Fűrész 2. (2005) - Saw II
Ami egyszer már működött, vajon másodszorra is működhet? Hát, végül is igen, csak más lesz a színvonal, de működőképes lehet.
Kedvenc szadista sorozatgyilkosunk visszatér, Jigsaw tovább folytatja ámokfutását. A folytatás természetesen azért születhetett meg, mert az első rész kasszasikere indokolttá tette a további vérengzést. Hasonlóan az elsőhöz, ezt a filmet is igen rövid idő alatt forgatták le, az író páros továbbra is megmaradt Wan - Whannell személyében, ám a rendezést az újonc Darren Lynn Bousman (Mother's Day, A pokol kapuja) vette át.
Ezúttal a rendőrség nagyobb erődobással nyomoz a gyilkosságok ügyében, mint eddig, kommandós osztagokat is bevetnek, de mindig csak a maradványokat találják meg, ahogy az elején is a spicli holttestét. Matthews nyomozó még üzenetet is kap Jigsaw-tól, így neki is muszáj részt vennie a játékban. Alapos kutatás után, rájön merre találhatják Jigsaw-t, és végül ott találják a szobában, gépekre kötve, ugyanis mint megtudtuk az első részből, rákos. Az ott lévő monitorokon látszik, amint néhány ember bezárva egy szobában. megpróbál kijutni, köztük van Matthews nyomozó fia is.
Így összeérnek a szálak: a nyomozónak sokkal több szerepe van ebben a kirakós játékban, mint hinné. A bezárt áldozatok között felbukkan Amanda is, az egyetlen eddig ismert túlélője a játéknak. A lány így már rutinosnak számít, és meghallgatva a kazettát, megtudják hogy halálos ideggázt szívnak be, amire az épületen belül és a széfben találhatóak az ellenszerek, azonban a széfhez kellenek a kombináció számai, amik a játékosok "fejében" vannak.
Folytatás a tovább mögött.
Hőseinknek meg kell tanulniuk együttműködni, van bennük valami közös, amit ki kell deríteniük, mielőtt mindannyian elpatkolnának. Amerikai filmhez hűen, nem megy zökkenőmentesen a csapatban való dolgozás, és az információk megosztása, viszont káromkodni azt tudnak, végül is nem akármilyen helyről jöttek ők sem.
Amíg a kiutat próbálják felkutatni, Matthews és Jigsaw igen elmés párbeszédeit hallgathatjuk végig. Hiányozna az áldozataiból a fennmaradás ösztöne? Azért, mert bele vannak kényszerítve egy halálos csapdába, és bár persze mindent meg kell tenni az életért, de valóban ilyen könnyű lenne, inkább nem szeretném megtudni valóságban, de ahogy korábban kifejtettem, ez a brutális megoldás nem feltétlenül azt a célt szolgálja amit kellene. Matthews nyomozó pedig ebben a helyzetben, hogy a fia élet és halál között lebeg, nem biztos hogy azt érti meg a mondanivalókból amit valóban sugallni szeretne John Kramer (Jigsaw).
Itt indul be a nagy horrorimádók számára a lényegesebb rész, véres csapdák, bennégő ember, injekciós tűs verem, és még sorolhatnám a csapdákat, de nem szeretnék minden poént lelőni. Ahogy egyre jobban rakják össze a kirakós darabkáit, rájönnek mi köti össze őket, és mekkora veszélyben is vannak, valamint Matthews nyomozónak végig kell néznie, ahogy fia szenved, a feszültség a tetőfokára hág, és beindulnak az események, ami szintén egy ötletes, és váratlan befejezést jelent, ahogy az első rész esetében is. Itt ismét szépen kiderülnek a buktatók, és a lényeg: a szabályokat be kell tartani.
Ebben részben lévő filozófiai lecke jobban ki van fejtve, mint az első részben, amire szükség is van, és megint azt kell mondanom, hogy bizonyos szempontból teljesen igaza van. Amikor bármilyen cselekvést is végzünk az életben, valóban értékeljük, valóban fontos, ha valaki tisztában van vele, hogy akár csak órái is vannak hátra, teljesen másként viselkedik, hirtelen minden rendkívüli fontosságot nyerhet, amik addig csak hétköznapinak, természetesnek számítottak, és elsiklott felettük az ember. Ezért se mindegy, hogy mikor mit teszünk, ha mindig ezek a gondolatok lebegnének az ember szeme előtt, valószínű nem önpusztításba menekülne, nem a káros tevékenységeket választaná, meg kell válogatni, kikkel is vesszük magunkat körül, ki és mi a fontos az életünkben, értékeljük-e az életünkben adott szépségeket. Valóban, ha közel a vég, akkor mindent megtudunk bocsátani, és minden fontossá válik, de ezt a hétköznapokban miért nem tudjuk magunktól megtenni? Amit John mond, abból a nézőpontból igaz, de ahogy ezt párszor már jeleztem, a gondolatai megvalósításához használható csapdák semmiképpen se humánusak, így az eredmény se lesz humános. Erre jó példa Amanda.
Túlélte a csapdát, amiért saját bevallása szerint még hálás is, mert ez segített neki, másként látja a világot, azonban újra belekerült a csapdába, ha továbbra is önsanyargatásba kezd erőszakosan, az milyen gyógyulást jelent? Igen, átment egy változáson és ez tény, de ha nem teljes az összkép, akkor mégis milyen eredménye van ennek az egésznek? A válasz is kiderül a film egy részén, hogy mi miért és hogyan történik.
Ami az első részben nagyszerű volt azok a karakterek bemutatása, mindenkit megismertünk, akár azonosulni is lehetett velük, és így jobban átélhető a történet. Azonban ebben a felvonásban ez már kevésbé van jelen, egyrészt be van zárva 8 ember, és igazából - bár mindenkinek jutott egy kis epizódszerep - inkább csak a vérfolyamhoz asszisztálnak, a jellegzetes karaktereket, meg akiknek alapból több közük van a történésekhez őket jobban meg is ismerjük, de a többiek csak bábok, és ez sajnos érthető is, pedig érdekes lett volna a jellemük.
A színészi játék kissé rosszabb, mint korábban. Akik remekül szerepelnek az egyértelműen Tobin Bell (Élve eltemetve, Boogeyman 2), mint Jigsaw, remekül hozza a szerepet, de ő készült is rá teljesen, minden erejét beleadta hogy minél jobban megértse és megformálja a kegyetlen kényurat. Shawnee Smith (A massza, Átok 3), mint Amanda igazából még csak most kezd kibontakozni, és a szerep megformálásán is látszik, hogy itt-ott túljátssza, de amikor kell, már remek teljesítményt nyújt, színésznőként nagyon szimpatikus. Nem szabad megfeledkezni Donnie Wahlbergről sem, aki Eric Matthews nyomozót alakítja, nála lehetett észrevenni a legnagyobb drámát, a fiáért való aggódásban elszabadulnak az indulatai, és természetes hogy ilyenkor az ember a legkevésébé se nyugodt, csak sokkal körültekinthetőbb is lehetett volna, és be kellett volna tartani a szabályokat, de az ő szerepe se ennyiből áll.
A rendezői székben Bousman megállja a helyét, hasonlóan Wanhoz, ő is a gyors képsorokkal való variálással kelti leginkább a feszültséget, azonban sokkal inkább átvált a véres részekre, a borzalmakon van a hangsúly, a lelki terror sokkal kevesebb szerepet kap, ez csak a csapathierarchiában, és a Jigsaw-Matthews dialógokban jelenik meg, ami jóval kevesebb mennyiség az előző részhez képest. Ezt személy szerint nagyon hiányolom, de mivel a nézők többsége inkább a vérengzős, slasher típus kedvelői közül kerül ki, ami természetes és ezzel semmi gond sincs, a pszichikai terror kissé háttérbe szorul, az első rész megtalálta a lehető legjobb egyensúlyt, ám itt ez felborul, de nem jelent igazán hátrányt. A zenei aláfestés szintén Charlie Clouser munkássága, de ezt
előre leírom inkább, hogy az összes résznél ő dolgozott, és ugyanolyan profi munkát végzett, mint az kezdésnél, és továbbra is zseniális.
A produkció végén lévő fordulat megint remekül lett összerakva, a logikája hibátlan - a nagy taps elsősorban Leigh Whannellnek jár - és ehhez hozzátartozik, hogy még az első rész történetén több évig dolgozott, addig ezt a filmet kevesebb, mint egy év alatt kellett megírnia! És így is nagyon jól lett összeállítva, páran sorba állhatnának előtte tippekért, és akkor jobb filmeket is láthatnánk a vásznon. 9/10
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.01.11. 18:46:25
stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.01.12. 11:01:42
