Phenomena (1985)
Olasz horror Argento házatájáról
Az ajánlót SZANDRA nevű új szerkesztőnk írta, akit ezúton is sok szeretettel köszöntünk a blogon ;) - Csabi87
Az olasz horrorfilmek nagy kiválóságnak számítanak a műfajban, különösen a '70-'80-as évek horrortermései, amit még a tömegfilmgyártó Amerika is elismer. Ezeknek az éveknek az egyik rendkívüli mestere Dario Argento, akinek sajátos stílusa és meglátásai mindenkiben nagy benyomást keltenek. Dario Argento egyik kedvenc filmjének tartja a sajátjai között a Phenomenát, és valóban érdemes megnézni annak, aki igazán kedveli a horrorokat, vagy akár a rendező stílusát.
A Phenomena rögtön egy átutazó turista kegyetlen meggyilkolásával kezdődik, rossz helyre téved be rossz időben, és a sorozatgyilkos története kezdetét veszi. A film főszereplője, Jennifer Corvino (Jennifer Connelly) egy híres filmrendező lánya beköltözik a svájci Richard Wagner bentlakásos lányintézetbe, hogy ott folytassa tanulmányait. Összebarátkozik szobatársával, Sophie-val, és megpróbál beilleszkedni a többiek közé. Ezt nehezíti, hogy kiderül, alvajáró és egyre felerősödik a rejtett képessége: rovarokat képes irányítani, és kommunikálni velük. Eközben a helybéli lakosokat egy sorozatgyilkos mészárolja le, amit még Jennifer alva járva is megtapasztal, és egyre több nyom tűnik fel az iskola környékén. Mivel vannak bizonyos lárvák és legyek, amik az elhalt testből táplálkoznak, így Jennifer a rovarok segítségével nyomozásba kezd, hogy megtalálja a gyilkost, és megakadályozza a további haláleseteket. A nyomozást segíti az entomológus professzor John McGregor, és hű társa, Inge csimpánz. Miután több gyilkosság történik, Jennifer megpróbál hazajutni, végül ez meghiúsul és egyenesen a gyilkos kezei közé kerül...
Folytatás a tovább mögött.
Eleinte lassan indul a film, kissé unalmassá is válik, de ezért maximálisan kárpótol az utolsó 10 perc, ami végig meglepetést tartogat és különösen élvezhetővé teszi az alkotást. Maga a történet nem kiemelkedő, de a kivitelezés már magas színvonalú. Argento stílusa itt is remekül megmutatkozik, leginkább a Sóhajok című filmjére emlékeztet, kezdve a női főhőstől a helyszín stílusáig. Az ablaküvegek betörése szinte kötelező majdnem minden Argento műben.
Ezúttal nem voltak annyira rusztikus épületek, sokkal természetesebbnek hatottak a szereplők és a helyszínek is. A tájképek gyönyörűek, már-már idilliek, ami a műfajhoz képest elég ellentétest hatást váltott ki, ami csak jót tesz a filmnek. A szokásos komor hangulatnak nyoma sincs, inkább mintha álomvilágban történne az egész cselekmény.
Képi világában igazán részletes, nagyon sok szerepe itt is a közeli képeknek, talán még jobban koncentrál a rendező az apróbb részletek megmutatására, mint eddig. Valamint azt is meg kell említeni, hogy az állatok szerepe kulcsfontosságú, ugyanolyan fajsúlyos szerepük van, mint az embereknek, bár látszatra mellékszereplőnek tekinthetnénk őket, de egyáltalán nem azok. Számomra a csimpánz abszolút meglepetés, igazán okos, és hűséges majom, a film egyik legjobb "színésze".
Itt említeném meg igazán a színészi játékot. A fiatal Jennifer Connelly igazán remek munkával tette le nevét a filmiparban, kár hogy azóta igazán kivételes, híresebb filmekben nem láthattuk, leszámítva talán a Hulkot, és hogy horrorokban gondolkodjunk, a Fekete vízet. 15 évesen igazán élethűen játszotta el a hősies, különc, bogaras fiatal lányt, le a kalappal előtte.... Egyszerre együtt lehetett vele érezni, és a karakter közömbösségét, bezárkózását is jól hozta. A professzor szerepében Donald Pleasence volt még leginkább színvonalas, aki a maga epizódszerepével lejátszotta a többi mellékszereplőt a vászonról, azonnal megtudta magát kedveltetni. Dario Argento is a rendezésen kívül is részt vett a filmben, mint író, és mint narrátor.
Pozitívum, hogy a gyilkos kilétét is csak a legvégén tudjuk meg - nem tudom ki az, aki kitalálta volna az elején, ki is a sorozatgyilkos, és pontosan mi is áll az egész hátterében...mindenesetre a végén lévő néhány perc teszi kihagyhatatlan horrorrá.
A zene igazán vegyes műfajokat sorakoztat fel, egyes jelenetek feszültebbé váltak a közbeiktatott heavy metal zenétől, vagy áriás betétektől...ritka hogy ennyire sokféle zenei stílus keveredik egy filmben, ez is csak különlegesebbé teszi. Van benne Iron Maiden, Motörhead és Simon Boswell dalok, valamint a Goblin zenekar ismét együtt dolgozott Argentoval. Még akkor is, ha nem is mindig passzolt igazán a jelenethez az adott ritmus, de ez az ellentétes hatás is csak a darabot emeli ki a középszerűségből. Összességében igazán remek produkció, az elejétől a fordulatos végéig. Megérdemli a 10 pontot.
Címkék: 1985 10/10 olasz film ajánlókA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dzsézön 2012.10.01. 15:33:15
SZANDRA 2012.10.02. 15:17:24
Dzsézön 2012.10.05. 13:49:05
SZANDRA 2012.10.13. 23:52:00
