Elég könnyen. Mindössze pár suhanc és egy szerencsétlen véletlen kell hozzá és máris kész az újévezred legjobb angol horrorja. A 2000-es években egyre több (és egyre jobb) film foglalkozik a fiatalkori agresszióval, a tinédzserbandák brutalitásával, de mind közül toronymagasan kiemelkedik az Eden Lake. Feszített tempójú, könyörtelen alkotás, amely már-már annyira zseniális, hogy azt hinné az ember, hogy francia.

Jenny és Steve az Eden-tónál akar eltölteni egy romantikus hétvégét. Sajnos már a tóparti napozás sem telhet gondtalanul, hála néhány nagyszájú tinédzsernek. A következő napok újabb atrocitásokat hoznak a fiatal párnak, mígnem egyik délután már autójukat és tárcáikat is ellopják. A férfi nem hagyja annyiban, kérdőre vonja a kölyköket, akik késsel támadnak rá. A dulakodásban véletlen leszúrják a bandavezér rottweiler-ét, amely gyilkos indulatokat szabadít fel a fiúkból és elkezdődik az életre-halálra menő hajsza.

Folytatás a tovább mögött.

Nagyon egyben van ez a film. A fényképezés remek, a zene jól megkomponált és a forgatókönyv is igencsak jóra sikeredett. A történet felépítése gondoskodik arról, hogy egy percig se unatkozzunk.

Sok hasonló produkció gyengéje, hogy a kölyköket is egytől egyig 20-25 éves színészek játsszák, de itt szerencsére ez nem fordul elő. A legidősebb a Brett, a bandavezér, de még ő sem látszik 17-18-nál többnek, talán még a csapat egyetlen lánytagja lehet ilyen idős, a többiek 11-12 évestől 16 évesig minden korosztályból képviseltetik magukat. Életkoruk jelentős hatással van a viselkedésükre és arra, hogy milyen messzire tudnak elmenni.

A legfiatalabbak már egy a férfin ejtett vágástól is rosszul lesznek, de idővel majdnem mindegyiküknél betelik a pohár, de Brettel nem mernek szembeszegülni, még haverjai is rettegnek a fiú kegyetlenségétől. Mellesleg tényleg brutális dolgokat művel, illetve brutális dolgokra veszi rá a társait. Ha kell, paranccsal, ha kell, fenyegetéssel, ha kell, akkor erőszakkal. Van aki, remegő kézzel teszi meg, amit elvár tőle a legidősebb fiú, mások viszont élvezettel játsszák a kemény gyerek szerepét.

A színészek igencsak jól alakítanak, még fiatalkoruk ellenére is. Brettet játszó Jack O’Connell annyira agresszív és arrogáns, hogy legszívesebben szemen köptem volna, miután a földön végigrugdosom. Kelly Reilly tökéletes választás volt a főszerepre, a Steve szerepében tetszelgő Michael Fassbender a Prometheusból lehet ismerős, és szegénynek igencsak sok mindent kellett elszenvednie. Összeszurkálták, szöges dróttal kötözték meg és a nyelvét is szétvágták. Vérben úszó arca, megcsonkított nyelve miatti nyöszörgése és egész testét rázó remegése sokáig az arcom előtt volt a film után is.

A közepes mennyiségű vér mellett kapunk drámai jelenetet is. Igazán szívszorító volt látni, mikor Jenny azon igyekezetében, hogy elállítsa barátja vérzését, megtalálja a zsebében a neki szánt jegygyűrűt. Szinte már könnybe lábadt szemekkel néztem végig a férfi haláltusáját és barátnője gyötrődését.

Spoiler!!!

De nem az izgalmas és feszültséggel teli műsoridő teszi olyan naggyá és felejthetetlenné az Eden Lake-et, nem is a színészi játék, hanem a befejezés, amely olyan erővel sújt le minden jóérzésű emberre, mintha egy betongerenda zuhanna a tarkójára. Teljesen ledöbbentem rajta és nem akartam elhinni, hogy ennyi szenvedés és küzdelem után ez lesz a vége. Ettől csak az lett volna könyörtelenebb zárás, ha még végig is nézhetjük, ahogy Jenny-t vízbe fojtják. Érdekes kontrasztot adott, ahogy a vérben és mocsokban úszó, meggyötört lány próbálja védeni magát és elmondani az igazat, mialatt az egyik szülő csak zokog hangosan és azt kiabálja: „Csak gyerekek! Csak gyerekek!” Szorítunk Jennyért és legszívesebben kibeleznénk a kis patkányokat, de mégis rá kell ébrednünk, hogy egy anyának a gyereke a legfontosabb a világon, akármilyen is az. Oltári jó húzás volt a szülői fájdalmat is bemutatni.

Spoiler vége!!!

Hogy ne csak a pozitívumokról beszéljek, egyetlen dolog nem tetszett ebben a filmben. Két alkalommal a levegőből mutatják az erdőt és a menekülő Jenny-t. Ezt teljesen feleslegesnek és hangulatrombolónak tartottam.

James Watkins első rendezése, ami igencsak magas színvonalúra sikeredett (Nem véletlenül kapott több díjat is érte és bízták rá A fekete ruhás nő remake-jét is, amely szintén kiváló alkotás). Nem hódolt be a nézői igényeknek és elvárásoknak, így egy kíméletlen, kompromisszumoktól mentes mozit rakott le az asztalra, amelynek bérelt helye van minden idők legjobb horrorjai között is! Rászolgált a tőlem kapott 9 pontra.

Ui.: Csak hogy legyen egy kis ellenvélemény is. Miután megnéztük, barátnőm ennyivel kommentálta: "Hát ez kegyetlenül fostos volt!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.