Az orosz zombik is beköszönnek
Bizony ám, ugyanis egy egész ígéretes darabhoz érkezett előzetes a napokban. Az oroszul Zima mertvetsov. Metelitsa (angolul Winter of the Dead, mennyivel egyszerűbb) című alkotás ugyanis egy orosz zombifilm. A helyzet pedig az, hogy az előzetest elnézve a jobbik fajtából való.
A történet természetesen Oroszországban játszódik, ahol mint tudjuk a tél igen kemény, viszont még durvább a helyzet akkor, ha a június közepén kezd el havazni és lehűlni a levegő. A durvaságokat csak tetézi, hogy a hóviharban a zombik is megjelennek, akik pedig szokásukhoz híven mindenkit megtámadnak, akit érnek.
Főhősként pedig kapunk egy moszkvai újságírót, egy katonabácsit, illetve lesz majd egy papunk is, aki már az előzetesben is csuhában gyilkol.
A film egyébként Nikolay Pigarev első rendezése, viszont amit tudni lehet róla, hogy a magyarul is megjelent Farkasölő című film vizuális effektjeiért ő felelt.
A forgatókönyvet pedig ő és Mikhail Borzenkov írta.
A produkcióról bővebb infókat a weboldalon és a hivatalos Facebook oldalon találhattok.
Címkék: előzetesek zombi poszter upcomingsA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.