Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horror Top List: A 10 legjobb Szállodás/Moteles Horror

2013.06.22. 10:59 Jason13

Rég jelentkeztünk már toplistával, ennek oka az, hogy a szerkesztőségen belül egyikőnk se időmilliomos. Viszont úgy gondoltuk, itt lenne már az ideje egy újabb listának, így el is kezdődött a tanakodás, hogy milyen témájú filmeket vagy karaktereket gyűjtsünk össze. Egy kisebb brainstorming-ot követően, arra jutottunk, szedjük össze az általunk legjobban szeretett szállodás/moteles mozikat, hiszen ezekből úgy is rengeteg van és szerencsére a legtöbb egész jól sikerült. Ám még mielőtt belevágnánk a lecsó közepébe, leírnék egy közhelyet: ez a lista a szerkesztőség szubjektív véleményét tükrözi, aki esetleg nem értene vele egyet, az kulturált módon nyugodtan leírhatja gondolatait komment formájában. 

A tovább mögött ott a lista.

10. A fogadósok

innkeepers.jpgTörténetünk egy bezárásra ítélt szállodában játszódik, amely az utolsó napjait éli. Ennek megfelelően dolgozóból nincs sok, mindösszesen ketten igyekeznek kiszolgálni a vendégeket, akiket szintén egy kezünkön megtudunk számolni. Így akár el is könyvelhetnénk, hogy ez a szálloda nem nyújt túl sok izgalmat. Igen ám! De egy érdekes kis adalékkal mégis csak szolgál az épület történelme, ugyanis régen meghalt egy asszony, akinek a szelleme mindmáig a falak között jár-kel. Meglehetősen lájtos falat ez a film a jó öreg Ti Westtől, ellenben minden lassúsága ellenére egy próbát megér, ha másért nem, akkor Sara Paxton színészi játéka miatt.

Ajánlónkat ide kattintva érhetitek el!

9. Határok (Frontiéres)határok.jpg

A franciák már bizonyítottak horror terén (nem is egyszer) és Xavier Gens 2007-s rendezése is megerősítheti ezt, hiszen egész ütősre sikerült a Határok. A sztori néhány fiatal bűnözőről szól, akik épp menekülőben vannak, viszont két csoportra szakadnak. Az előrébb járó tagok megegyeznek, bevárják társaikat egy szállodában, de ez hosszútávon rossz döntésnek bizonyul, hiszen a kis szállót egy elmebeteg család vezeti, akik hasonló módszereket alkalmaznak "vendéglátás" terén, mint a kedves texasiak. Egy szó mint száz, ez egy meglehetősen beteg darab, rengeteg vérrel, nyomasztó hangulattal és egész jó zenei aláfestéssel. Ínyenceknek kötelező!

Ajánlónkat ide kattintva érhetitek el!

8. Elhagyott szoba

vacancy.jpgAntal Nimródra szerintem büszkék lehetünk, hiszen ő egy remek rendező, akinek Hollywoodban is sikerült megvetnie lábát. Már az első álomgyári munkája is pazarra sikeredett, ez volt az Elhagyott szoba. A történet nem sok újdonságot rejt, alapvető sablonokra épül, de legalább sikerült telepumpálni a forgatókönyvet feszültséggel. Nem utolsósorban pedig a két főszereplő között is jól működik a kémia, könnyen meglehet kedvelni őket, sőt, még izgulhatunk is értük. Ha nem is egy elképesztően eredeti és csavaros műalkotás ez, azért egy kellemes esti szórakozásnak bőven megteszi.

7. Amíg alszol

amigalszol.jpgA spanyolokat se érheti panasz, ha horrorról van szó, egyik büszkeségük például Jaume Balagueró, akinek olyan darabokat köszönhetünk, mint a Rec 1.-2. vagy a Hideg csontok. Az Amíg alszol is az ő számlájára írható, ami nem olyan keményvonalas horror, mint az előbb említettek, de azért thrillernek nagyon erős. Főszereplőnk egy érdekes portás, aki látszólag nagyon kedves emberke, valójában azon van, hogy megkeserítse a lakók életét. Ebből az egyszerű alapfelállásból sikerült kihozni egy rendkívül feszült és néhol meglehetősen morbid filmet, amit végül egy gonosz fordulat koronáz meg. Megnézése erősen ajánlott!

Ajánlónkat ide kattintva érhetitek el!

6. Motel

hostel_chair.jpgSokszor hangoztattam már itt a blogon, hogy nagy rajongója vagyok Eli Roth-nak, így hát nem is maradhatott le az egyik legnagyobb sikere a felsorolásból. A Motel is nagyon egyszerű forgatókönyvvel "operál", de sikerült ebből kihozni egy elképesztően brutális, már-már torture porn-ba hajló mészárlást, ezt pedig szimpatikus karakterekkel és remekül megteremtett atmoszférával fűszerezte meg Roth bácsi. Ez sem egy klasszikus, viszont szép nagy rajongótáborral büszkélkedhet, nem is véletlenül született még két folytatása.

 

5. 1408

1408image1.jpgStephen King-t szerintem nem kell bemutatnom a horrorrajongóknak, de a gyengébbek kedvéért ő az egyik  legjobb író a műfajban. A filmesek előszeretettel nyúlnak hozzá regényeihez, novelláihoz, de sajnos csak ritkán tudnak olyan mozit készítene, ami méltó az írott alaphoz. A 1408 ehhez a "ritka fajhoz" tartozik, hiszen sikerült kihozni belőle egy hátborzongató kísértetes mókát, ahol nem csak ijedezhetünk, de John Cusack remek játékát is élvezhetjük. 

4. Alkonyattól pirkadatig

From-Dusk-Till-Dawn-.jpgRobert Rodriguez az igényes trash egyik koronázatlan királya, az Alkonyattól pirkadatig meg az egyik legjobb A-kategóriás B-film amit valaha készítettek. Ömlik a vér literszámra, záporoznak jobbnál jobb poénok és az akció jelenetek is igencsak látványosak. És még a színészek is jól teljesítenek, nem is akármilyen gárdát sikerült összerántani Robert barátunknak. Nem vitás, ez egy kult-film, amit minimum egyszer mindenkinek látnia kell!

 

3. Azonosság

azonosság.jpgIsmét egy thriller, de mentségemre szóljon, erről volt már ajánló a blogon. Ott már az egekbe lett magasztalva James Mangold filmje, de én is csak dicsérni tudom, mert az Azonosság egy feszültségben gazdag pörgős alkotás, tele jobbnál jobb színészekkel és még fordulatokkal is szolgál. Sajnos nem egy nagyon ismert darab ez, pedig megérdemli a figyelmet, aki eddig nem látta, mindenképp tegyen majd vele egy próbát, mert nem véletlenül szerepel dobogónk 3. helyén.

Ajánlónkat ide kattintva érhetitek el!

2. A ragyogás

The Shining 031.jpg

Ismét egy Stephen King adaptáció, ami annak ellenére zseniális, hogy rengeteg helyen eltér az írott alaptól. Viszont Stanley Kubrick mesteri rendezése, a hátborzongató hangulat és Jack Nicholson vérfagyasztó játéka garantálja, hogy a néző sose felejtse el a Szépkilátás Hotelben történteket.

Ajánlónkat ide kattintva érhetitek el!

1. Psycho

Psycho7.jpgAlfred Hitchcock egy legenda, aki a thriller műfajt új magasságokba emelte és ezzel együtt rengeteg horrorfilmnek ágyazott meg, mindezt egy filmben, a Psycho-ban. Lehet erre a mozira azt mondani, hogy régi, nincs benne vér és mai szemmel nézve már közel sem olyan ijesztő, mint annak idején, de azért ne felejtsük el, ha ez az alkotás nem születik meg, rengeteg horror ikonnal lennénk szegényebbek, például Norman Bates-el. És ehhez jön még a mesteri befejezés is, ami ma már sok nézőnél nem okozhat áll-leejtős katarzist, de anno felérhetett egy gyomrossal. Nem is kell tovább ragozni, ez egy remekmű, amit kötelező ismerni!

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr235365413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.06.22. 16:39:55

Amíg alszol, 1408, Azonosság, Psycho, ezekkel maradéktalanul egyetértek. Amúgy utóbbi szerintem még mai szemmel is simán nagyobb hatást gyakorol, mint sok újabb thriller.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2013.07.04. 21:46:23

Nem láttam mindegyiket, de az első kettővel teljesen egyetértek. Az Azonosságot viszont nem nagyon csíptem.

süti beállítások módosítása