolni.

A többit pedig a tovább mögött találjátok!

A filmekhez pedig ezúttal is jó szórakozást és borzongást kívánunk!

Május 28. (hétfő)

Pusztuljon, aki nem nősül! (angol, 2010) - 13:25 HBO 2
Elveszett lelkek kútja (német, 2008) - 16:45 Filmbox Extra
Éjjeliőr a hullaházban (amerikai, 1997) - 21:00 Filmbox Plus
Rémségek könyve 3. - Véres kor (amerikai, 2005) - 22:00 AXN SCI-FI
Underworld: Evolúció (amerikai, 2006) - 22:35 Filmbox Plus
Légió (amerikai, 2010) - 23:00 HBO
Könnyű prédák (kanadai-amerikai, 2005) - 23:20 Universal Channel
A hírnök 2: A vég kezdete (amerikai, 2009) - 23:50 Filmbox Extra
Szörnyszülöttek (amerikai, 1932) - 0:00 TCM
Visszatérés a Kísértet-hegyre (amerikai, 2007) - 0:00 RTL Klub
Dr. Jekyll és Mr. Hyde (kanadai, 2008) - 0:00 Filmbox
Reeker - A halál szaga (amerikai, 2005) - 0:25 Filmbox HD
Reykjavik-Rotterdam (izlandi, 2008) - 0:25 Filmbox Plus
A falka (amerikai, 2007) - 1:05 film+
Rémálom az Elm utcában 6.: Az utolsó rémálom (amerikai, 1991) - 1:15 Cinemax
Vámpír angyalok (kanadai, 2004) - 2:55 film+
Hús a húsból (kanadai-amerikai, 1989) - 2:55 film+ 2
A család barátja (kanadai, 2004) - 3:05 Filmbox

Május 29. (kedd)

Alagút (amerikai, 2011) - 4:15 Cinemax
A kaptár - Túlvilág (angol-német-amerkai, 2010) - 4:20 HBO
Eredet (amerikai-angol, 2010) - 10:00 HBO 2
Gyilkos emlék (amerikai-kanadai, 2005) - 15:15 Filmbox Extra 1
Eredet (amerikai-angol, 2010) - 19:35 HBO 2
Az utolsó kikötő (amerikai, 2010) - 21:00 Filmbox Extra
A folyó (5. rész) (amerikai, 2012) - 22:00 AXN
A nagy trükk (amerikai, 2003) - 23:20 Filmbox Plus
A Wilby összeesküvés (angol, 1975) - 0:00 Cinemax
Gorkij Park (amerikai, 1983) - 0:05 MGM
A gyilkos bennünk (amerikai, 2008) - 0:35 Filmbox Extra
Elsodródva (német, 2006) - 0:55 Filmbox Plus
Hajsza a kristályért - 1:45 Filmbox Extra 1
A folyó (5. rész) (amerikai, 2012) - 2:00 AXN
És hamarosan a sötétség (amerikai-argentín-francia, 2010) - 2:05 Filmbox Extra
Az ördög könnycseppje (amerikai-kanadai, 2010) - 2:15 HBO
A kísérlet (amerikai, 2010) - 2:50 HBO 2

Május 30. (szerda)

Alagút (amerikai, 2011) - 4:15 Cinemax 2 
A gyilkos cickányok (amerikai, 1959) - 17:00 Filmbox
Transmorphers - Robotinvázió (amerikai, 2009) - 19:20 film+
Gyönyörű mocsokságok (angol, 2002) - 21:00 Filmbox HD
Inju - A fenevad árnyékában (francia, 2008) - 21:00 Filmbox Extra
Cápa 3. (amerikai, 1983) - 21:20 Universal Channel
Az élőhalottak éjszakája (amerikai, 1990) - 22:00 AXN SCI-FI
Drakula 2. (amerikai, 2003) - 22:20 Filmbox Plus
Drakula 3. - Az örökség (amerikai, 2005) - 22:35 Filmbox HD
Tükör/Szilánk (angol-francia, 2008) - 22:45 Filmbox Extra
Harry Brown (angol, 2009) - 22:50 HBO
A rejtély (14. rész) (amerikai-kanadai, 2008) - 23:05 Cool
Az éhség (amerikai, 1983) - 23:25 TCM
A Wilby összeesküvés (angol, 1975) - 0:00 Cinemax 2
Horrorra akadva 3. (amerikai-kanadai, 2003) - 0:10 Filmbox Extra
Rémálom az Elm utcában (amerikai, 2010) - 0:30 HBO 2
Párbaj a városban (amerikai, 1984) - 1:20 TCM
Tudom, ki ölt meg (amerikai, 2007) - 1:35 Filmbox Extra
A pap - Háború a vámpírok ellen (amerikai, 2011) - 1:45 Cinemax 2

Május 31. (csütörtök)

Az éhség (amerikai, 1983) - 4:25 TCM
Gyilkosságok péntek este (angol, 1974) - 7:25 Cinemax
Hosszú árnyak (angol, 1983) - 9:05 Cinemax
Kisvárosi szörnyeteg (amerikai, 1959) - 12:00 Filmbox
Settenkedők (amerikai, 2003) - 14:20 RTL Klub
Gyilkosságok péntek este (angol, 1974) - 16:35 Cinemax
Horrorbusz (holland, 2005) - 17:10 Filmbox Family
Drakula 3. (amerikai, 2005) - 21:00 Filmbox Plus
Titokzatos folyó (amerikai, 2003) - 21:00 TCM
Horrorra akadva 3. (amerikai-kanadai, 2003) - 21:20 TV2
Könnyű prédák (kanadai-amerikai, 2005) - 21:20 Universal Channel
Drakula 3. - Az örökség (amerikai, 2005) - 22:15 Filmbox HD
Hold (angol, 2009) - 22:45 film+ 2
Kéjutazás (amerikai, 2001) - 23:05 film+
A tökéletes terv (kanadai, 2010) - 23:20 Universal Channel
Fekete Cadillac (amerikai, 2003) - 0:10 Filmbox
Ikergyűlölet (amerikai, 2000) - 0:35 film+ 2
Horrorra akadva 3. (amerikai-kanadai, 2003) - 0:40 TV2
Az éhség (amerikai, 1983) - 1:55 TCM
Edison (amerikai-német, 2005) - 1:55 Filmbox Plus
Mocskos kis trükk (amerikai, 2011) - 2:15 Cinemax
A Loch Ness-i szörny visszatér (kanadai, 2008) - 2:35 film+
A kukorica gyermekei (amerikai, 2009) - 2:50 HBO
Titokzatos folyó (amerikai, 2003) - 3:45 TCM

Június 1. (péntek)

Gyilkosságok péntek este (angol, 1974) - 7:25 Cinemax 2
Hosszú árnyak (angol, 1983) - 9:05 Cinemax 2
Rhodesia Csillaga (1946) - 14:15 Filmbox
Gyilkosságok péntek este (angol, 1974) - 16:35 Cinemax 2
Boa - A rémület szorításában (thai, 2006) - 19:05 film+
Teen Wolf - Farkasbőrben (1. rész) (amerikai, 2011) - 21:00 AXN
A gyújtogató (amerikai, 1984) - 21:00 TCM
Hetedik érzék (amerikai, 1999) - 21:15 VIASAT 6
A lányok nem angyalok (amerikai, 2010) - 22:00 AXN SCI-FI
Az ördögűző: A kezdet (amerikai, 2004) - 22:10 MGM
A folyó (5. rész) (amerikai, 2012) - 23:00 AXN
Meghallgatás (japán, 1999) - 23:25 Cinemax
Horrorra akadva 3. (amerikai-kanadai, 2003) - 0:05 Filmbox Extra
Stephen King: A kukorica gyermekei 4. (amerikai, 1996) - 0:15 Filmbox HD
A víz nem válik vérré (amerikai, 1991) - 0:30 film+ 2
A méhlányok inváziója (amerikai, 1973) - 0:35 AXN SCI-FI
Teen Wolf - Farkasbőrben (1. rész) (amerikai, 2011) - 1:00 AXN
Második nekifutás (francia, 2007) - 1:40 Filmbox HD
Mocskos kis trükk (amerikai, 2011) - 2:15 Cinemax 2
A gyújtogató (amerikai, 1984) - 2:20 TCM
A folyó (5. rész) (amerikai, 2012) - 2:40 AXN
Nekromancia (amerikai, 2009) - 2:55 Cinemax
Kettős személyiség (amerikai, 2011) - 3:40 HBO

Június 2. (szombat)

Gyönyörű mocsokságok (angol, 2002) - 4:15 Filmbox HD
Borzalmak klinikája (ausztrál, 2010) - 4:25 Cinemax
Pusztuljon, aki nem nősül! (angol, 2010) - 6:00 HBO
9-es terv az űrből (amerikai, 1959) - 10:25 Filmbox
Invázió (amerikai, 2007) - 18:15 Cool
A tébolyultak (amerikai, 2010) - 21:55 VIASAT 6
Fordított nézőpont (kanadai, 2009) - 22:55 Filmbox
Gyilkos hőség (amerikai, 2008) - 23:15 film+ 2
A kaptár - Túlvilág (angol-német-amerikai, 2010) - 23:20 HBO 2
Poltergeist - Kopogó szellem (amerikai, 1982) - 23:25 TCM
Meghallgatás (japán, 1999) - 23:25 Cinemax 2
A végső határ (spanyol, 1997) - 23:30 VIASAT 3
Hetedik érzék (amerikai, 1999) - 23:50 VIASAT 6
Kígyóharapás (amerikai, 2005) - 23:50 RTL Klub
Könnyű prédák (kanadai-amerikai, 2005) - 0:30 Universal Channel
Reeker - A halál szaga (amerikai, 2005) - 0:50 Filmbox HD
Hús a húsból (kanadai-amerikai, 1989) - 0:55 film+ 2
Hajsza a kristályért - 0:55 Filmbox Extra 1
Az ördög könnycseppje (amerikai-kanadai, 2010) - 1:05 HBO
Halál és hamvasztás (amerikai, 2010) - 1:35 Cinemax
Porcelánhold (amerikai, 1994) - 2:00 MGM
Nekromancia (amerikai, 2009) - 2:55 Cinemax 2
Vakrémület (angol, 1971) - 3:00 Cinemax
Ne bízz senkiben! (kanadai, 2007) - 3:40 Filmbox

Június 3. (vasárnap)

A tökéletes terv (kanadai, 2010) - 4:10 Universal Channel
Borzalmak klinikája (ausztrál, 2010) - 4:25 Cinemax 2
Rémálom az Elm utcában (amerikai, 2010) - 4:25 HBO
Hátsó ablak (amerikai, 1954) - 8:25 Cinemax
A tökéletes terv (kanadai, 2010) - 16:00 Universal Channel
9-es terv az űrből (amerikai, 1959) - 16:20 Filmbox
Hátsó ablak (amerikai, 1954) - 18:05 Cinemax
Az ősök kardja (japán-tajvani-német, 2010) - 19:25 Filmbox HD
Sikoly 4. (amerikai, 2011) - 21:00 Filmbox Extra
Átok (japán-német-amerikai) - 21:30 Prizma TV
Parajelenségek (amerikai, 2007) - 21:35 HBO 2
Veum (norvég, 2008) - 22:30 Filmbox Extra 1
Sikoly (amerikai, 1996) - 22:45 Filmbox Extra
A holló (amerikai, 1994) - 22:45 film+
Gyilkos áldás (angol-amerikai) - 23:10 Prizma TV
A tébolyultak (amerikai, 2010) - 23:45 VIASAT 6
Néma rettegés (amerikai, 1999) - 0:35 film+
És hamarosan a sötétség (amerikai-argentín-francia) - 1:30 Filmbox Extra
Halál és hamvasztás (amerikai, 2010) - 1:35 Cinemax 2
Vakrémület (angol, 1971) - 3:00 Cinemax 2

Címkék: tv műsor

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr684543316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása