Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Adam Green hétvége!

2011.11.03. 12:10 Csabi87

Sokat gondolkozom azon, hogy mik azok a dolgok, apróságok, amelyekkel egy picit fel lehet dobni ezt a blogot. Ezt a célt próbálja szolgálni az egyelőre lassan bővülő sorozatos topic, az interjú fordítások illetve a rövidfilm ajánlók. Ezeket egyébként az oldaldobozokon meg is találhatjátok. 

Most viszont egy újabb ötlettel próbálok előjönni, aztán majd meglátjuk mennyire lesz ez jó. A filmajánlók már megszokottak itt, viszont arra gondoltam, hogy egy apró csavart tennék ebbe az egészbe. Ennek következtében pedig két hetente hétvégén mindig 3 olyan filmet hoznék, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak egymással. A főszereplő, rendező vagy a forgatókönyv író azonos bennük vagy esetleg egy trilógia részét képezik. 

Elsőként Adam Green 3 filmjével készültem, erre kerül majd sor hétvégén, illetve nagy vonalakban a rendezőről is írnék majd pár szót. 

Szóval a terv mindenképpen ez, aztán ha ötletek, vélemények vannak ezzel kapcsolatban azokat természetesen várom.

Illetve ha már írok, akkor jelezném, hogy a mai napon nem igazán lesznek posztok, majd estefelé egy filmajánló, holnap pedig pár sor Greenről, illetve az egyik filmjének bemutatása. Szombaton ha minden igaz már lesznek hírek, előzetesek is. 

 

Címkék: közlemény közlések

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr803346357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása