Ha régóta olvasod a blogot, akkor tudod, hogy az ázsiai horror valamiért nem áll közel a szívemhez, pedig tudom van előnye bőven, de mégsem tudok tőlük olyan szintű hátast dobni, mint ami elvárható volna, ezért az ottani filmeket többnyire csak szőrmentén ismerem.

Persze Chan-wook Park neve számomra sem vész homályba, de az ő alkotásait is maximum beazonosítani tudom, hiszen egyedül az Oldboyt láttam - az mondjuk nem volt rossz. Előjáróban úgy gondolom ez kellett, hogy érthető legyen, miért marad el részemről a hajbókolás.

Fontos tudnivaló lehet, hogy a Vonzások Park első angol nyelvű filmje, amit nem is otthon forgatott, mondjuk az sem mellékes, hogy a forgatókönyvet egy bizonyos Wentworh Miller írta - jó ezt tisztázni mielőtt szobrot állítunk Parknak, hiszen ez most pont nem az ő története - és a Szökés főhősének első forgatókönyve ez.

A sztori a Stoker család életébe enged betekintést. A család feje Richard meghal egy autóbalesetben, itt kapcsolódunk be a történésekbe. Megtörténik a temetés, Mrs. Stoker és a lánya szomorúak - bár nem viszik túlzásba - illetve a halotti toron megjelenik Charles is, a soha nem látott nagybácsi, akiről csak kevesen tudnak bármit is.

A lány, India nem feltétlen szimpatizál az amúgy kicsit tenyérbe mászó rokonnal, főleg annak fényében nem, hogy a férfi, akinek létezéséről addig nem is tudott, hirtelen mindennapos jelenség lesz a házban és az özvegyhez is mintha nagyon közel kerülne.

Az öreg házvezetőnő persze pontosan tudja, hogy Charles miért nem jelent meg az elmúlt 18 évben, de mielőtt bármit is szólhatna nyomtalanul eltűnik és pont ugyanígy jár egy idős rokon is, India bizalmatlansága pedig úgy látszik beigazolódik.

A tovább mögött folytatom.

A Vonzások olyan, mint gyümölcs a fán, várni kell rá míg beérik és ami mondjuk eleinte zöldnek tűnik az később bizony piros lesz. Nem, nem szívtam semmit, mindösszesen arra gondolok, hogy eleinte azt hihetnénk, hogy valami drámát kapunk, amelyben egy finoman is szólva fura családi viszonyt láthatunk, amit talán a beteges szóval jobban tudnánk jellemezni.

Később azonban tényleg átmegyünk pirosba, vagy még inkább vérvörösbe, viszont a beteges jellem nem tűnik el. Persze Parktól ezt megszokhattuk, bár még egyszer csak úgy óvatosan jegyezném meg, hogy a forgatókönyvet még mindig Miller írta, de nyilván látszik honnét merített.

Ez utóbbi tehát simán nevezhető hibátlannak. A karakterek kiválóak, India egy nem mindennapi lány, a történetet voltaképpen az ő világán keresztül ismerjük meg. Másik hősünk a kicsit idegesítő nagybácsi, Charles, akit Matthew Goode olyan jól kelt életre, hogy kapásból csillagos ötöst érdemel, tenyérbe mászik, ugyanakkor valamiért mégis jéghideg és számító. Valamint van egy Nicole Kidmanünk is, mint anya, aki sajnos kicsit talán háttérbe szorul. Érdekesség lehet, hogy az ő szerepét eredetileg Jodie Fosternek szánták - ez egyébként annak fényében is izgalmas, hogy annak idején a Pánikszoba főszerepét úgy tűnt Kidman kapja.

Igazán nagy vérben tocsogásra mondjuk nem kell várnunk, de az egyszerűbb gyomrúak talán ennyivel is megelégednek, meg az amúgy is beteges egész bőven kárpótol.

A rendezés amúgy kiváló, gyönyörű képeket kapunk, a zene is a helyén van, tehát Park azért hozzátette azt, amiért őt szeretik és pont ettől válik kifejezetten szerethetővé a Vonzások.

Az első félórán mondjuk talán tényleg túl kell lenni - kertelhetnénk, de egyszerűbb bevallani, hogy az bizony nem a legizgalmasabb - azonban, amint beindulnak az események kárpótolva leszel, a zárás pedig egy kis hab ennek a kárpótlásnak a tetején.

7 pontot bőven megérdemel a film.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.