7 év telt el a Malevolence óta, szerintem Menán kívül senki sem gondolta, hogy valaha is elkészül ez a folytatásnak szánt előzményfilm. Szerencsére megcsinálta, érezhető is a fejlődés rajta, és habár ez a film sem váltja meg a világot, de ha ilyen úton halad, a trilógia befejező része ütős kis mozi lehet.

A kis Martin Bristol-t hat éves korában elrabolják saját udvarukról. Különleges fiú ő, egy ritka genetikai rendellenességnek köszönhetően se fájdalom-, se hőérzete nincs.

Elrablója egy szadista gyilkos, aki beleőrült a családi vágóhíd csődjébe, és arra kényszeríti Martint, hogy végig nézze, ahogy nőket kínoz. Sőt, még arra is ráveszi a fiút, hogy ő is vagdossa a lányokat, ezzel szép lassan minden emberi érzelmet kiirtva a gyerekből. Szép csendben aprítják a népet a lerobbant kis üzem alagsorában, amíg új lakó nem költözik a városba.

Allison elvesztette szüleit, így kénytelen vidéki rokonaihoz költözni. Nagyvárosi lányként nehezen illeszkedik be, gondjai elől a futásba menekül. Ám egyik alkalommal a régi vágóhídnál észrevesz egy kisfiút az ablakban, és felkelti az eset a kíváncsiságát. Nem is sejti, hogy olyan titkokat feszeget, amelyek az életébe is kerülhetnek.

Folytatás a tovább mögött.

A klasszikusok előtti tisztelgés helyett végre saját útra lépett Mena, ez meg is látszik a produkción. Ez már egy ízig-vérig XXI. századi slasher. Sokkal kreatívabb gyilkosságok tekintetében is (bár azért még lenne hova fejlődni), van itt élve égetés, gyilkolás eszközeként ásó és puska is.

Mindenesetre sokkal több véres jelenetet mutat, mint az első részben és ezek elég jól is sikeredtek: például a kisfiú kezébe állított kés, vagy az egyik áldozat húskampóra akasztása térd alatt. A lányok ebben a filmben tényleg sikítanak! Igazán kitesznek magukért, abszolút hihető, hogy épp „nyúzzák” őket. Sok horrornak ez gyenge pontja szokott lenni.

A szereplők hozzák a kötelezőt, kiemelkedő színészi játékot ne is várjunk egy ilyen műfajú filmtől. A főszereplő Alexandra Daddario akkorát „dobbantott” ezzel a filmmel, hogy mindjárt meg is kapta az új Texasi láncfűrészes főszerepét is (bár talán a bögyös-faros szexbombák keresgetése helyett talán a filmmel kellett volna foglalkoznia a készítőknek, amennyire negatív kritikákat hallottam róla). Gyanítom hatalmas melleinek köszönhette ezt, nem pedig a tehetségének. Egyetlen dologba tudnék belekötni a játékát tekintve: ha egy atléta csajt játszik, akkor legalább futás közben picit megerőltethette volna magát. Más tempósabban sétál le a boltba, mint ahogy ő edz.

Az őrült Graham Sutter szerepére tökéletes választás volt Brett Rickaby, remekül alakítja a tébolyult pszichopatát. Két igazi „sztárt” is kapunk mellesleg Michael Biehn (Aliens, Terminátor, A szikla) és John Savage (Az őrület határán, Keresztapa 3.).

A történet korrekt, remekül beleszőttek egy különös természeti vallást és egy kis Psycho-s skizofréniát. Két problémám volt csak vele. Az egyik, hogy a film középső részén eléggé leül a cselekmény. a másik pedig az, hogy valahogy úgy éreztem, nem teljesen illeszkedett a Malevolence végén felolvasott napló eseményeihez.

A képi világ és a zene a helyén van. Mena tisztességes munkát végzett ismét, de ami fontosabb ennél, az az, hogy érezhetően rengeteget fejlődött. Meg is látszott, míg a Malevolence 2, addig a Bereavement 4 díjat nyert.

Mindenképp érdemes megnézni, remek kis film kerekedett belőle. Türelmetlenül várom a sorozat harmadik részét. A Bereavement pedig 6 pontot kap tőlem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.