The Aggression Scale (2012)
A The Aggression Scale című akció-horrort leginkább Ray Wise miatt vettem fel a "meg kell néznem" listára, hiszen bírom a palit és általában üde színfolt a filmekben, a blogon például a Zsákutcáról már írtam, amiben szintén egész jót alakít.
Azt mondjuk már előre leszögezném, hogy ezúttal erről szó sincs, Wise meglehetősen keveset szerepel, tulajdonképpen az elején és a végén tűnik fel pár percre, tehát, aki hozzám hasonlóan miatt nézné meg a The Aggression Scale-t az ne tegye. Viszont, aki egy remek akció-horrorra vágyik, tűrhető alakításokkal, szép fényképezéssel és egész jó történet menettel az ki ne hagyja.
A legjobb ez alkalommal is az lesz, ha a sztorival kezdem. Adott ugye Ray Wise karaktere, Bellavance, egy kemény kötésű, bár azért már koros rossz fiú, aki frissen szabadult a börtönből és elég morcos. Történt ugyanis, hogy, amíg a rács mögötti árnyt élvezte egy furfangos tag, néhány ismerősével lenyúlta a pénzét. Bellavance pedig nem az a fajta, aki tűrné az ilyen arcátlanságot, viszont mivel egy ideig jobb ha meghúzza magát, na meg az öltöny sem szép piszkoson, ezért verőlegényeit küldi ki, hogy tegyenek rendet, hajtsák be a pénzt, a tolvajokat pedig látványos keretek között lődőzzék le, hogy az emberek tudják: Bellavence-szal nem lehet baszakodni. A srácok pedig fegyvert ragadnak és megindulnak, viszont a munka nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik, ugyanis egy viselkedés zavarral küzdő, hiper agresszív sráccal meggyűlik a bajuk.
A tovább mögött folytatom.
Oké azt hiszem már tartozok egy kis magyarázattal, mivel ugye vannak itt érdekes dolgok. Ott van mindjárt Bellavance karaktere, akinek meg kell húznia magát, erre embereit látványos vérengzésre buzdítja, hogy a majmok tudják, vele aztán nem lehet lacafacázni. Ilyen esetekben talán nem ez a legcélravezetőbb, de ezt nézzük el.
Aztán ott a másik dolog, amitől néhányak szemében picit ellenszenves lehet a produkció: a hiper agresszív srác elég fiatal és nekem az ilyen filmekben picit nehéz elhinni, hogy majd jól legyőzi a nagy darab gengsztereket meg a kifogyhatatlan fegyvereiket. Nyilván a gonoszok, mint általában itt is elég buták, a srác meg hej de okos, de akkor is. Ezen viszont azt javaslom lépjünk túl és fogjuk fel ezt úgy, mint, ha a Reszkessetek betörők egy véres változatát látnánk, hiszen talán így is fel lehet fogni ezt az egészet és habár nem olvastam a rendezővel, íróval készült interjúkat, de azt gondolom a cél is ez volt.
Ami jó, hogy a srác itt szimpatikusabb, mint a fiatal Macaulay Culkin - akit egy angolnával kéne körbe tekerni, hogy aztán egy ponttyal verjük pofán - és talán kegyetlenebb is és mivel a készítők a vérrel sem spóroltak, így aztán igazán jó kis mókáról beszélhetünk.
Ehhez aztán még hozzávehetjük a borzalmasnak semmiképpen sem nevezhető színészi alakításokat, a már szintén említett szép fényképezést és a brutalitást, ami nem is feltétlen csak a véres jelenetekben jelenik meg, hanem mondjuk gondolok itt arra, hogy gengsztereink nem ijednek meg és nem is igen kérdeznek, ha valakit agyon kell lőni, egy akció horrorban pedig ez mindenképpen jó jel.
A forgatókönyv szintén egész jól halad, a kezdést talán külön ki is emelném, ugyanis a rendező azt a módszert választotta, hogy már az elején a történetben vagyunk és csak később ugrunk vissza, hogy megtudjuk az előzményeket, ennek a megoldásnak köszönhetően pedig már egyből egy adag izgalmat kapunk az arcunkba, amitől ha nem jön meg a kedvünk a folytatáshoz, akkor szégyelljük magunkat. Ami pedig jó, hogy a későbbiekben sem igazán ül le a sztori - a családi beköltözés nem túl izgalmas mondjuk, de annyi még pont belefér.
Egyébként ha ez mind még nem volna elég, akkor egy pici humort is kapunk, nem sokat, de néhány párbeszéd, akad, főleg a rossz fiúk részéről, ami azért mókásra sikerült.
Végül a forgatókönyvíró és a rendező nevét mindenképpen megemlíteném, ugyanis az előző produkcióik számomra elég gyatrák voltak. Az író Ben Powell előzőleg a 2006-os Satanic szkriptjét jegyezte, ami mondjuk azért annyira nem volt rossz, de kiemelkedőnek sem nevezném, míg a rendező Steven C. Miller tavaly a Scream of the Banshee-t dirigálta, ami egy borzalmas baklövésnek nevezhető, de azt hiszem ezzel a filmmel javított a renomén (sőt talán a következővel tovább javíthatja ezt, ugyanis a Silent Night, Deadly Night remake-jét bízták rá.)
Ami pedig a pontokat illeti részemről 7/10 simán jár a The Aggression Scale-szre... tény, hogy a történet talán picit bugyuta, de semmiképpen nem latymatag és egy remek akció dús horror-thriller lett a végeredmény. Szép munka.
Címkék: 2012 amerikai film 7/10 ajánlókA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
