Pszicho. Ki ne hallott volna már Alfred Hitchcock 1960-as klasszikusáról, amely a filmtörténelem (és horrortörténelem) egyik legfontosabb mérföldköve? És arról, hogy valós események ihlették a filmet? És arról, hogy Robert Bloch fantasztikus irománya adta az alapot minden idők talán leghíresebb alkotásának? Hogy Bloch könyve nélkül talán Hitchcock sosem válik azzá, aki? És talán az egész horrorfilmipar teljesen más úton fejlődött volna? Vigyázat, nagyon spoileres írás következik!

Marie Crane élete nagy lehetőségére várt 27 évig, míg végre eljött ez a pillanat is. Főnöke 40 ezer dollárt ad a kezébe, melyet csinos kis alkalmazottjának be kéne tennie zárás előtt a bankba. A lány viszont inkább kereket old a pénzzel, amiből nem csak évekig magas színvonalon éldegélhet, de barátja eladósodott vállalkozását is kihúzhatja a pácból. Útközben megszáll a Bates-motelben, melyet Norman beteg édesanyjával vezet. A visszahúzódó fiú vonzónak találja a lányt, akit ezért még aznap éjjel lemészárol az édesanyja.

A lány húga, barátja és egy magánnyomozó is megpróbálja kideríteni, mi történt Marie-vel, és Norman hiába tünteti el a nyomokat, pszichopata anyját egyre nehezebb kordában tartania…

Folytatás a tovább mögött.

Bloch igen alaposan áttanulmányozta Ed Gein történetét, a könyv rengeteg párhuzamot felvonultat ezzel kapcsolatban. Norman anyja is uralkodó típus volt, aki gyűlölte és semmibe se vette a férfiakat. Betegesen próbált minden szexuális és nők iránti vágyat kiirtani gyermekéből. Norman is benne látta a tökéletes nőt, a megtestesült jóságot, Geinhez hasonlóan nem is tudta soha feldolgozni elvesztését.

Míg Bloch történetében anyját és annak szeretőjét megmérgezte a fiú, pusztán mert nem bírta feldolgozni azt, hogy az általa istenített nő más férfit is szeret, a kis Eddy nagy valószínűséggel a bátyját tette el láb alól, aki a hőn szeretett mamát kritizálta rendszeresen. Mindketten rengeteget olvastak, sok-sok okkult, anatómiai és pszichológiai könyvet és mindkettejük enyhén transzvesztita volt. Nevelésük folytán egyszerre vonzódtak a női nemhez, de ugyanakkor gyűlölték is, ez a kettősség is komoly szerepet játszott az elmebaj kialakulásában.

Norman karaktere tökéletes, magam elé tudtam képzelni a bár negyedik X-et taposó, de egy csinos lány előtt szégyenlős és visszahúzódó, csendes fiút. Bloch remekül érzékelteti, még mielőtt kiderül, hogy „hősünk” tudathasadásban szenved, hogy azért cseppet zavart a gondolkodása, és sokszor inkább hasonlít egy 8 éves anyakomplexusos kisgyerekre, mint felnőtt férfira. Ami roppant mód zavart, hogy Norman Bates hallatán azonnal Anthony Perkins-re asszociálok, ebben a regényben viszont egy szemüveges, kövér fazon. Egyszerűen képtelen voltam magam elé képzelni. Sajnos kb. tíz éves korom óta ismerem a történetet, így sok meglepetést nem okozott, de aki még nem is hallott róla (van ilyen???), annak garantáltan leesik az álla egy-egy csavar olvastán.

Rengeteg tudatos szóismétlés van a regényben, amely Norman gondolataiban csak jobban érzékeltették labilis elmeállapotát, de más helyütt inkább érdekesen hatottak. Ami még nagyon szokatlan volt számomra, hogy Bloch rengeteg hangutánzó és hangulatfestő szót használ és sok mondat is kicsit magyartalanul hangzott (egyébként 1990-es a fordítás). Nem azt mondom, hogy rossz, csak kicsit furcsa volt a szememnek olvasni ezeket a mondatokat, melyekben olyan szavakkal is találkoztam, amikkel soha eddigi életemben. Külsőre gyönyörű a kötet, amely a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg 2011-ben. Amint kézbe veszi az ember, egyszerűen követeli, hogy megvegye és a könyvespolca dísze legyen! Egyébként 1990-ben és 1999-ben is megjelent egy-egy kevésbé szemet gyönyörködtető kiadása.

Egy lényeges dologról eddig nem szóltam, pedig ez a könyv fő mondanivalója: sosem tudhatjuk mi rejlik a külső mögött! Ahogy Ed Geinről sem gondolta volna senki (még babyszitterkedett is rendszeresen!), hogy egy teljesen elmebeteg hullarabló transzvesztita, ugyanúgy Normanról sem ez ordít és ez az, ami igazán ijesztő! Nem látunk bele a másik fejébe, nem tudjuk, vajon kiben milyen beteges vágyak gyülemlenek fel az évek alatt, várva az alkalmat, hogy kitörhessenek, és irtózatos mészárlással csillapíthassák az elzárt évek ínségét. Ed Gein, Ted Bundy, John Wayne Gacy, egyikükről sem gondolták volna soha, hogy eltorzult személyiséggel rendelkeznek. És ami még fontosabb: nem látunk bele senki pincéjébe, kertjének gyepe alá, nem tudhatjuk, milyen szörnyű titkokat rejtegetnek a felszín alatt. Ettől ijesztő a Pszicho: a valóságot mutatja be!

Egy hatalmas negatívuma van a könyvnek (amiről egyébként nem Bloch tehet), hogy láttam a filmet és így sajnos nem sok újdonságot tudott felmutatni számomra. Ettől függetlenül ajánlom bárkinek, mert élvezhető és elég komoly betekintést kapunk egy teljesen megbomlott elme működésébe. 7 pontot adok neki. 

A könyvet itt rendelhetitek meg a Partvonal Kiadó honlapján vagy megvásárolhatjátok a nagyobb könyváruházakban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.