Mindenféle előzetes felkészülés nélkül ültem neki a japán Godzilla ezidáig legutóbbi részének, amely természetesen a jó öreg Toho filmes manufaktúra kezei alatt formálódott. Egészen pontosan Ryuhei Kitamura rendező kezei között,aki később az Éjféli etetésért és a No One Lives-ért felelt, ez utóbbi tény miatt pedig egy kis várakozás azért csak kialakult bennem, viszont csalódnom kellett.

A 2004-es Godzilla már messze nem az a rémfilm, amit mondjuk az 1984-es változat képviselt. Persze eltelt 20 év, változtak az igények és a japán filmes kultúra is, viszont véleményem szerint a végeredmény legalább annyira eltérő és annyira rossz, mint a sokat köpdösött 1998-as amerikai remake. 

A történet szokás szerinte elrugaszkodott, de talán sokkal jobban, mint a korábban szemügyre vett filmeknél. A földönkívüliek itt is beköszönnek és habár úgy tűnik először megmentőként érkeznek a földre, később hamar kiderül, hogy a szándékaik ártóak és szeretnék leigázni a Földet. A rohadékok.

A Mechagodzillás epizódot azonban messze lepipálva egy halom óriás szörnyet alkottak meg, hiszen úgy vélik a világot ezek segítségével lehet elpusztítani. Ennek hála persze a korábbi filmekből megismert összes teremtmény előkerül, végül pedig maga Godzilla is, aki úgy tűnik a földlakók egyetlen megmentője lehet

Az 50. évfordulóra készült alkotás tényleg nem spórol szörnyekben, ezek egy része egyébként továbbra is gumiruhába bújtatott statiszta, míg más részük a technikai lehetőségeknek hála CGI teremtmény, persze azért nem kell csúcstechnológiára gondolni ilyen téren, hiszen továbbra is trashről beszélhetünk. Ez nem változott.

A szörny harcok mellett persze az emberek és a földönkívüliek között is zajlik a csatározás, persze többnyire lövöldözések és verekedések formájában.

A 2 órás játék idő baromi elnyújtott, főleg ha úgy ülsz neki a filmnek, hogy fasza szörnyes verekedéseket akarsz látni. Ezt felejtsd el. Az első 60 percben ugyan feltűnnek a szörnyek és rombolnak a világ különböző nagy városaiban, de többnyire az emberi formát öltő földönkívüliek felbukkanását és főhőseink kalandjait láthatjuk. Godzilla filmben ez nekem mindig másodlagos. Már csak azért is, mert a csihi-puhi többnyire eltúlzott és repkedő verekedésből áll, amit mindig is rühelltem a japán filmekben. Ezekre persze magyarázat is van, hiszen a földön élnek szuper képességekkel megáldott emberek is, akik a DNS-üknek köszönhetően faszábbak mindenkinél. De inkább ezeket a titkokat nem is lőném el.

Maradjunk inkább a szörnyeknél, amelyek küzdelme legalább a régi időket idézi és kellően röhejes, sőt Kitamura javára szóljon, hogy a fényképezés ezeknél a bunyóknál nagyon igényes és sokat dob az összképen

Poénoknak sem vagyunk híján, viszont ezek nagy része nálam nem működött - persze én ledöbbentem a fantasy beütésen, ami végig idegesített. Mondjuk azt mindenképpen kiemelném, hogy feltűnt a színen az 1998-as amerikai remakeből megismert CGI Zilla forma is, aki alaposan meg is kapja a maga fityiszét. Ez mondjuk piros pontot érdemlő, a baj csak tényleg az, hogy érzésem szerint ez a film semmivel sem jobb annál. Nincs ugyan enyelgés és romantika, de van fantasy, röppenő emberek, lézer pisztolyok és egy halom baromság akad, mindez 2 órára elnyújtva.

A helyzet persze nem kritikus, ahogy említettem a szörnyharcok valamelyest kárpótolnak, de ez már nem a régi feeling. 5 pontnál nem is értékelem többre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.