Nagy örömmel és várakozással ültem neki a Hetedik érzéknek, hiszen ez a film eddig valahogy elkerülte a figyelmem, pedig egy Richard Matheson történet adaptációjáról van szó, csak úgy, mint a Steven Spielberg féle Párbaj esetében.

Nagyon bírom Matheson történeteit, bár ha jól tudom könyv formában, magyar nyelven csak a Legenda vagyok érhető el (bezzeg Stephanie Meyer könyveit kiadják, mer' az valami...), bár abban a kötetben még néhány rövidebb novella is helyet kapott, de magyar nyelven Matheson ennyi volna. Nagy kár, hiszen a történeteiből készült filmek rendszerint jók (mondjuk szerintem ez alól nagy kivétel a Will Smith nevével fémjelzett Legenda vagyok, ami messziről sem ér a könyv nyomába, az ott látható szörnyekről nem is beszélve. Nevetséges.)

Fáj halottnak lenni?

A Hetedik érzékben egy család életébe nyerhetünk bepillantást: apuka, anyuka és egy kis fiú, sőt állítólag a következő baba is úton van, bár ennek a későbbiekben nem igazán lesz jelentősége. 
Már az elején szemtanúi lehetünk annak, hogy a kis sráccal valami nincs rendben: valakivel beszélget, aki nincs ott és itt már is világossá válik, hogy valamiféle szellem lehet a dologban. Hát az is lesz.

Egy hipnózisba torkoló buli alkalmával, ugyanis az apuka elméje sokkal nyitottabb lesz, mint annak előtte volt, aminek következtében előre megérez dolgokat, olyanokat lát, amiket normális ember nem, illetve egy lány szelleme kísérti őt, nem beszélve ugye arról, hogy a kis srác is hasonló cipőben jár.

Spoilerezni nem nagyon szeretnék, szóval a történetből legyen elég ennyi.

Hogy a Hetedik érzék jó-e? Hát basszus, baromira! Nekem nagyon tetszett és érdekes ez, mert igazából a sztori nem egy nagy eresztés. Mondhatnám, hogy egy szimpla szellemes történet, egy-két variálással ugyan, de mégis csak pofon egyszerűen, ennek ellenére viszont hangulatos, jó színészekkel telepakolt fain darab.

Egyedül a hipnózisos részek nem tetszettek, valahogy számomra picit kilógtak és oda nem illőek voltak, persze tudom hogy rohadtul a történethez tartoztak, de nem tetszett na. Ezen túl viszont nem igazán tudok és nem is akarok kötözködni.

A fényképezés szép, a kamerakezelés ügyes, a speciális effektek jók és mivel ezek és az előbb említett dolgok teljesen jól összeállnak egy baromi élvezhető és jó szellemes produkciót kapunk.

A rendezést és a forgatókönyvet (ugye Matheson története alapján) David Koepp jegyzi, aki rendezőként A titkos ablakot és a Kísértetvárost készítette, viszont íróként olyan filmeknél működött közre, mint a Jurassic Park, a Pánikszoba, a Pókember, a Világok harca vagy a legutóbbi Indiana Jones film. 

A főbb szereplők között pedig ott találjuk Kevin Bacont (Pokoli lecke, Az őrület fészke, Tremors), aki valami baromi jó választás volt, szerintem tök jól tette a dolgát. Rajta kívül pedig Kathryn Erbe (Menekülés a pokolból), Illeana Douglas (A rettegés foka), Kevin Dunn (The Frozen Grund, Transformers) és Jennifer Morrison (Doktor House) látható.

Maga a film pedig részemről abszolút egy 8/10-es.

Előzetest sajnos nem sikerült beágyazni, de ide kattintva elérhető.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.