A 2009-es filmek sorát egy brit darabbal zárjuk, amely a történetével egész könnyen megfogja az embert és végtére rossznak nevezni is pofátlanság volna, de mégse túl maradandó élmény.

A rendező és ötletgazda Lawrence Gough neve egyébként a Misfits stáblistájáról is ismerős lehet, ugyanis ott pár részt dirigált, de első sorban rövidfilmek készítésével vette ki a részét a művészeti ágból.

Viszont nézzük a sztorit. Kezdésként megismerünk egy fiatal lányt, aki az apjával kocsikázik, mint kiderült az édesanyjához, akitől a fater elvált és a lánnyal sem jó a kapcsolata, mert anyuci egy nem törődöm picsa. Ez utóbbit az is remekül alátámasztja, hogy amikor a lány bejut a házba a drága anyut éppen kufircoláson kapja.

Szomorú ez, hiszen a leányzónak marhára nem fűlött a foga a jópofizáshoz - Karácsony ide vagy oda - a kis incidenst követően pedig inkább átszalad a szomszédba keseregni.

Anyuci persze nyomban leugrik a pöcsről és a lánya után ered, hogy mentse a menthetőt - legalábbis naivan abban bízik, hogy van még mit. Azonban a kis magánakció közben katonák jelennek meg a környéken, akik cseppet sem jó pofa módon tuszkolják vissza a lakosokat saját házukba. Nagyon úgy tűnik, hogy valaki vagy tán még inkább valami elszabadult a kis kertvárosban.

Folytatás a tovább mögött.

Nyilván azzal nem sok újat árulok el, hogy bizony kiderül egy nem mindennapi lény szabadult el és ez bizony minimum két piros pontot érő történet. A komplikáció pedig abból adódik, hogy anyuci szeretne együtt lenni a lányával, de a katonák se ki, se be nem engednek senkit, plusz a rejtélyes lény is ott kószál az utcákon.

Fasza! Vagy mégsem? Mert, hogy néha, ha hangya pöcsnyi időre is, de leülnek a történések, ezek pedig se nem drámaiak, se nem érdekesek, kár is ezt ragozni, viszont baj ez, hiszen megölik az amúgy pofás hangulatot.

Hiszen, ahogy egyik lakásból, házból a másikba megyünk a hőseinkkel, akkor bizony van egy feeling, ami magával ragad. További előny, hogy habár említettem néha leülnek a történések, ezért a rövid játékidő mindenképpen üdén hat, hiszen alig 80 percről beszélünk, azt meg ugye féllábon is ki lehet bírni.

Kis költségvetéssel állunk szemben, ez pedig meg is látszik, a lényt sokáig nem mutatják és dicsértem a történetet, de valljuk be azért ezt láttuk már máshol is, még ha nem is tömeggyártásban. A szereplőkkel túl sok probléma nincs, sőt, mondjuk meglehetősen kevesen vannak.

Mindent összevetve, viszont közepesnél, azért badarság volna ezt jobbnak titulálni, így az ilyenkor jogos 5 pontot kapja a Kármentés. De azt az alig 1 órát érdemes rááldozni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.