Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The River 1. évad 5. rész

2012.03.02. 12:04 Csabi87

Újabb részen vagyunk túl, de azt hiszem továbbra sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, ugyanis a The River még mindig a maga picit sekély, többnyire lassan csordogáló medrében folyik, ismét egy újabb rejtélyt feldolgozva, ezúttal a szellemhajóét. 

Ami pedig a rossz hír, hogy az a valami, amitől a The River igazán jó sorozat lehetne az hiányzik és 3 résszel az évad vége előtt ez nem túl jó ómen.

A tovább után spoileresen folytatom.

 

 

 

Már a múltkori rész esetében is volt egy olyan érzésem, hogy baromi hosszú a felvezetés és tulajdonképpen az első 15-20 percben nem történik szinte semmi érdemleges. A legutóbb aztán ennek nem igazán adtam hangot, mert nem akartam túlságosan csérogni, most viszont megint ugyanez az érzés fogott el. Ami pedig még rosszabb, hogy a folytatás is olyan felemás volt.

Ugye, mint említettem ezúttal egy szellemhajó volt soron, amelynek utasai maguk is szellemek, viszont ha maguk helyett új embereket visznek a hajóra, akkor elszabadulhatnak. No ők ugye össze is futnak a mi kis csapatunkkal és ki is szemelik őket a saját helyükre.

Ezzel talán még nem is volna gond, bár valljuk be egy picit suta és ennél azért jobban kezdődött ez a sorozat, de mindenhol akadnak gyengébb pillanatok.

Hogy mi is volt itt szar? Lassú volt az egész, a csavarósabbnak számító részek pedig nem működtek. Nyilván már az elején sejthettük, hogy a szőke csaj apja előkerül, mert annyira nyomták, hogy na mi van apáddal, szeretted, blablabla. Mondjuk a dokumentum filmes jelleg miatt ez talán érthető. Mindegy ezen nem nagyon lepődhettünk meg. Aztán azon, hogy a fater nem tudott megmenekülni a szellemhajóról az már egy picit izgalmasabb volt, csak részemről ott éreztem elbaszottnak, hogy a drámai momentum kedvéért az öreg ezt csak a végén árulta el. Ugyan már, annyiszor láttuk már ezt így, ebben a formában, legfeljebb nem édesapával, hanem kis kutyával, delfinnel vagy egy különösen jó pofa nagybácsival. 

És pont ezek azok a pillanatok, amiktől az ember azt érezheti, hogy Oren Peli és kis csapata baromira hatásvadász és egyre inkább klisékkel dolgozik. Ez pedig azt hiszem akkor is kevés, ha egy országos csatornán talán ennél többet, durvábbat nem lehet kihozni egy sorozatból. 

Ez így továbbra sem horror és thrillernek is eléggé gyenge és egyre inkább a közepes felé tendál. No mindegy, a maradék pár részre még biztosan maradok és remélem kapunk lezárást is, mert hogy második évad nem lesz, afelől nem igazán vannak kétségeim.

Többet időt és karaktert pedig nem is pazarolnék erre a részre, mert habár 2-3 órája néztem meg, köbö ennyi maradt meg belőle.

 

Címkék: sorozat the river

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr684282593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása