Ha azt mondom, hogy spanyol horror, akkor nem tévedek ha úgy gondolom, hogy a többség felkapja a fejét. A többség pedig mind ezt jogosan teszi, hiszen az Ibériai-félszigeten többnyire értenek ahhoz, hogyan kell ütős filmet, azon belül is horrort vagy netán thrillert csinálni. Viszont az is tény, hogy van, amikor az alma messze esik a fájától és a végeredmény nem érdemli meg azt a bizonyos fej felkapást.

Nos az Afterparty sajnos utóbbi kategóriába tartozik. Spanyol film, azt hiszed jó lesz, de csalódnod kell és maximum közepésként gondolsz majd rá, de abban is van egy nagy adag jó indulat.

Miguel Larraya filmje semmiben nem hoz új színt a horror palettára és tipikusan olyan darab, amit megnézel és pár héten belül el is feledkezel róla, de ilyen is kell.

Főhősünk egy fiatal srác, egy ünnepelt sorozatsztár, akiért epekednek a lányok, ha felbukkan nedvesek lesznek a bugyik és népszerűbb, mint a Bytheway tagjai együtt és külön. Ő Carlos alias El Capi, akinek bejött az élet. jó példa erre egy hatalmas buli is, ahová a srác is meghívást kap és ahol lányokból nincs hiány, El Capinak pedig nem is kell különösebben megizzadnia, hogy letornázza a ruhát a lányokról.

A móka pedig olyannyira jól sikerül, hogy sztárocskánk az entyem-pentyem után bealszik és csak reggel ébred fel egy lány oldalán, de igyekszik gyorsan elhagyni a helyszínt, pont mintha a süllyedő Titanicon volna. A helyzet azonban legalább annyira kilátástalan, mint a nagy hajó jéghegynek ütközésekor, ugyanis az összes bejárat zárva, se ki, se be nem lehet jutni, El Capi pedig néhány csajjal és egy sráccal marad összezárva.

Ha pedig ez nem volna elég gond, akkor a forgatókönyvírók tetézik, ugyanis felbukkan egy gyilkos, aki pont olyan álarcot visel, mint az El Capi-féle sorozat gyilkosa és legalább annyira vehemensen oltja ki az emberek életét is.

Kicsit talán home invasion jelleggel bír az Afterparty, ami önmagában elég lerágott csontnak tűnik, viszont egy idő után más jelleget ölt, amit most nem is lőnék el, a lényeg, hogy az sem kevésbé lerágott szituáció, így hát hamar elkönyvelhetjük, hogy az eredetiséget jól elpicsázta a sablonosság.

Ezzel talán nagy baj nem is volna, ha összességében egy szórakoztató alkotást kapnánk, de barokkos túlzás volna, ha ilyen állítást tennénk. A "most-nem-beszélnék-róla" csavar egyébként minden sablonossága és baromsága ellenére jót tesz a filmnek, legalábbis elsőre azt hihetnénk és az események felpörgését várhatnánk, de isten igazából ez sem történik meg, végig marad a középszer, amitől senki nem fogja a seggét örömében a földhöz csapkodni.

A karaktereink sem eget verő figurák, ráadásul nehéz bárkinek is szurkolni, hiszen a csajok nem feltétlen angyalok, El Capi meg biztos bugyiszaggató, de többnyire inkább egy tenyérbemászó majomnak gondoltam - és most nem is Lucho Fernández játékát szapulnám, mert ő is és a többiek is hoznak egy minimum szintet, azzal nincs is baj, legalábbis itt és most.

A technikai megoldások egyébként éppolyan közép szinten mozognak, mint az összkép, így pedig az Afterparty arra mindenképpen jó, hogy elcsapjunk vele szűk másfél órát, de annál többre nem igen érdemes, szóval kellő óvatossággal tessék kezelni és akkor nem lesz baj.

5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.