Godzilla (1998)
A film, ami végül 130 millió dollárt emésztett fel, amelyben 2,4 millió gallon vizet használtak fel, csak hogy az esős jelenetek meglegyenek, de 35 tonna acél is "pocsékba" ment, csakhogy minden tökéletesen sikerüljön.
A film amelynek a rendezését előbb James Cameronra, majd Tim Burtonre, Joe Johnstonra, Paul Verhoevenre és Jan de Bontra akartak bízni, végül arra a Roland Emmerichre bízták, aki saját bevallása szerint sem szereti a szörny eredeti filmjeit.
A film, amelyből trilógiát szerettek volna csinálni, de a pénzügyi bukást látva inkább lefújták az egészet és a film, amelynek a vetítésen Kenpachiro Satsuma - aki jó néhány filmben gumijelmezbe bújva alakította Godzillát - felállt és kiment a teremből és azt mondta: "Ez nem Godzilla. Nincs meg benne a lélek."
Satsuma persze nem volt egyedül a véleményével, a remake pénzügyileg és kritikailag is megbukott.
Érdekes ez, mert gyerekként az egyik kedvenc szörnyfilmem volt a csuda tudja hányszor láttam és most az újranézést megelőzően is élt bennem az emlék, hogy ez bizony jó lesz és milyen idióta vagyok, hogy már vagy 10 éve nem néztem újra. Ehhez képest az idő ólomléptekkel haladt előre és hiányzott valami. Talán a lélek. Matthew Broderick mondjuk annak idején se volt a kedvencem, de most elviselni is nehéz volt, szegény Maria Pitillot pedig hagyjuk, hiszen maximum a dauer miatt lehet emlékezetes a jelenléte. Jean Reno pedig nem kap annyi játékidőt, hogy a hátán vigye filmet, bár vélhetően itt még ő is kevés volna ehhez.
A történet egyébként nagyjából az eredeti nyomvonalat követi. A nukleáris kísérleteknek hála létrejött egy új faj Godzilla, aki ez alkalommal nem Japán felé veszi az irányt, hanem a Nagy Almába indul, hogy a maga módján féregtelenítse azt.
Az eredeti film mondanivalójából természetesen itt már semmit nem kapunk, hiszen egy csili-vili popcorn zabálásra késztető látvány orgia elkészítése volt a cél - amiben természetesen már nem is az amerikaik felelősek a gebaszért, hiszen a franciák atomkísérleteinek mellékterméke az óriás szörny. Érdekes lehet, hogy a kezdésnél látható archív felvételek egyébként amerikai robbantásokat ábrázolnak - de ropogtatás közben ez úgyse érdekel senkit.
Az eredeti tervek egyébként más irányba indultak volna meg, Godzilla ellenfelet is kapott volna a Gryphon személyében. A két lényt Stan Winston álmodta volna meg, míg a rendezői székben ekkor úgy tűnt Jan de Bont ülhet, ő azonban odébb állt és Twistert rendezett és ugyan Emmerich és a társíró Dean Devlin sem vettették meg a másik lényt, a stúdió azonban igen. A keretbe ez már nem fért volna bele. Apropó keret. Eredetileg 100 millió dolláros volt a tervezett költségvetés, azonban a jó öreg Roland korábbi filmje A függetlenség napja olyan szépen hozott a konyhára, hogy a stúdió még 30 millió dollárt engedélyezett. Vajon utólag verték a fejüket a falba?
A lény felelős egyébként Patrick Tatopoulus volt, akiről Matthew Broderick karatere is kapta a nevét - ami természetesen azon gagyi poén többszöri használatára is feljogosította a készítőket, hogy eljátszák ezt a nevet senki nem tudja jól kimondani. A másik örökös humor pedig talán Jean Renohoz fűződik, akinek a világégés közben is az amerikai kávé a legnagyobb baja. Tatopoulus egyébként Emmerichtől első utasításként azt kapta, hogy a szörny legyen gyors. Az lett.
A dizájner egyébként A dzsungel könyvének egyik karakterét is alapul vette Godzilla megalkotásakor, ezért lehet, hogy az óriás hüllő álkapcsa egy kicsit emlékeztet a Kipling történetben feltűnő Sirkánéra.
A látványvilággal egyébként nincs is különösebb probléma, a kis Godzillák rendben vannak és a PG-13 besorolással együtt véve némelyik jelenet talán még joggal is nevezhető ijesztőnek, sötét hangulatúnak, ennél többet viszont kár várni - és mondjuk ez azért az eredeti filmekre sem volt jellemző. A humor viszont igen, a remake esetében itt viszont kilóg a lóláb. A Godzilla filmek humora sosem az élvonalba tartozott, viszont az adott trash környezetben kitűnően műküdött, itt viszont ezt nem mentették át. Nyilván 130 millióból nem trash készítés volt a cél, de a bárgyú poénok, a bárgyú karakterek és az idióta szerelmi szál zseniálisan vágja agyon az amúgy talán elviselhetőenk azért nevezhető hangulatot.
Matthew Broderick, Hank Azaria talán ügyesek színészek egy vígjátékban, egy ilyen jellegű akciófilmben viszont annyira esetlenek, mint én a szalagavatós táncpróbákon. Jean Reno pedig annyira kell ide, mint egy falat kenyér, de mint korábban írtam, sokat ő sem tesz hozzá, Leonként kicsit badassabb volt.
Őszintén szólva nagyon bánom, hogy újra néztem a Godzillát, hiszen egy fasza szörnyfilmként élt az emlékeimben, viszont mi sem áll távolabb Roland Emmerich alkotásától. Persze egynek jó, de a japán változatokkal egyhuzamban nem ajánlatos a fogyasztása, mert csak még kiábrándítóbb. 6/10, a régi idők emlékére.
Címkék: 1998 amerikai film japán film 6/10 ajánlókA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.18. 08:28:23
