Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kane Hodder hétvége

2013.02.08. 09:11 Csabi87

Ezen a hétvégén egy igazi horrorikon három filmjét vesszük szemügyre - bár talán már előre elárulhatom, hogy nagy durranásokra nem kell számítani - ugyanis Kane Hodder egy jó ideje már meghatározó alakja a horror iparnak, talán az sem túlzás, ha Robert Englunddal egy lapon említjük a nevét.

A kaliforniai születésű színész arca mondjuk talán kevésbé van előttünk, ha a nevét halljuk, de ha azt mondom, hogy ő volt az a színész, aki a legtöbbször alakította Jason Voorheest, vagy a Balta Victor Crowley-ként is láthattuk, akkor talán többeknek lesz ismerős.

De ő az a színész, aki három nagy horror gonoszként is feltűnt a képernyőn, hiszen egy részt láthattuk Jasonként, de a Jason Goes to Hell: Final Friday című film végén Freddy kesztyűs keze valójában Hodder-é volt, valamint az 1990-es texasi mészárlás harmadik részében is néhol ő játszotta Bőrpofát, legalábbis a kaszkadőrös jeleneteknél.

A tovább mögött még olvashattok egy-két érdekességet vele kapcsolatban és néhány képet is gyűjtöttem.

hodder-jason.jpg

A színészet mellett egyébként többnyire talán valóban kaszkadőrként lehet ismerős a betonfejű színész neve, aki hatalmas termete miatt is kiváló ebben a szakmában - a mai napig ő a legnagyobb kaliforniai újszülött: 5 kilóval jött a világra.

A rendezvényeken, amelyeken részt vesz, mindig kesztyűt visel, saját bevallása szerint azért, mert semmi esetre sem szeretne ujjlenyomatokat hagyni maga után, de igazából egy a '70-es évek végén történt kaszkadőr baleset nyomait viseli a kezén, amikor is a teste 50 százalék megégett és harmadfokú égési sérüléseket szerzett.

fear-clinic-kane-hodder.jpg

Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a rajongói imádják és ő is hasonlóképpen viszonyul hozzájuk, semmi nyoma a Jasonként megismert brutalitásnak, sőt azért a filmekben sem tett meg mindent, ugyanis annak idején lett volna egy jelenete, amiben egy kutyát kellett volna felrúgnia, de kiszedette ezt a részt a forgatókönyvből, mivel úgy vélte, hogy az egy dolog, hogy Jason embereket öl, de kutyákat nem rugdos, mert annyira nem gonosz.

jason_kaneHODDER.jpg

Hodder kedvenc horrorja egyébként az 1973-as Az ördögűző, de a 2010-es Red Hill, a Hetedik, A rém és a Viharsziget is a kedvencei között van.

A szereplésével készült Jason epizódokból pedig a 7. rész a kedvence. A jelenetek közül pedig azt bírta a legjobban, amelyik a 7. valamint a 10. részben is benne volt, amikor Jason a fához vágja az alvózsákba csavart leányzót. Utóbbi esetében a jelenetet egy csomószor fel kellett venni, mivel a rendezőnek sehogy sem tetszett a felvétel, a zsákba csavart próbababa viszont elég nehéz volt, így Hodder a sokadik csapó után megunta a dolgot, a fához vágta a zsákot, majd bele is rúgott egyet mérgében. Végül ez a jelenet került bele a filmbe.

A hétvégén tehát Kane Hodder kapja a főszerepet és három filmjét vesszük górcső alá.

hodder-2.jpg

Címkék: hétvége

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr105067453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása