Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

John Carpenter hétvége!

2012.03.02. 10:25 Csabi87

Eltelt ismét az a bizonyos két hét ezért egy újabb rendező következik, szokás szerint ezúttal is 3 filmmel. 

A választásom ezúttal John Carpenterre esett, akitől már egy film volt a blogon, még hozzá az 1982-es A dolog című zseniális produkció.

Carpenter első nagy filmje az 1974-es Sötét csillag volt, illetve két évvel később A 13-as rendőrörs ostroma című alkotás következett, majd a nagy áttörés 1978-ban, amikor is elkészítette a Halloweent. Ezt egyébként olyan filmek követték, mint a Valaki figyel, A sötétség fejedelme vagy akár a Christine, de ugye A dolog is ekkoriban készült el.

A '90-es években azonban Carpenter szakított a mozival, bár úgyis nézhetjük, hogy a mozi Carpenterrel és innentől inkább TV-re, videóra, vagy ugye újabban DVD-re dolgozott. 
A 2000-es években nem sok filmmel lepte meg a rajongókat, még 2001-ben elkészült a felejthető A Mars szelleme, illetve A horror mesterei című sorozat két epizódját rendezte, valamint 2010-ben a The Wardot.

A hétvégén tehát 3 filmjéről írok majd, hogy pontosan melyik háromról az egyelőre legyen titok.

Címkék: hétvége

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr684282760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása