SZANDRA 2012.09.13. 16:46:29

Argento a giallok után áttért az okkult horrorok világába, ez a film pedig méltán az egyik legkiemelkedőbb ilyen témájú horror a mai napig. A '70-es éveket hívhatnánk úgy is, hogy az olasz horrorfilmek fénykora, aminek Argento az egyik legmeghatározóbb alakja. A történet DeQuincey Suspiria de Profundiis című novellája alapján készült. A rendezés kétségkívül mesteri, Argento igen lelkesen használ olyan megoldásokat, hogy szinte a leglehetetlenebb látószögből mutasson be jeleneteket, a rengeteg közeli jelenet teszi még nyomasztóbbá a filmet, ahogy a csontig hatoló kegyetlenséget elénk tárja már a film elején, a maga brutalitásával. A rendezés mellett valóban a színek dominanciája, a harsány színű képsorok gyors váltakozása teszi igazán feszültté a filmet. Argento ismét a Goblin zenekarral dolgozott együtt ennek a filmnek a zenéjén is, ahogy előtte a Deep Red-nél. Jó megoldásnak bizonyult a döntés, a zene remek aláfestése lett a film hangulatának. A díszletek szerepe még a színészi játékot is felülmúlja. A díszletek, a színes ablaküvegek már rögtön éreztethetik, hogy nem közönséges épületről van szó, hanem természetfeletti tevékenység is állhat az ódon épület falai mögött. A kicsit sem otthonos bentlakásos intézet és a bent élők többségének közönyös viselkedése a főszereplőt teszi még szimpatikusabbá. Nem olyan film, mint a mai tucathorrorok, itt nem a vérnek van a legtöbb szerepe, hanem a film ábrázolásának. Argento stílusa ebben a filmben teljesedik ki igazán, ha a horrorfilmjeit nézzük. Olyan film, amit igazán érdemes megnézni, aki tényleg horrorimádó, valóban a maximális 10 pontot érdemli.