"Québec-i Stephen King" néven is emlegetett író tollából rossz dolog nem származhat, a Kanada francia nyelvű tartományában alkotó Patrick Senécal saját regényéből forgatókönyvre átdolgozott, és Éric Tessier által rendezett figyelemfelkeltő címmel ellátott műve nem is okoz csalódást.

A fiatal Yannic felvételt nyer az általa áhított filmes kurzusra, lelkesen el is indul felfedezni kamerájával az új környéket ahol két évig, távol barátságtalan apjától élni fog, ám egy szerencsétlen bicikli baleset a vallási elmebetegek helyi családjának kezei közé sodorja. Az ő céljuk a megszokott: megtisztítani a világot a bűnös lelkektől, mindezt az igazságosság elve alapján, puskával, késsel, ököllel, baseball ütővel.

Csakhogy Yann nem igazoltan bűnös lélek, így megölése nem indokolt, viszont elengedni is hiba lenne, mivel tudja mi folyik a Szilfa út 5150 falai között.  A kialakult patt helyzetet a családfő sakkal óhajtja eldönteni, ami neki sokkal több, mint egy játék, számára minden hatalmának és erejének legfőbb forrása és oka. A egymás ellen vívott játszmák tétje nem egyszerűen csak élet vagy halál, szabadság vagy örökké tartó rabság. A tét vesztes és legyőzhetetlen között a tekintély összeomlása, vagy az örök vesztes győzelmének mindent elsöprő diadala, amikért ép elmét is beáldozni képes mindkét fél.

Folytatás a tovább mögött.

A család többi tagjáról is kiemelten fontos szót ejteni.

Az anyán kívül még két lány, az idősebb Michelle és a kislány Anne él a házban. Mind a három karakter nagyban különbözik, Anne egy szótlan, láthatóan mentálisan beteg kislány, amin nem is lehet csodálkozni, mégis ő képviseli a társadalmilag normális, kitörni és ellenállni akaró embert.

Yannic-hoz hasonlóan szintén filmes karrierre vágyó nagyobbik lány, a neveléstől a ló túloldalára áteső, szélsőségesen agresszív ellenpólus, akinek az okok már csak másodlagosak. Hiába az apja - ha szélsőségesen beteg is, de logikán alapuló - határozott gondolkodásmódja, ő nem tudja megérteni igazán csak az erőszakot.

Az anya szinte már egy gép, a férje dominanciája minden gondolkodást kiölt belőle, alkalmazkodik csupán, de igazán nem is érti a körülötte létező világot. Yann benne látja meg a lehetőséget a menekülésre, próbál hatni rá, mert érzi, hogy az asszony egy minimális törődésért bármire hajlandó lenne. Ám a sors ennél sokkal kiszámíthatatlanabb. Kezdenénk azt hinni, hogy előre tudjuk mi fog történni, valószínűsítjük a megoldást vagy a következő mozzanatot, de rengeteg meglepetést tartalmaz az alkotás. Az út amin haladunk a történettel, tele van elgondolkodtató pillanatokkal, főleg, ami a szabadulási küzdelembe vetett erő fogyásával tárul elénk, és más lehetőségek, célok felé viszi a fogvatartottat.

Van egy nem teljesen indokolt lépésekkel haladó mellékszál is, egy kazettáé, amit a srác készített, mivel kameráját állandóan használhatja. A szalagon segítségkérése lett rögzítve, mely kallódik kézről kézre míg a megfelelő helyre nem kerül. Nem feltétlenül érzem ennek a vonalak szükségét, a pszichére nyomást helyező képek közötti lélegzetvétel a céljuk, de eléggé komikusan oldották meg, az eredeti irányban otthonosabban mozognak a készítők.

A sztori első felénél az angol Papás-Mamás-ra emlékeztet leginkább, a sikertelen harcok a kijutásért, a látszólagosan beilleszkedő módszer, a két testvér szinte megegyező szerepe, de itt sokkal inkább el lett találva azt kell mondjam minden.

A szereplők kitűnően teljesítenek, és például, amit a kislány hoz azt sok gyerekszínész megirigyelheti! Szinte csak mimikával kell dolgoznia, és úgy elmondania mindent Anne-ról, de hibátlanul teszi. A tekintetből, ahogy az apjára néz minden kiolvasható, tanítani való. Az ennyire a lelki egyensúlyra hatni akaró produkciókban egy elbénázott tekintet boríthatja az egész előtte kényes precizitással felépített feszültséget, ami pedig a végső képek utáni csendes nyugtázás perceinek hosszát is. Esetünkben még percekig gondolkodhatunk a látott 110 perc záró kockái után, a hatás garantáltan nem marad el.

A második hiba viszont a minősége ellenére is pont az első majd' egy óra. Az elején percek alatt eljutunk a nyitó jelenettől a rabságig, de aztán monotonná válik a sikertelen menekülések sorozata. A játékidő egészében nem lenne hosszú, a gond inkább abban áll, hogy az apa-fia konfliktuson, ami aztán Yannic egész későbbi lelki küzdelmének alapot ad, túl hamar túllépünk, és az időt az említett monotonitás veszi el ezen alap elől.

A regény magyar fordítására sejtésem szerint esély sincs, de Patrick Senécal munkáira érdemes odafigyelni. A Szilfa út 5150-et bátran ajánlom mindenkinek, a vontatottságon túllendülve egy nem hétköznapi történet bontakozik ki előttünk, legkevésbé sem kiszámítható befejezéssel. A két komolyabb hiba két pont levonást eredményez sajnos, de nálam így is ott van a tágabb kedvencek között.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.