James Wan 2013-ban bemutatásra kerülő The Conjuring című darabját én nagyon szerettem. Azt viszont meg kell hagyni, hogy nem volt egy formabontó mű, szimplán csak stílusosan pakolgatta egymásra a rendezőúr a sablonokat és ebből egy kifejezetten szórakoztató, néhol ijesztő és hátborzongató kísértetmozi született. A siker nem is maradt el, így a producerek el is kezdtek mozgolódni. Folytatás helyett egy spin-offot álmodtak meg, amely bemutatja az eredeti film egyik hátborzongató figurájának, Annabelle babának az első gonoszkodásait. 

Az ötlet nem rossz, a megvalósítás pocsék. De kezdjük az elején. A történet középpontjában egy fiatal házaspár áll, épp a gyermekáldás előtt. Viszont nem igazán tudják élvezni az élet nyújtotta örömöket, mivel két sátánista rájuk támad az éjszaka közepén. Szerencsére hőseink túlélik a megpróbáltatásokat, azonban ezek után még borzalmasabb dolgok várnak rájuk: egy démoni erő által megszállt játékbaba kezdi el őket zaklatni.

Már maga a sztori olyan, mintha egy sablongenerátor köpte volna ki magából, de nem ezzel van a baj. Gondoljunk csak bele, a Démonok között se mutatott fel csavaros szkriptet. A kivitelezésben van a hiba, pontosabban a rendezésben. John R. Leonetti főállását tekintve operatőr, annak pedig kiváló (ő felelt az Insidious első két részének és a The Conjuring képeiért is), direktorként azonban kudarcot vallott. Nem is először, az ő nevéhez köthető a rettenetesre sikerült Mortal Kombat második felvonása és a Pillangó-hatás 2. része. Ezek után nem is értem, miért őt kérték fel ide.

Nem csinál mást a fickó, mint vért izzadva, ész nélkül másolja James Wan stílusjegyeit. Ebből az sül ki, hogy az ijesztőnek szánt jelenetek szimplán hatásvadászok és unalmasak. Hiányzik a lúdbőröztető atmoszféra és a feszültségkeltés, ezek híján szimplán unalmasak a nagy rémisztgetések. Sőt, az előzetes sikeresen el is lőtte a két legjobban sikerültet. Azokon kívül marad még egy, ami úgy-ahogy működőképes, de ez akkor is csak 3 jelenet! Azért egy félelemkeltésre játszó horrortól elvárható lenne, hogy ennél többet nyújtson.

Az külön vicces volt számomra, hogy a drámai szál néhol sokkal jobban ki lett dolgozva, mint a film horror oldala. Igaz, a főszereplők igazi papírmasé figurák és a szájukba adott mondatok is sokszor röhejesek, de ezek a játékidő közepénél jóval több teret kaptak, mint például maga Annabelle. Emiatt a tempó elég hamar döcögőssé válik és csak a befejezésre talál magára valamelyest, ahol sikerült a legkiszámíthatóbb módon lezárni az eseményeket.

Így a végére jöjjön néhány pozitívum is. Az operatőri munka kellően profi, Joseph Bishara zenéje is hangzatos és kb ennyi. Mindent összevetve, egyszer azért nézhető szösszenet ez, a gyengébb idegzetűeket még meg is izzaszthatja, de akik már a The Conjuring-t se tartották kellően félelmetesnek, azok ezt körbe fogják röhögni. Mégpedig megérdemelten.

Játékidő: 98 perc
Rendező: John R. Leonetti
Forgatókönyvíró: Gary Dauberman
Szereplők: Ward Horton, Annabelle Wallis, Alfre Woodard

Értékelés: 4/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.