Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Dán horror hétvége!

2012.06.29. 12:14 Csabi87

Egész régen tartottunk már a blogon tematikus hétvégét, amely leginkább a nem ráérés és a lustaság keverékének köszönhető. Most egy picit előre dolgoztunk, így talán 2-3 hetente újból lesznek egy-egy téma köré épülő hétvégéink.

Első körben arra gondoltam, hogy egy kis ország három horrorjáról írnék, hiszen ilyen tematikában nálunk még nem volt hétvégi írássorozat.

A választásom Dániára esett és egyébként nem titkoltan Ole Bornedal rendező miatt, akinek egyik dán filmjét be is válogattam a három produkció közé.

Érdekesség lehet egyébként, hogy az első dán horrofilm 1922-ben született meg, ez a Benjamin Christensen rendezésében készült Boszorkányok volt. A filmről tudni kell, hogy a világ jó néhány országában akkoriban betiltották és csak később fedezték fel ezen alkotás értékeit. A dán horror-ipar ezek után jó darabig szunnyadt, a '60-as években aztán készült néhány ilyen stílusú produkció például a Reptilicus vagy a Journey to the Seven Planet, bár ezek, ahogy a címükből is kitalálható jobbára amerikaiakkal közös koprodukciók voltak. 

Később aztán Lars von Trier készítette el a 1987-es Járvány című horror beütésű produkciót, amely nálunk is megjelent. Szintén említést érdemel még Ole Bornedal neve, aki 1994-ben forgatta le az Éjféli játszma című filmjét, amelyet aztán 3 évvel később az amerikainak is megcsinált.

A 2000-es évektől aztán talán egy picit jobban beindult a dán horror gépezet és jó néhány produkció látott napvilágot. Sajnos ezen filmek nagy része hozzánk hivatalos formában nem igen jut el, de talán egyszer is változik.

Ha valaki egyébként szeretné egy picit többet megtudni a dán filmiparról, filmtörténetről, nekik a filmtett.ro két cikkét ajánlanám: ezt és ezt

Késő délután/kora este pedig érkezik az első filmecskénk, hogy mi, az egyelőre maradjon titok.

Címkék: hétvége

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr214607829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása