Igaz, hogy a Silent Night, Deadly Night újranézése nem teljesen úgy alakult, ahogy azt reméltem és sajnos picit gyengébbnek találtam a filmet, mint ahogy azt korábbi emlékeim sugallták, viszont ettől függetlenül azért kíváncsian vártam a 2012-es remake-t.

Részben volt bennem egy kis félsz is, hiszen a rendező Steven C. Miller tavaly a Scream of the Banshee című fostalicskát tolta az arcunkba, viszont idén Ray Wise szereplésével elkészítette a The Agression Scale-t, amely az egyik kedvencem a mostani felhozatalból.

A félsz pedig azért is bennem volt, mert mint tudjuk a remake készítés a filmezés talán legingoványosabb területe, hiszen felülmúlni az eredetit - vagy legalább csak megközelíteni - általában nem szokott sikerülni. De tudjátok mit? Jó hírem van, a Silent Night egész jól sikerült alkotás.

Fontos tudni, hogy nem is annyira remake-ről van itt szó, hiszen Jayson Rothwell forgatókönyvíró tény, hogy néhány jelenetet konkrétan kiragadott az 1984-es eredetiből - de ezeket muszáj volt, hiszen emlékezetes pillanatok - ezen túlmenően viszont egy egészen új sztorit és felfogás módot láthatunk. Míg 1984-ben leginkább a gonosz szemüvegén keresztül élhettük át az eseményeket, itt egy rendőrnő lesz a főhősünk, aki megpróbálja kézre keríteni a gyilkos Télapót. Ez a változás pedig azt hiszem igazán jött tett a filmnek.

A tovább mögött folytatom.

A gonosz Mikulás háttérsztorijába is betekinthetünk egy picit és ez tényleg nem sok, de érzésem szerint pont elég volt, hiszen ezúttal nem is annyira a gonosz története és nem is annyira a rendőrnő kapják a főszerepet, hanem a gyilkosságok, egy modernkori slashertől pedig pont ezt várja az ember.

Ezek a gyilkosságok egyébként általában jól is sikerültek. Nem mondom, hogy micsoda újdonságokat láthatunk, hiszen máshol már használt gyilkolások is akadnak, viszont a cselekmény egész izgalmas és pörgős, így pedig a fel-felbukkanó klisék is könnyebben elviselhetőek.

A fényképezés szépre sikerült és az a helyzet, hogy lassan tényleg megbocsáthatjuk Miller-nek a Banshee-s kisiklást, hiszen eddig már két jó filmet is mutatott nekünk.

Az eredetivel ellentétben itt humor is akad, legalábbis Malcolm McDowell karaktere szerintem vicces volt, az úriember szerepeltetése pedig remek ötletnek mondható.

Na és persze a főhős-asszonyunkat alakító Jaime King-ről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen teljesen ott van a szeren, de tőle ezt talán megszokhattuk, hiszen a Mother's Day remake-ben is teljesen üde színfolt volt.

Gonosz karakterünk pedig azt hiszem sokkal hatásosabb volt, mint az eredetiben, hiszen titokzatosabb és könyörtelenebb volt, mint 1984-ben Billy, aki néhol inkább volt hisztérikus, mint kiszámíthatatlan.

A közvélemény szerintem picit alulértékelte Miller feldolgozását, ennek ellenére én minden egyes percét élveztem és véleményem szerint ez alkalommal egy olyan remake-t kaptunk, amely bőven odaér az eredeti nyomába, sőt talán még übereli is azt - legfeljebb tévedek.

Részemről 7 pont jár is a Silent Night-nak, ami slasher fanoknak kötelező.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.