Az Ördögűző műfajt teremtett a horroron belül, hatalmas sikerén (és több Oscar-díján) felbuzdulva a mai napig találkozunk újabb és újabb trónkövetelőkkel, de William Friedkin filmjét mindmáig nem sikerült nem csak az okkult vagy a megszállottsággal foglalkozó horrorfilmek koronázatlan királya címtől megfosztaniuk, de a mai napig minden idők legjobb produkciójának tartják az egész horror iparon belül. Nahát a spanyolok is rászánták maguk, és leforgatták saját kis „versenyművüket”. Ígéretes alkotás, meg kell hagyni, de a trónfosztáshoz így is nagyon kevés volt.

Emma magányos lány, szülei otthon taníttatják, barátai alig vannak, minden vágya az, hogy tartozzon valahová és normális iskolába járjon. Egy borgőzös születésnapi buli és egy kiadós családi veszekedés után megvágja magát a tükörrel. Semmi komolyabb baja nem esik, véletlen balesetnek állítja be a szülei előtt, viszont attól az estétől kezdve valami megváltozik.

Rohamok és rosszullétek törnek rá, emlékezetkiesései lesznek, hallucinál és kis híján kisöccsét is vízbe fojtja. Az orvosok tanácstalanok, a pszichológus első alkalommal holtan esik össze és a lány is egyre bizarrabb dolgokat művel. Apjáék már csak közeli pap rokonukban, Chrisben reménykedhetnek. A férfi elkezdi az ördögűzést, remélve, hogy meg tudja szabadítani unokahúgát a Gonosztól.

Folytatás a tovább mögött.

Első percektől hátborzongató mű, a készítők minimalista eszközökkel is könnyedén megoldották, hogy felálljon a hátamon a szőr, miközben idegőrlő zene és hangok, valamint a fényképezés, a hirtelen kameraállás váltások fokozták ezt az érzést.

Ehhez jött még a főszereplő lányka, aki tökéletes választás volt. Nem is csúnya, nem is szép, egy teljesen átlagos, problémás tinédzser, aki pillanatok alatt átváltozik a Sátán földi megtestesülésévé, irtózatos szemeket mereszt, és csapdába esett, egyszerre ijedt és gyilkos dühtől forrongó vadállatként hörög torkaszakadtából. Le a kalappal a kis csaj előtt, kis híján annyira jól játszik, mint Linda Blair a nagy elődben. Kár hogy a többi karakter nem mozog ezen a szinten. Külsőre egyébként tökéletesek, igazi átlagcsalád látszatát keltik, nem pedig az amerikai filmekből megszokott modell-és-macsó-a-film-összes-szereplője érzést. Egyedül a nagybácsi lóg ki a sorból. Róla bármit el tudnék képzelni, csak azt nem, hogy isten földi helytartója.

A szimpla paráztatós-ördögűzős sztori viszont a film végére átfordul egy brutális családi drámába, ami szerintem nem tett jót az élvezhetőségnek. A történet jó, csak az a mindent átjáró feszültség valahogy csökkent így. A befejezés tartogat csavarokat, nem csak új értelmet ad az addigi történéseknek, de új megvilágításba is helyezi a sátán céljait megszállottsággal kapcsolatban.

Azért elég nagy logikátlanságokat is felvonultatott ez a film. Ha valakit megszállt az ördög, miért csak napi pár órán át „űzik ki belőle”, miért nem reggeltől másnap reggelig? Elég furcsa, hogy a napot a kis csaj székbe szíjazva tölti, aztán mintha mi se történt volna, együtt vacsorázik a családdal. Na meg, ha megszállták, és veszélyes (márpedig nem épp egy doromboló kiscica az, aki kis híján megfojtja az apját és az öccsét), akkor miért nem zárják be, miért mászkálhat szabadon?

Mindezek ellenére egy remek film, azt hiszem a legjobb, amit az Ördögűző óta csináltak ebben a témában (és láttam is!). Kellően ijesztő, a sztori is rendben van, és még egy jó nagy csavart is rejteget a fináléra. 7 pontot adok neki.

A feliratot köszönjük Pedronak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.